Ma tudtam meg
Érdekes tények, fotók és történetek, amelyekből minden nap tanulhatsz valami újat a világról.
emberi test
emberi test témájú bejegyzések a Ma tudtam meg közösségben.
A szemünk színe egészen 3 éves korunkig folyamatosan fejlődik és változik. Egy dolog azonban biztos: soha nem lesz fekete. Ha valamiért feketének is tűnik valakinek a szeme élőben vagy a fényképeken, az maximum a rossz fényviszonyok, a viselt ruhák tükröződése és egyéb külső tényezők miatt történik.

Azt mondják, hogy minden ember egyedi és különleges, de nem is sejtjük, hogy mennyire. Az emberi test annyi rejtélyt és meglepetést tartogat, ami néha még a tudósokat is könnyedén zavarba ejti. Több ezer folyamat megy végbe az emberi testben, és mindegyik óramű pontossággal azon dolgozik, hogy éljünk és egészségesek legyünk.

Amikor az „evolúció” szót halljuk, általában arra gondolunk, amikor két lábra álltak az emberek, vagy amikor elkezdett csökkenni a testszőrzet, és egyéb hosszútávú változásokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a folyamat leállt volna: az evolúció most, ebben a pillanatban is zajlik és folyamatosan változtatja a testünk. A mai cikkünkben ezt be is…

Az iskolában mindannyian tanultunk az emberi test felépítéséről, alapvető fiziológiai folyamatairól, de őszintén: emlékszünk bármire is abból, amit a tankönyvekben olvastunk? Talán a tizedére, és akkor még igencsak optimista voltam.

Az emberi test az egyik legcsodálatosabb és legtitokzatosabb dolog a világon. Bár az orvostudomány már számos jelentős áttörést ért el a vizsgálata közben, még midig vannak olyan érdekességek vele kapcsolatban, melyek képesek meglepetést okozni.

Az emberi test egy csodálatos szerkezet, ami az év 365 napján, minden óra minden percében óramű pontossággal teszi a dolgát, egészen életünk végéig.

Hajlamosak vagyunk az emberi testet egy jól ismert sablonnak tekinteni: két kar, két láb, szemek, haj, anyajegyek és egyéb megszokott jellemzők. Ha azonban jobban megfigyeljük, kiderül, milyen széles skálán mozoghat az emberi megjelenés. A ritka szemszínek, a szokatlan ujjformák, az érdekes hajtípusok, a különleges anyajegyek és a genetikai sajátos…


Bár azt hihetnénk, teljes kontroll alatt tartjuk a testünket, a valóságban szervezetünk folyamatosan ezernyi folyamatot hajt végre a tudtunk nélkül. Ezek egy része létfontosságú, mások furcsák vagy éppen visszataszítóak lehetnek. A testünk állandóan megújul: sejtek pusztulnak és születnek, szerveink szűrnek, baktériumok élnek bennünk, az agyunk ped…






