Az emberi magabiztosság néha elképesztően veszélyes dolog tud lenni. Vannak, akik annyira meg vannak győződve a saját igazukról, hogy már észre sem veszik a nyilvánvaló veszélyeket, figyelmen kívül hagyják a környezetük figyelmeztetéseit, és okosabbnak hiszik magukat a természet törvényeinél vagy az elemi fizikánál.
Ráadásul olykor még ellenség sem kell a végzetes hibához: bőven elég a saját makacsságuk és az a szent meggyőződés, hogy velük aztán semmi rossz nem történhet.
A Darwin-díj egyfajta tréfás, fekete humorú negatív elismerés, amellyel olyan embereket „tüntetnek ki”, akik annyira abszurd módon vesztették életüket – és ezzel a génjeik továbbadásának lehetőségét –, hogy a történetük intő példává válik a többiek számára.
Ma öt olyan férfit idézünk fel, akiknek a saját kivételességükbe vetett hite meglehetősen szomorú, ugyanakkor rendkívül tanulságos véget ért. Mindegyikük a maga módján biztos volt abban, hogy maximálisan uralja a helyzetet. És mindegyikük kegyetlenül nagyot tévedett.
1. Xu – a szafaripark sofőrje, aki a tigrisek közé ment buszt szerelni, mert biztos volt benne, hogy „ezek csak macskák”, és nem bántják
1999-ben Kínában, a Sanghaji Vadaspark szibériai tigriseknek otthont adó területén egy kirándulás során lerobbant egy iskolásokat szállító turistabusz. A jármű pont a csíkos ragadozók között állt le, az utasok pedig rendkívül kellemetlen helyzetbe kerültek: a busz körül szabadon mozogtak a hatalmas nagymacskák, amelyek számára a járművön kívül rekedt ember potenciális zsákmánnyá válhatott.
Az ilyen parkok szigorú biztonsági szabályai nem véletlenül léteznek. A látogatóknak és az alkalmazottaknak szigorúan tilos saját szakállukra kiszállniuk a járműből, amíg a kifutó területén belül tartózkodnak. Még ha a kocsi el is romlik, az utastérben kell maradni, értesíteni a személyzetet, és megvárni a szakszerű segítséget. Annál is inkább, mert a vezetőség már útnak is indított a buszhoz egy vontatót, amelynek az lett volna a feladata, hogy biztonságos helyre vontassa a meghibásodott járművet.
Xu, a buszvezető azonban úgy ítélte meg, hogy a helyzet korántsem olyan veszélyes, mint amilyennek mások látták. Esze ágában sem volt megvárni a mentőcsapatot, és úgy döntött, hogy saját maga akasztja fel a vontatókötelet.
Az iskolabuszban ülő tanárok kétségbeesett felkiáltásaira a férfi így felelt: „Üljetek nyugodtan, ne aggódjatok! Ezek a macskák már százszor láttak engem. Nem fogok a vontatóra várni, most mindent gyorsan megcsinálok magam.”
Ám alighogy a férfi kilépett a szabadba, a helyzet azonnal és drámaian megváltozott.
Alig egy perccel később három nagymacska támadt rá egyszerre. A közelben tartózkodó alkalmazottak és szemtanúk azonnal riadót fújtak, a helyszínre pedig odasietett egy idomár, akinek végül sikerült elkergetnie az állatokat.
Xu számára azonban ez már túl késő volt.
Különösen megrázó a történetben, hogy mindez a buszokban ülő gyerekek szeme láttára történt.
Xu Weixin 41 éves volt. Posztumusz elnyerte az 1999-es Darwin-díjat, a története pedig hivatalosan is a „Vadvilági lecke” címet kapta.
2. John Allen Chau – a misszionárius, aki hitt abban, hogy megtérítheti a legellenségesebb törzset is
A 26 éves amerikai misszionárius, John Allen Chau szent küldetésének tekintette a kereszténység terjesztését az Északi-Szentinel-szigeten élő, a világtól teljesen elszigetelt szentineléz törzs körében. A sziget lakói évszázadok óta minden eszközzel kerülik a kapcsolatot a külvilággal, és rendkívül ellenségesen fogadnak minden idegent, akiket rendszerint lándzsákkal és nyilakkal árasztanak el.
A szentineléz törzs mindössze néhány tucat, legfeljebb pár száz főből áll. Nem ismerik a földművelést, és tüzet rakni sem tudnak: a villámcsapások után megmaradt parázsló szenet használják. Még a pusztító 2004-es cunami után is nyílzáporral fogadták azt a mentőhelikoptert, amely csak azért repült oda, hogy ellenőrizze a túlélőket. Ezután az indiai hatóságok végleg megtiltották, hogy bárki öt kilométernél közelebb menjen a szigethez.
Az indiai hatóságok John Chau-nak is határozottan megtiltották a sziget megközelítését, hiába is próbált tőlük különleges engedélyt kicsikarni.
A szigorú tiltások ellenére Chau úgy vélte, hogy a vallási küldetése minden törvényi korlátozásnál fontosabb. Őszintén hitt abban, hogy közelebb tudja vinni ezeket a „vad” embereket a civilizációhoz, és puszta mosolyával, a Bibliával és néhány ajándékkal meg tudja nyerni magának az őslakosokat.
2018 novemberében az amerikai férfi illegálisan lefizetett néhány helyi halászt, hogy titokban segítsenek neki kijátszani a partiőrséget, és juttassák el a szentinelézek partjára. Az első kísérlete komoly figyelmeztetéssel zárult: a szigetlakók íjakkal lőttek rá, és az egyik nyílvessző egyenesen a kezében tartott Bibliába fúródott. John ekkor még megijedt, gyorsan beugrott a csónakba, és a halászok kiabálása közepette elmenekültek a parttól.
Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen éles eset után józanul feladja a tervét.
Chau azonban meg volt győződve róla, hogy csupán nem találta meg a megfelelő megközelítést, és valójában a pánikoló halászok rontották el a kapcsolatfelvételt. Ezért másnap egy bérelt csónakkal már teljesen egyedül tért vissza a törzshöz.
Többé senki sem látta élve: a szentinelézek azonnal megölték a hívatlan misszionáriust. A történet nyilvánosságra kerülése után John Chau „teljesítményét” is Darwin-díjjal jutalmazták.
3. Carlos Rio de Janeiróból – aki úgy gondolta, hogy egy nehéz kalapáccsal simán szétverhet egy RPG-lőszert
2006 augusztusában egy Rio de Janeiro külvárosában működő autószerelő műhelybe helyi ócskavasgyűjtők egy egész rakomány régi páncéltörő gránátot vittek be, amelyeket egy elhagyatott katonai lőtéren találtak.
Az ott dolgozó Carlos nevű szerelő potom pénzért felvásárolta tőlük a lőszereket, abban bízva, hogy szép kis pénzt keres majd a nehézfém ócskavasként történő leadásával. Amikor a munkatársa meglátta, hogy Carlos nem egyszerű fémhulladékot, hanem éles lőszereket vett, azonnal figyelmeztette, hogy megőrült, mert ez életveszélyes, és hívni kell a hadsereget. A férfi azonban csak legyintett, mondván, a lőszerek régiek és már réges-rég nem veszélyesek.
Hogy felnyissa az ellenálló fémtestet és ócskavasként értékesíthesse, a szerelő letett egy lövedéket a földre, és az autójával próbált áthajtani rajta. Amikor a kocsi súlya sem tudta összezúzni a fémet, Carlos kiszállt, és teljes erejéből rásújtott egy masszív kalapáccsal. A lőszer azonnal felrobbant: a férfi társa két métert repült a levegőben, és súlyos sérülésekkel kórházba került. A kalapáccsal ügyködő, szerencsétlen Carlost pedig szó szerint darabokban szedték össze a helyszínelő rendőrök. A közelben parkoló autójában a hatóságok további 14 ugyanilyen lövedéket találtak, amelyeket Carlos sorra szét akart verni.
A hajmeresztő eset a Hammer of Doom (A végzet pörölye) címet kapta, Carlos pedig a díj hivatalos kitüntetettje lett.
4. Mike Hughes – az őrült „űrhajós”, aki be akarta bizonyítani, hogy a Föld lapos
A híres amerikai kaszkadőr, Mike Hughes a laposföld-elmélet megrögzött híve volt. Úgy vélte, a tudósok világméretű átverésben tartják az emberiséget, és egy élő közvetítésben a rajongói előtt megesküdött, hogy ő maga fogja bebizonyítani a Föld laposságát. Ehhez a férfi a saját garázsában tervezett rakétát építeni, hogy olyan magasra emelkedjen vele, ahonnan lefotózhatja az egyenes horizontot.
2014-ben Hughes már végrehajtott egy repülést a házilag eszkábált gőzrakétájával, de a földet éréskor szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett. 2020 februárjában a 64 éves feltaláló azonban újabb, merészebb kísérletet tett a Mojave-sivatagban.
A start után azonban a fékezőernyő szinte azonnal levált a rakétáról. A szerkezet elvesztette az irányítást, és a tehetetlen Hughes-zal együtt nagy sebességgel a földbe csapódott. A férfi azonnal életét vesztette, majd posztumusz elnyerte a Darwin-díjat azért, hogy a lehető legképtelenebb módon törölte magát az emberi génállományból.
És hogy végül mit sikerült ezzel bebizonyítania? Legfeljebb a gravitáció létezését.
5. Garry Hoy – az ügyvéd, aki túlságosan bízott magában és a menő golyóálló üvegében
Miután elegáns irodát kapott a tekintélyes torontói Toronto-Dominion felhőkarcolóban, Garry Hoy ügyvéd szinte beleszeretett a munkahelye pazar panorámaüvegezésébe. Mi több, imádott azzal kérkedni a vendégek és a gyakornokok előtt, hogy az üveg golyóálló és elképesztően törhetetlen.
Hogy szavai a lehető legnagyobb hatást gyakorolják a közönségre, Hoy egy egészen extrém, látványos előadást talált ki. Vett egy jókora nekifutást az irodában, teljes testsúlyával a fémkeretes üvegpanelnek vetette magát, majd labdaként pattant vissza a helyiségbe. Ez a furcsa rituálé szinte a védjegyévé vált, amelyet előszeretettel mutatott be az irodájába érkező minden új látogatónak.
A végzetes nap 1993. július 9-én jött el, amikor az ügyvéd joghallgatók egy csoportjának mutatta meg az irodát. Miután újfent eldicsekedett a modern ablakszerkezet és a golyóálló üveg megbízhatóságával, fogadni mert volna rá, hogy az könnyedén kibírja, ha nekifutásból nekiugrik.
Ezúttal azonban a fizika törvényei kerekedtek felül.
Az ügyvéd nekifutott és lendületből az ablaknak ugrott, de a megszokott visszapattanás helyett a mélybe zuhant a 24. emeletről. Az üveg egyébként valóban tanúbizonyságot tett a rendkívüli szilárdságáról, hiszen a lezuhanást követően sem repedt be. Ám a folyamatos ütésektől és ugrásoktól meggyengült ablakkeret felmondta a szolgálatot: a becsapódástól egyszerűen kiszakadt a helyéről, magával rántva a súlyos ablakot és az iroda gazdáját is.
Garry óriási tekintélynek örvendett, rangos pozíciója, elegáns irodája és ígéretes jövője volt, ám vakon bízott egy ablakkeretben. Ő is kiérdemelte a Darwin-díjat, miután magát és vele együtt a génjeit is sikeresen eltávolította az emberi génállományból.
