Szicília partjainál egy körülbelül 2100 éves ókori római kereskedelmi hajóra bukkantak. A roncs nagyjából 46 méteres mélységben fekszik Mazara del Vallo közelében, a hajótest körül pedig több száz, kiváló állapotban fennmaradt amfora található. Az edények típusa alapján a régészek úgy vélik, hogy a rakomány jelentős része bort tartalmazott.
És itt felmerül egy, a leletnél is érdekesebb kérdés: ha a régészek kiemelnek egy teljesen lezárt amforát, és valóban ókori római bor van benne, meg lehet-e kóstolni?
Elméletileg a folyadék megmaradhatott benne. De kétezer év elteltével már elég merész dolog a megszokott értelemben vett bornak nevezni.
Mi történik a borral 2000 év alatt?
A hétköznapi borokat nem évezredes tárolásra tervezték.
Még a jó minőségű, érlelésre szánt modern borok is évtizedekig, kivételes esetekben évszázadokig állnak el. Ezalatt az idő alatt folyamatos kémiai reakciók zajlanak bennük: változnak a savak, az aromák, a csersavak, és oxidáció megy végbe.
Kétezer év alatt az eredeti ital gyakorlatilag felismerhetetlenségig megváltozna.
Ha az amfora légmentesen zárt volt, elméletileg maradhatott benne víz, szerves vegyületek, üledék és az ókori bor bomlástermékei. Ha a tömítés akár csak egy kicsit is sérült, fokozatosan tengervíz szivároghatott be.
Ez pedig nagyon valószínű. A római amforákat általában dugóval vagy fedővel zárták le, a nyakukat pedig gyantával vagy más anyagokkal tehették hermetikussá. De nem lehet arra számítani, hogy egy ilyen lezárás kétezer éven keresztül tökéletesen távol tartotta a vizet.
Ezért a régészek az érlelt bor helyett zavaros, sós folyadékot találhatnak, amelyben szerves maradványok úsznak.
És ha az amfora tökéletesen lezártnak bizonyul?
Na, akkor válik a helyzet igazán érdekessé.
A régészek ismernek olyan amforákat, amelyekben sok évszázad után az eredeti tartalom maradványait találták meg. Éppen ezeknek a maradványoknak az elemzése teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az edényben bort, olívaolajat, halszószt vagy más élelmiszert szállítottak-e.
A római kereskedelmi amforákat valóban tömegesen használták borhoz. Egyes fajtáikat kifejezetten a mediterrán borkereskedelem céljára gyártották.
De még egy teljesen zárt amfora sem válik tökéletes palackká.
Az ókori kerámia porózus. Az edények belső falát gyantával vagy szurokkal vonhatták be, de évezredek alatt a védőréteg is megváltozik. Ráadásul a folyadékba anyagok oldódhatnak ki magából a kerámiából, a gyantából és a környezetből is.
Ezért a régészek a tartalmat először laboratóriumba küldik, nem pedig poharakba töltik.
Veszélyes-e meginni egy ilyen bort?
Laboratóriumi vizsgálat nélkül igen, rendkívül meggondolatlan lenne megkóstolni.
A probléma nem is az, hogy az öreg bor méreggé válik. Az ital kora önmagában nem teszi automatikusan halálosan veszélyessé.
De senki sem tudja előre, mi van pontosan az amfora belsejében 2000 év után.
Lehet benne tengervíz, baktériumok, szerves anyagok bomlástermékei, fémsók és olyan vegyületek, amelyek az edény anyagából vagy a környező üledékből kerültek bele.
Ráadásul a római bor jelentősen különbözött a maitól. Édesíthették, fűszerekkel ízesíthették, füstön érlelhették, gyantával keverhették, és fogyasztás előtt szinte mindig vízzel hígították.
Szóval még egy tökéletesen megőrzött eredeti ital is elég szokatlannak tűnne a modern ember számára.
De találtak már igazán ősi bort
A legérdekesebb, hogy a régészek időnként találnak ókori bor maradványait tartalmazó edényeket.
Az ilyen leletek nem azért rendkívül értékesek, mert valaki meg akarja inni őket. A kémiai elemzés lehetővé teszi az alapanyagok fajtáinak, a termelési módoknak, az adalékanyagoknak és még az ókori világ kereskedelmi útvonalainak meghatározását is.
Ezért ha a több száz szicíliai amfora között akad legalább egy igazán légmentesen zárt, annak tartalma értékesebb lehet magánál az edénynél.
Egy kis minta képes elárulni, milyen bort szállítottak a római kereskedők több mint kétezer évvel ezelőtt, honnan származott, és miben különbözött a maitól.
De az esélye annak, hogy egy régész kihúzza a dugót, pohárba tölti az amfora tartalmát, és azt mondja: Nem rossz, csak egy kicsit túlérett, gyakorlatilag nulla.
Egy ilyen bort elméletileg csak komoly laboratóriumi elemzés után lehetne meginni. A gyakorlatban viszont senki sem kockáztatna meg egy egyedülálló régészeti leletet egy kóstolás kedvéért.
