Miért nem fognak soha folyami kagylókat árulni az üzletekben? Ehetőek, és a folyókban bőségesen van belőlük, de nyomós oka van, hogy nem árulják őket

Mennyibe kerül most egy kiló tengeri herkentyű a boltban? Sokan már rá sem mernek nézni az árcédulára, nehogy elrontsák a kedvüket. A feketekagyló azonban kivételt képez: sokan megkedvelték, és az ára ellenére is szívesen fogyasztják. Az íze lágy, semleges, enyhén édeskés, visszafogott halas mellékízzel.

Csakhogy a feketekagyló ára is jócskán megemelkedett az utóbbi időben. Hazánk édesvizeiben azonban rengeteg, külsőre megszólalásig hasonló kagyló él. Akár egy vödörrel is össze lehetne szedni belőlük teljesen ingyen – és vannak, akik ezt meg is teszik.

A feketekagyló ezen édesvízi rokonait festőkagylónak és tavikagylónak hívják. Két különböző, de külsőre nagyon hasonló puhatestűről van szó. A köznyelvben sokszor egyszerűen csak folyami kagylóként hivatkoznak rájuk. A gyerekek pedig szimplán „kagylónak” hívják őket, elvégre a hazai tavakban és folyókban sétálva szinte biztosan ezekbe botlunk bele, így nem nehéz kitalálni, miről van szó.

A tengeri fajokkal ellentétben a festőkagylók és a tavikagylók meglepően jól mozognak: nem tapadnak le egész életükre egyetlen helyen, hanem aktívan mászkálnak a vízfenéken. Folyamatosan a legkényelmesebb és legtáplálóbb helyeket keresik, útközben pedig bonyolult mintákat rajzolnak az iszapos mederbe.

Táplálékuk planktonokból és detrituszból (vagyis különféle elhalt szerves anyagokból) áll, amit a víz átszűrésével nyernek ki. Bár ez a menü nem hangzik túl étvágygerjesztően, fontos szerepük van a természetben: emiatt is nevezik őket a vizek élő szűrőberendezéseinek.

Bár akadnak, akik összegyűjtik és megeszik ezeket a folyami kagylókat, a többség inkább ódzkodik tőlük. A beszámolók szerint ezekből a puhatestűekből lényegében csak a mozgáshoz használt izmos „láb” ehető, ám az is meglehetősen rágós és kellemetlen iszapízű.

Vannak azonban, akik esküsznek rá: ha ezeket a kagylókat nem simán megfőzik, hanem fokhagymával és citrommal pirítják le, kifejezetten finom végeredményt kapnak. Egyes vállalkozó szelleműek még nyárson sütve, saslikként is elkészítik.

Történelmi források is megerősítik, hogy régebben, az éhínségek idején az emberek gyakran gyűjtöttek és ettek festőkagylót, illetve tavikagylót. Az ehetőségüket ma sem vitatja senki, az ízük viszont – mint minden étel esetében – leginkább ízlés dolga.

Először is komoly egészségügyi kockázatot jelentenek, mivel ezek az édesvízi puhatestűek különféle veszélyes paraziták és betegségek hordozói lehetnek.

Ezt a problémát alapos hőkezeléssel még orvosolni lehetne, csakhogy a kagylók – mivel a vizek élő szűrői – rengeteg toxint és nehézfémet halmozhatnak fel magukban. A szennyezett vizekből származó mérgező anyagokat pedig a főzés sem semlegesíti. Hab a tortán, hogy a hosszas hőkezelés hatására a folyami kagyló húsa rághatatlanul gumissá válik.

A begyűjtésük a mozgékonyságuk miatt is meglehetősen problémás. Míg a tengeri feketekagylók hatalmas telepekben, fürtökben csüngenek a sziklákon vagy a hajók alján – így akár egy lapáttal is nagy mennyiségben lekaparhatók –, addig a mederben vándorló, elszórtan élő édesvízi kagylókat egyesével összevadászni igazi sziszifuszi munka.

Elméletben persze a festőkagylókat is lehetne mesterségesen, tiszta vizű medencékben tenyészteni. Ezzel a toxikológiai problémák és a begyűjtés nehézségei is megoldódnának. Csakhogy van még egy hatalmas bökkenő.

A fejlődésük kezdeti, lárvaállapotában ezek a kagylók különféle halfajok kopoltyúján élősködnek. Ezt a parazita életmódot mesterséges körülmények között biztosítani finoman szólva is gazdaságtalan lenne. Ráadásul ha egy átlagos vásárló megismerné a folyami kagyló teljes életciklusát és táplálkozási szokásait (például a rothadó szerves anyagok fogyasztását), aligha kapna kedvet ahhoz, hogy a tányérjára tegye.

Mindent egybevetve a folyami kagyló íze meglehetősen középszerű, sőt, a minőségi tengeri kagylókhoz képest kifejezetten gyenge. Drágán tehát esélytelen lenne eladni, ami azt jelenti, hogy a bonyolult tenyésztési költségek sosem térülnének meg. A festőkagyló és a tavikagyló így megmarad annak, ami mindig is volt: ingyenes, inkább csak a különlegességeket hajszolóknak való kaland, amivel biztosan nem fogunk találkozni a sarki szupermarketben.