Veled is előfordult már, hogy a külföldi életről szőtt elképzeléseid messze elmaradtak a valóságtól? Nincs ez másként Angliával sem: miután beszélgettem néhány ott élő ismerősömmel, gyorsan világossá vált, hogy a kinti élet korántsem fenékig tejfel.
Az egyikük például manchesteri származású. Rengeteget utazik, távmunkában dolgozik, de egészen a közelmúltig esélye sem volt végleg elköltözni egy másik országba, mert a cége megkövetelte, hogy az ideje nagy részét az Egyesült Királyságban töltse.
Nemrég együtt utaztunk Madeirára, és közben sokat beszélgettünk a kinti életről. Mivel én magam sosem jártam még Angliában, kapva kaptam az alkalmon, hogy első kézből, egy igazi helyitől halljak a mindennapokról.
– Mégis miért nem akarsz otthon élni?
– Leginkább az időjárás miatt. Megőrjít az a véget nem érő szürkeség és lehangoltság. Manchester hatalmas város, persze mindig van mit csinálni, és a környéken is akadnak szép helyek. A szabadidőmben folyamatosan biciklizem és a nemzeti parkokat járom, szóval igyekszem változatosabbá tenni a mindennapokat, de az a hely egyértelműen nem az én világom.
Nemrég azonban végre dűlőre jutott a költözéssel kapcsolatban, és minden munkahelyi akadályt elhárított maga elől. A választása a napfényes Spanyolországra esett, és bár a férjem Valenciát javasolta neki, végül Madrid mellett tette le a voksát.
Egy másik brit ismerősöm jelenleg Thaiföldön él. Esze ágában sincs visszaköltözni Londonba, maximum csak egy röpke látogatás erejéig, hogy bemutassa a thai feleségét a családjának. Tőle is megkérdeztem, miért menekült el a szülőhazájából.
„Nem bírom az otthoniak mentalitását. A thai emberek barátságosak, mindig mosolyognak és nagyon közvetlenek. Mi, angolok ehhez képest hűvösek és kifejezetten merevek vagyunk. Az időjárásról meg ne is beszéljünk... te is pontosan tudod, milyen. Thaiföldhöz viszonyítva most már el sem tudom képzelni, hogy valaha is visszaköltözzek. Angliában három évig dolgoztam könyvelőként: a fizetés jó volt ugyan, de alig maradt szabadidőm, a szünetek rövidek voltak, és rengeteget kellett ingáznom. Itt, Thaiföldön egy európai konyhát vivő éttermet szeretnék nyitni. Mivel a világ minden tájáról érkeznek ide turisták, a vendégkör miatt aligha kell majd aggódnom. Angliába persze elutazunk majd egyszer nászútra, hogy megmutassam a feleségemnek Nagy-Britanniát és Skóciát, de az életünket már egyértelműen itt képzeljük el.”
A londoni és általában az angliai élet legnagyobb negatívumai között a brutális megélhetési költségeket is megemlítette: a lakások megfizethetetlenül drágák, de a közlekedés és az élelmiszer is egy vagyonba kerül. Ráadásul szerinte az ételeik gyakran teljesen íztelenek, igazi, hagyományos nemzeti konyhájuk pedig szinte alig van. A tipikus brit ételek közül is csak a véres hurkát (black pudding) tudta felhozni védelméül, de hozzátette, hogy amúgy is sokkal jobban rajong a thai ízvilágért.
A londoni lakásvásárlásról a srác még csak nem is álmodik. Egy kétszobás lakást a belvároshoz viszonylag közel nagyjából 600 ezer fontért (kb. 295 millió forintért) vesztegetnek.
Nem csoda, hogy az emberek többsége inkább a központtól távolabb eső külső kerületekben próbál szerencsét. A város emiatt egyre jobban szétterül, és sorra jönnek létre az olyan negyedek, amelyeket sokan már csak „londoni gettóként” emlegetnek.
Ilyen például a központtól metróval nagyjából 50 percre lévő East Ham. Fontos kiemelni, hogy itt nem a legszegényebbek, hanem a teljesen átlagos középosztály él. Ennek ellenére Kelet-London híre finoman szólva is pocsék, és a környék neve gyakran bukkan fel a bűnügyi hírek címoldalain.
A házak olyan szorosan vannak egymás mellé zsúfolva, hogy sokaknak még egy talpalatnyi saját udvar sem jut.
Ahol meg van, az is többnyire olyan apró, hogy épp csak a szemeteskukák férnek el benne.
Bár ezekben a kerületekben is rengeteg a bevándorló, a helyiek szerint a többségük még ennél is rosszabb hírű, távolabbi környékekre szorul vissza.
Összességében véve a bevándorlás kérdése pattanásig feszült az elmúlt években a szigetországban, és egyre gyakrabban merül fel a kérdés: valóban szüksége van Nagy-Britanniának erre a tömeges és olcsó munkaerőre?
A Reuters egyik kutatása szerint március végén Nagy-Britannia mintegy 109 ezer embernek biztosított menedéket, akik közül 48 ezren szállodákban élnek. Ez az államnak naponta nem kevesebb mint 6,2 millió fontjába (7,7 millió dollár, kb. 2,9 milliárd Ft) kerül.
Bár a brit kormány jelenleg is kézzel-lábbal küzd az illegális migráció ellen, a nagyvárosokban ez egyelőre nem igazán látszik, és továbbra is élesen tapintható a probléma.
Kíváncsiságból rákérdeztem a brit ismerőseimnél, ők hogyan látják ezt az egészet. Nos, nem nehéz kitalálni, hogy nem repesnek az örömtől.
„Többségükben szakképzetlen munkások, akik érdemben nem tudnak hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez, csak felemésztik az ország szociális hálójának erőforrásait. Egyszerűen elveszik az ember kedvét attól, hogy a nagyvárosokban éljen” – fakadt ki az egyikük.
Te is ilyennek képzelted a híres angliai életet?
