Amikor az ember nyaralni megy, és azon gondolkodik, hogy vajon minden szükséges holmit bepakolt-e a bőröndjébe, fel sem merül annak a gondolata, hogy egy látszólag jól megtervezett utazás milyen váratlan kalandokat rejthet. Előfordul ugyanis, hogy nemcsak aranyos szuvenírekkel térünk haza, hanem olyan kulturális felfedezésekkel, melyeket időbe telik feldolgoznunk.
A Wiku.hu-nál most olyan embereket gyűjtöttünk össze, akik külföldön járva nemcsak szép fotókat készítettek a közösségi oldalakra, hanem meglepő felfedezéseket is tettek az ottani kultúrával kapcsolatban.
1.
Jamaicai gyökerekkel rendelkező amerikai vagyok. 8 éves koromban jártam először Jamaicában. Az első dolog, ami megdöbbentett, az az életszínvonal volt. Persze Amerikában is gyakran láttam hajléktalanokat, de soha nem láttam még olyan abszolút szegénységet, mint ami a jamaicai St. Catherine-ben fogadott.
A következő nagy felfedezés számomra a nemzeti konyha volt. Bár érdesanyám sokszor főzött nekem jamaicai ételeket, néhány sajátosság azért így is meglepő volt. Például a ketchup meglepően édes náluk, a gyümölcsleveknek pedig fura ízük van. Örültem azonban, hogy olyan frissen szedett gyümölcsöket lakmározhattam, amiket az USA-ban csak konzervként tudtam megkóstolni. © Nicole Cooper / Quora
2.
A török kultúrában neveltek, vendégszeretőnek tanítottak. Egyszer elmentem egy holland sráchoz, akivel akkoriban jártam. Az anyja nyitotta ki az ajtót, majd elmondta, hogy épp vacsoráznak, de azért menjek be nyugodtan. Miután bementem, leültetett a kanapéra, és közölte, hogy várjam meg, amíg végeznek. Teljesen ledöbbentem és csak némán ültem. Képzeld el: ülsz a kanapén, tévé kikapcsolva. Csend. Csak a másik szobából hallod, hogy a család beszélget: "Kérsz még egy kis krumplit, fiam?" vagy "Add ide kérlek a sót!".
Időbe telt még magamhoz tértem és bár a vacsora után elmentünk sétálni a sráccal, nem tudtam feldolgozni azt, ami félórával ezelőtt történt. © Māsoūd Jān / Quora
3.
Tokióban szigorú üzleti öltözködési dresskód van érvényben, melyet a helyiek kivétel nélkül követnek. Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy merész nyakkendőkben vagy világos ruhákban járjanak. Én 9:30-kor hagytam el a szállodámat, és elindultam felfedezni a várost. Szürke-piros széldzseki, khaki nadrág és vöröses-sárgás póló volt rajtam, túracipővel.
A Shinagawa állomáson állva megpróbáltam kitalálni, hogy hová is menjek, amikor felfigyeltem rá, hogy a helyiek rámnéznek, majd zavarodottan elfordítják a fejüket. Rájöttem, hogy a 177 centimmel itt elég magasnak számítok, és mikor körülnéztem csak fekete-hajak tengerét láttam. Ekkor éreztem magam először és utoljára óriásnak. © Cheryl Lemanski / Quora
4.
Az eddigi legnagyobb kulturális sokkot akkor tapasztaltam, amikor 2013-ban Dubaiba látogattam. Dubai olyan, mint egy felnőttek számára készült Disneyland. Itt tényleg rengeteg gazdag emberrel találkozni, akik akár 15 ezer dollárt is képesek fizetni egy szállodai szobáért éjszakánként, és aranyrudakat vesznek ki az automatákból, hogy aztán a méregdrága sportkocsijaikkal útnak induljanak valamilyen extrém sportot űzni. Ennek a ténynek köszönhetően azonban a gazdasági egyenlőtlenség még szembetűnőbb, mint a világ más országaiban, hiszen itt a jövedelmek közti különbség nem több ezer, hanem több millió dollár.
Soha nem fogom elfelejteni, amikor láttam az autópályán közlekedő buszokat, tele munkásokkal, akiket a nap végén a munkahelyükről fuvaroztak vissza a lakóhelyükre. Az emberek emberek szemében lévő reménytelenség leírhatatlan volt, miközben a tündöklő felhőkarcolókat nézték a távolban. © Katherine Bertrand / Quora
5.
A brazil férfiak és nők bármikor készen állnak a csókra. Ez számomra igazi sokk volt. A bulikban csak egy szemkontaktusra van szükséged, és máris odajön hozzád valaki, hogy megcsókoljon anélkül, hogy akár a nevedet is megkérdezné.
A brazilok körében népszerű, hogy először csókkal "tesztelik" a partnerüket, akik, ha megbuknak a teszten, akkor nem is érdekli őket tovább. Fontos azonban leszögezni, hogy ilyen dolgok csak a bulikban történnek. © Sofia Andersson / Quora
6.
Egy időben egy délkelet-ázsiai országban éltem. Egyszer fontos megbeszélésre siettem, ezért tuk-tukra ültem és elmondtam a sofőrnek, hogy hová is kell mennem. Ő azonban nem akart egyenesen a célhoz vinni, hanem elhatározta, hogy közben beugrunk az unokatestvére boltjába, stb. Persze folyamatosan ismételgettem, hogy nekem nincs időm erre és ez felháborító, de nem használt. Végül káromkodni kezdtem, ő pedig emlékeztetett rá, hogy először a pénzt kell odaadnom, ha azt akarom, hogy a pontos címre vigyen. Ez egy elég idegtépő kaland és valódi kulturális sokk volt számomra. © Linda Paxton / Quora
7.
Indonéziából költöztem az USA-ba. Eleinte nagyon meglepődtem és bosszankodtam, amikor az emberek megkérdezték, "hogy vagyok", én pedig másodpercekre lesokkoltam, hogy most tényleg mondjam el nekik, ha szomorú vagyok vagy valami, vagy mit kell ilyenkor csinálni?
Később megtudtam, hogy ez csak a köszönés egyik formája errefelé, ezért nem kell ilyenkor tényleg elmesélni, hogy mi történt velünk aznap.
