Sokakat összezavar ez a két hőmérsékleti skála.
Hogy megértsük ennek a problémának a lényegét, vissza kell mennünk a tudományos ismeretek kialakulásának történetéig, és tulajdonképpen a különböző hőmérsékleti skálák megjelenéséig.
Eredetileg a hőmérsékleti skálák létrehozása decentralizált módon történt. Különböző tudósok és mérnökök egymástól függetlenül fejlesztették ki saját mérési rendszereiket.
Kiindulópontként mindenki olyan jelenségeket választott, amelyeket könnyű volt laboratóriumi körülmények között reprodukálni, például a víz fagyás- és forráspontját (ami a Celsius- és Fahrenheit-skálák alapját képezte), vagy a jég olvadását és az emberi test átlagos hőmérsékletét (mint a Réaumur-skála esetében).
A különböző kiindulópontok kiválasztása mellett a hőmérsékleti skálák egy másik tulajdonságban is különböztek – a két egymást követő beosztás közötti intervallum nagyságában. Ezt a szempontot szintén a gyakorlati alkalmazás és az adott feladatokban való kényelem szempontjai határozták meg.
Később az egyes skálák használata nem a kényelmen vagy a praktikumon alapult, hanem inkább hagyománnyá vált. Minden tudományos iskola azt használta, amit megszokott. Nincs itt semmiféle titkos fizika. Valahol a Celsiushoz szoktak hozzá, máshol a Fahrenheithez. Az abszolút méréseknél pedig a Kelvin terjedt el. Ez a bevett gyakorlat.
Ezért nem teljesen helyes a Fahrenheit-skála logikáját a víz fagyáspontjában keresni. Emlékezz a relativitásra. Igen, itt is jelen van. Végső soron teljesen mindegy, mihez viszonyítva mérjük a hőmérsékletet. Az intervallum a fontos.
Nem kell mindent például a víz fagyáspontjához kötni. A Fahrenheit-féle megközelítés itt semmiképpen sem rosszabb, mint Kelvin logikája, aki a skála nullpontjának az abszolút nulla fok fizikai értelmében vett értékét választotta.
A Fahrenheit-skála eredete
A Fahrenheit-skálát először 1724-ben Daniel Gabriel Fahrenheit fizikus javasolta. Az eredeti cikkben a 0 °F pontot úgy határozza meg, mint a víz, jég és ammónium-klorid só keverékéből készült sóoldat fagyáspontját.
Abban az időben a víz, jég és ammónium-klorid keverékéből nyert anyag egyedi tulajdonságokkal rendelkezett, amelyeket az alacsony hőmérséklet, a magas sókoncentráció és a hőszigetelő tulajdonságok kombinációja okozott. Olyan területeken használták, ahol hatékony és gazdaságos hűtésre volt szükség.
Ennek a megközelítésnek az ötlete nem volt véletlen, és az összetételt is tudatosan választották ki. Ez volt egyszerűen a leghidegebb fizikai referenciapont, amely akkoriban ismert volt, ezért Fahrenheit úgy gondolta, hogy van értelme onnan kezdeni a skálát. Ennyi. Semmi több, semmi kevesebb, és semmi varázslat. A víznek ehhez igazából alig van köze.
A felső határt ezen a skálán úgy határozták meg, hogy a 90 °F legyen az emberi test átlagos hőmérséklete. Később ezt az értéket 96 °F-ra módosították.
A skálák közötti kapcsolat: a Celsius- és Fahrenheit-skála közötti összefüggés az, hogy egy Celsius-fok egyenlő 1,8 Fahrenheit-fokkal, a Celsius-fok nullapontja pedig Fahrenheitben mérve 32 °F. Amerikában tehát 32 °F alatt fagy meg a víz. Érdekes, és egyben elég furcsa, nem?
