Körülbelül 3-4 évvel ezelőtt indult be a moduláris házak tömeges építése, amelyeket úgy hirdettek, mint a saját otthonhoz jutás gyors és kényelmes alternatíváját, amellyel elkerülhető az éveken át húzódó építkezés.
Egy 30–60 m²-es épület egyszerűen megrendelhető, üzemben legyártható, majd a telken lényegesen gyorsabban felállítható, mint egy hagyományos tégla- vagy betonház.
Mostanra azonban elérkezett az idő, hogy tanuljunk a hibákból...
A tulajdonosok egy részénél ugyanis már néhány évnyi mindennapos használat után rendkívül súlyos problémák jelentkeznek: nedvesség, penészedés, rágcsálók és rovarok megjelenése, a padlózat tönkremenetele, valamint a teherhordó és határoló elemek elferdülése, deformációja.
A feljegyzett beszámolók pontosan ilyen esetekről tanúskodnak, megemlítve, hogy az érintett modulházak vételára jellemzően kb. 5,6–18,8 millió Ft között mozgott.
Miért mehet tönkre ilyen gyorsan egy könnyű szerkezetű ház?
A legfőbb probléma nem magában a moduláris technológia elvében gyökerezik. Egy moduláris háznak egyáltalán nem kell rövid életűnek lennie. A gond sokszor nem is akkor kezdődik, amikor a gyártás, szállítás, összeszerelés vagy használat során megsértik a technológiai előírásokat, bár a víz bejutása kétségkívül a legveszélyesebb tényező.
A probléma lényege, hogy ezek az épületek eredetileg nem a tartós lakhatásra vonatkozó korszerű előírásoknak megfelelően, hanem elavult szabványok szerint épültek, és gyártáskor a vonatkozó jogszabályok szerint nem is kellett feltétlenül megfelelniük az állandó lakhatás követelményeinek.
Ez azt jelenti, hogy a szerződésekben feltüntetett „10 év garancia” vagy „20 év garancia” gyakran kizárólag a fő vázszerkezetre vagy az alapozásra vonatkozott. Arra viszont senki sem vállalt garanciát, hogy az épület nem fog átnedvesedni, rohadni vagy beázni. Holott egy hagyományos lakóháznak alapesetben legalább 60–70 évig stabilan kellene szolgálnia.
A hiba tehát nem a moduláris építés alapelvében rejlik, hiszen egy gondosan megtervezett és kivitelezett modulház hosszú távon is megállja a helyét. Az elterjedt házak jelentős része azonban eredetileg nem teljes értékű, évtizedekig használható lakóingatlanként készült, hanem gyorsan felhúzható építményként, amelyekre jóval enyhébb előírások vonatkoztak. A vásárlóknak mindezt mégis teljes értékű otthonként értékesítették.
Pontosan itt mutatkozik meg a legfőbb buktató.
Számos moduláris házat egy olyan időszakban és/vagy olyan országokban terveztek és gyártottak, amikor és ahol a hasonló szerkezetekre még nem létezett egységes, korszerű követelményrendszer, amely összevethető lett volna a hagyományos lakóépületek szigorú előírásaival. Rendeltetésétől és jogi besorolásától függően az építmény nem állandó lakhatásra szolgáló vagy ideiglenes építménynek minősülhetett, amelytől eleve nem várták el egy valódi lakóház tartósságát.
Mindeközben a reklámokban és ajánlatokban 10, 20 vagy akár még több évnyi problémamentes élettartamot ígértek a vevőknek. A beígért elméleti élettartam azonban korántsem azonos azzal, hogy az épület mentes marad a beázásoktól, a penésztől vagy a folyamatos javítási igényektől.
Végeredményben sok ilyen épület leginkább a változatos minőségű, ellenőrizetlen magánépítkezésekhez hasonlít (még ha generálkivitelezővel készíttették is el). Valódi szabályozás, szigorú építési normák és érdemi szankciók nélkül.
