A plafon alatt egy tartály, a fal mentén egy hosszú cső, kézmagasságban pedig egy lelógó lánc. Aki használt már ilyen vécét, annak talán még az öblítés hangja is eszébe jut.
A mai kompakt vécéknél az öblítőtartály közvetlenül a csészére kerül. A két elem egy egységet alkot, ami kis fürdőszobában is jól elfér.
A régi vécéknél hosszú öblítőcső kötötte össze a csészét a magasan lévő tartállyal. A cső sok helyen jól láthatóan futott a falon, de akadt olyan megoldás is, amelynél a falba rejtették. Miért érte meg ilyen magasra tenni a tartályt?
Így épült fel a láncos vécé
A magas tartályos vécé egykor megszokott látvány volt, és régi iskolákban vagy más középületekben ma is bele lehet botlani egy-egy példányba. A rendszer néhány egyszerű elemből állt.
- Padlóra szerelt csésze: A kerámiacsészét a padlóhoz rögzítették. Egyes korai modelleken még fából készült az ülőke.
- Öblítőcső: Ezen keresztül jutott a víz a tartályból a csészébe. A csészéből az elhasznált vizet egy külön lefolyó vezette el.
- Öntöttvas tartály: A régi modellek között akadtak nehéz, öntöttvas darabok is. A lánc végén lévő fogantyút meghúzva megindult az öblítés, a víz pedig nagy robajjal zúdult a csészébe.
A gyorsan érkező víz erőteljesen átöblítette a csészét. Ezzel a megoldással lakásokban és közösségi mosdókban egyaránt lehetett találkozni.
A tartály és a cső kevésbé tűnt fel, ha a fal színére festették őket. A hideg víztől lehűlt felületükön párás levegőben apró vízcseppek is megjelenhettek.
Európában már a 19. század végén megjelentek a magasra szerelt öblítőtartályok. A századforduló tájáról Ausztráliából is fennmaradt láncos, öntöttvas tartállyal szerelt vécé.
Miért került a tartály ilyen magasra?
Egy forgalmas iskolai vagy pályaudvari mosdóban naponta sokan használták ugyanazt a vécét. A lekopott festék és a hiányzó ülőkék is az igénybevételről árulkodtak.
A magasra szerelésnek ilyen helyeken gyakorlati előnye is volt. A tartályt nehezebb volt kézzel elérni, és kevésbé volt kitéve a véletlen ütéseknek.
A falon kívüli szerelés javításkor is jól jöhetett. Ha egy csatlakozás csöpögni kezdett, a szerelő könnyebben hozzáfért a tömítéshez.
A fali rögzítésnek az öntöttvas tartály mellett a benne tárolt víz súlyát is el kellett bírnia.
A magasság elsősorban az öblítés miatt számított. Minél magasabban volt a tartály vízszintje a csészéhez képest, annál nagyobb nyomáskülönbség hajtotta a vizet az öblítőcsőben. Így a víz gyorsabban áramolhatott a csészébe.
A mai gravitációs vécéknél a csésze formája és az öblítőnyílások elhelyezése is segít hatékonyan elosztani a vizet. Így akkor is működhet az öblítés, ha a tartály közvetlenül a csészén ül.
