Ma tudtam meg
Érdekes tények, fotók és történetek, amelyekből minden nap tanulhatsz valami újat a világról.
emberi test
emberi test témájú bejegyzések a Ma tudtam meg közösségben.
A szemünk színe egészen 3 éves korunkig folyamatosan fejlődik és változik. Egy dolog azonban biztos: soha nem lesz fekete. Ha valamiért feketének is tűnik valakinek a szeme élőben vagy a fényképeken, az maximum a rossz fényviszonyok, a viselt ruhák tükröződése és egyéb külső tényezők miatt történik.

Az emberi test a létező talán legcsodálatosabb és egyben legösszetettebb dolog a világon. Éppen ennek az összetettségnek köszönhetően azonban számos funkcióját még nem sikerült tudományos szempontból megfejteni, de amit már sikerült, azzal sem mindig vagyunk kellően tisztában.

Mi történik a testünkkel, amikor meghalunk? Bár nagy vonalakban mindenki tisztában van a válasszal, valójában maga a folyamat ennél jóval összetettebb. Amikor egy személy meghal, számos elképesztő változás megy végbe a testében.

Charles Darwin „Az ember származása és a nemi kiválasztás” című könyvének első fejezetében nagyjából egy tucat olyan testrészt azonosított, ami „haszontalan vagy szinte teljesen használhatatlan” az emberi testen.










