Mindenki jól tudja, hogy régen a tengerészek rendkívül babonás emberek voltak.
A nyílt tengeren rájuk leselkedő állandó veszélyek számos babonát és tilalmat szültek, melyek célja a legénység és a hajó megóvása volt a bajtól.
Hallottad már a régi tengerész hiedelmet, miszerint „nő a hajón szerencsétlenséget jelent”? Ez csak egy a sok babona közül, amik évszázadokon át tartották magukat a tengerészek és halászok körében. Némelyikük ma már elég szokatlannak tűnhet. Az egyik legérdekesebb és legrejtélyesebb... a banánhoz kapcsolódik.
Igen, jól olvastad.
Kevesen tudják, de a régi tengerészek egyik legfurcsább és legmakacsabb hiedelme az volt: ha banán van a hajón, az bajt jelent. Sok kapitány határozottan megtiltotta a szállítását, és voltak tengerészek, akik nem voltak hajlandók tengerre szállni, ha akár csak egyetlen ilyen gyümölcsöt is találtak a raktérben.
De mi állhatott e különös félelem mögött?
Honnan eredt a banánnal kapcsolatos babona?
A baljós banánokról szóló szokatlan hiedelem a Csendes-óceán különböző kultúráiban, többek között Hawaiin és Polinéziában is ismert volt, de az európai tengerészek körében nagyjából a 18. században vert gyökeret.
A nagy földrajzi felfedezések korában ez a gyümölcs azért tett szert kifejezetten rossz hírnévre, mert a Karib-térségből banánt szállító kereskedelmi hajók gyanúsan gyakran szenvedtek hajótörést, és a szerencsétlenségek után a roncsok között legtöbbször már csak a vízen úszó sárga gyümölcsöket találták meg.
Ráadásul a tengerészeknek az is feltűnt, hogy a banánszállítmányokkal utazó hajókon a többi élelem sokkal gyorsabban megromlott, ami miatt a legénység sokszor az éhezés szélére sodródott.
Idővel így szilárd meggyőződéssé vált: a banán a fedélzeten csak bajt hozhat, ezért tiltólistára kell tenni.
Ennek a hiedelemnek a kialakulásában azonban 3 teljesen racionális ok játszott kulcsszerepet:
1. ok: A banán bizonyos esetekben tényleg képes volt „elsüllyeszteni” a hajókat
A banán egyik ismert sajátossága, hogy a leszüretelése után rendkívül gyorsan beérik – a régi tengeri utazások pedig hosszú hetekig, sőt, akár hónapokig is eltartottak.
A szerves anyagok – így a banán – rothadása vagy bomlása során az anaerob baktériumok metánt (CH₄) termelnek. Ez az egyébként szagtalan gáz 5-15%-os koncentrációban a levegővel keveredve már rendkívül robbanásveszélyessé válik, különösen egy olyan zárt és rosszul szellőző térben, mint amilyen egy korabeli hajó raktere volt.
A tűz- és robbanásveszély mellett a rothadó banánok olyan mérgező vegyületek képződéséhez is hozzájárultak, amelyek komoly mérgezési tüneteket – légszomjat, gyengeséget, köhögést, szapora szívverést, sőt, akár tüdőödémát – okozhattak a gyanútlan tengerészeknél.
Mivel a metángáz mibenlétét egészen 1778-ig homály fedte, a raktérben való felhalmozódása teljes rejtély maradt a tengerészek számára, ami csak tovább fokozta a babonás félelmeiket. A korabeli hajónaplók többször is említik, hogy a banánszállítmányok közelében megmagyarázhatatlan okokból gyakran ütött ki tűz, ami végül arra késztette a kapitányokat, hogy teljesen lemondjanak a szállításáról.
Sőt, még a kereskedelmi hajókat megtámadó kalózok is gyakran sorsukra hagyták a zsákmányt, ha banánt találtak a raktérben, mert rettegtek a rossz ómentől. Idővel a banánra véglegesen ráragadt az elátkozott rakomány bélyege, amit mindenki igyekezett messzire elkerülni.
2. ok: A banán gyakran „szállított” veszélyes potyautasokat: mérges pókokat és kígyókat
A tengerészek banántól való rettegésének másik fő oka az egzotikus és halálosan mérges élőlények támadásának veszélye volt. A hatalmas banánfürtök között ugyanis előszeretettel bújtak meg mérges pókok, kígyók és skorpiók, amelyek könnyedén megmarhatták a gyanútlan legénységet a be- vagy kirakodás, esetleg a raktérben végzett munka során.
Ez a probléma ráadásul a mai napig is létezik, elég csak belepörgetni a hírekbe:
Bizony, még a 2020-as években is rendszeresen megesik, hogy a világ legnagyobb metropoliszainak szupermarketjeiben olyan halálos mérgű egzotikus pókok másznak elő a banános dobozokból, amik a frászt hozzák a vásárlókra.
A múlt századok fahajóin pedig, ahol az orvosi ellátás kimerült némi rumban és csontfűrészben, egy ilyen marás szinte biztosan végzetes volt. A tengerészek ráadásul úgy hitték, hogy a fedélzeten bekövetkező haláleset feldühítheti a tenger isteneit, ezért érthető okokból igyekeztek elkerülni minden olyan tényezőt, ami bajt hozhat a nyakukba.
Emiatt a legtöbb kereskedelmi hajó hallani sem akart a banán szállításáról, bár persze mindig akadtak olyan vakmerő kapitányok, akik a busás profit reményében hajlandóak voltak kockáztatni. 1800 és 1830 között például vörös kubai banánt már viszonylag rendszeresen – bár csak kis tételekben – szállítottak New York és Boston kikötőibe. A borzalmas híre ellenére ez a csemege végül így mégis meghódította az Újvilágot.
3. ok: A banán szó szerint megrohasztotta a hajó többi élelmiszerkészletét
Amellett, hogy rothadás közben robbanásveszélyes metánt bocsát ki és „veszélyes utasokat” csempészett a fedélzetre, a banán az érési folyamata során hatalmas mennyiségű etiléngázt is termel. Ez a gáz pedig drasztikusan felgyorsítja a közelében lévő többi gyümölcs és zöldség érését.
Ha például otthon egy banánt éretlen avokádó vagy paradicsom mellé teszel, azok egy lezárt térben pillanatok alatt beérnek.
A modern hűtőházakban és tárolókban ezt a kémiai hatást ma már tudatosan használják ki: etilént juttatnak a levegőbe a gyümölcsök érésének mesterséges gyorsítására, míg a folyamat lassításához speciális hűtést és szén-dioxidot alkalmaznak.
A régi korok tengerészei számára azonban a banánnak ez a szuperképessége szó szerint végzetes volt. Mivel a hajókon a különböző élelmiszereket gyakran összezárva, a banán mellett tárolták, azok a vártnál mérföldekkel gyorsabban kezdtek megromlani, így a létfontosságú élelmiszerkészletek sokszor már jóval az út vége előtt ehetetlenné váltak.
A legénység számára ez nem pusztán apró kényelmetlenség, hanem halálos fenyegetés volt: a nyílt óceán közepén megromlott étellel maradni ugyanis egyet jelentett a lassú és biztos éhhalállal.
Nem csoda hát, hogy a banán idővel ilyen rémisztő hírnevet szerzett magának. A babona pedig annyira mélyen belegyökerezett a tengerész kultúrába, hogy még a mai napig is rengeteg halász és hobbi vitorlázó akad, aki semmi pénzért nem lenne hajlandó banánt vinni a fedélzetre.
Néhány tapasztaltabb tengerész ráadásul a mai napig meg van győződve arról, hogy ennek a gyümölcsnek az átka nemcsak magára a termésre, hanem mindenre kiterjed, aminek csak köze van hozzá – elvégre rengeteg emberéletet követelt az évszázadok során ez a „szerencsétlen rakomány”.
