A hollywoodi filmek 17 kliséje, ami a való életben igazából egyáltalán nem működik

A filmipar olyan szinten beépült az életünkbe, hogy gyakran szeretnénk olyan életet élni, mint kedvenc filmes hőseink vagy hősnőink. Hiába próbálkozunk azonban, a mindennapi életünk valószínűleg nem fog olyanná válni, mint a képernyőn, és nem a mi hibánkból fakadóan. A filmekben látható helyzeteknek ugyanis legtöbb esetben nem sok közük van a valósághoz.

A Wiku-nál most megpróbáltuk összegyűjteni azokat a filmes kliséket, amik gyakran megtörténnek a filmekbe, de a valóságban ezzel szemben szinte soha.

A filmekben az örömteli séta után, amikor a gazdi és a kutya belép a házba, a kutya azonnal felugrik a kanapéra. Ahelyett, hogy a főhős egy ronggyal a kezében kergetné a kutyát, hogy megtörölje a lábait a házban, inkább boldogan leül mellé és bekapcsolja a tévét.

A filmes kutyák látszólag speciálisan arra vannak nevelve, hogy megugassák a gazembereket és csóválják a farkukat a jófiúk előtt, míg a macskák fújtatnak és felborzolják a szőrüket mindenen, aminek köze van a másvilághoz. A valóságban ilyen nem létezik, és a kutyák ugyanúgy örülnek mindenkinek, míg a macskákat általában hidegen hagyják az emberek.

Ez egy nagyon kedvelt és szép, ám nem túl praktikus gesztus a filmekben. Nem sokan vagyunk valószínűleg, akik ébredés után azonnal arra vágynak, hogy a takaró alatt kávét szürcsöljünk, ehelyett inkább vécére megyünk vagy készülődni, és közben fogyasztjuk el a kedvenc napindító italunkat.

A filmekben látszólag a sarki kisboltban is kapható minden a fűnyírótól a csemperagasztóig. A valóságban az ilyen dolgokhoz kizárólag a hatalmas szupermarketekben bolyongva juthatunk hozzá, és még akkor sincs rá garancia, hogy megtaláljuk a megfelelő terméket. A filmekben ennek ellenére valahogy mindig minden ott terem a hősöknek varázsütésre.

A filmek hősei hihetetlenül szerencsések: soha nem kel sorban állniuk. Vagy ők az elsők a pénztárnál vagy ők az egyetlenek. A pénztárosok ráadásul mindig fürgék és sosem hibáznak. Láttál már olyat egy filmben, hogy a pénztáros nem tudja lehúzni a vonalkódot? Persze, hogy nem.

Teljesen mindegy, hogy egy zajos bárban, egy fesztiválon, vagy egy szórakozóhely táncparkettjának közepén állnak, a hősök mindig mindent úgy hallanak, mintha nem szólna közben körülöttük fülsüketítő zene. A való életben ilyenkor maximum akkor hallanánk másokat, ha közvetlenül a fülünkbe ordítják, amit akadnak, de lehet, hogy még akkor sem.

© Big Little Lies / HBO, © Artem Podrez / Pexels

Szeretnénk megkérdezni a filmek szereplőit: hogyan van időtök reggel felébredni, elmenni futni, zuhanyozni, reggelizni és beszélgetni a családdal, mielőtt munkába indultok? Reggelente általában csak pár korty kávéra van időnk, a reggelit pedig legtöbbször már utazás közben vagy a munkahelyünkön fogyasztjuk.

Minden alkalommal, amikor a szereplők a filmekben lejátszanak egy videót vagy hangfelvételt, mindig másodperc pontossággal ott állítják le, és ott indítják el a felvételt, ahol kell.

A filmesek szeretik a hétköznapi emberek problémáit átültetni a filmek világába. Ez néha működik, de valljuk be, nem sok abszurdabb jelenet van annál, mint amikor például a jóképű főszereplő adoniszt kirúgják a jelentéktelen állásából, majd teljesen összeomlik, miközben olyan arca és testalkata van, hogy bármelyik modellügynökség az anyját is eladná érte.

Szó mi szó, nem szívesen lennénk filmes ügyvédek. A mozifilmek tanulságai alapján ugyanis minden tárgyaláson van egy drámai pillanat, amikor a másik fél hirtelen olyan bizonyítékokkal vagy tanúkkal áll elő, akikről korábban senki, még maga a bíró sem tudott, és ami hirtelen teljesen megváltoztatja a tárgyalás menetét.

Érdemes megemlíteni azokat a teljesen valószerűtlen mondatokat, amiket a szereplők időnként egymásnak dobálnak a filmekben. Pl.: "Neked meg mi bajod van?" vagy "Teljesen elment az eszed?" - őszintén szólva, a valóságban senki nem mond ilyet, vagy ha mondd is, azt nem ilyen formában teszi.

Míg a való életben egy szekrény szélébe bevágott könyököt is egy hétig kell rejtegetnünk a pulcsi alatt, hogy senki előtt ne kerüljünk kellemetlen helyzetbe miatta, addig a filmek főhősei látszólag jóval gyorsabban gyógyulnak: még egy kiadós verekedés vagy hatalmas esés és ütközés után is általában másnapra teljesen eltűnnek a sérüléseik és egy karcolás sem látszik rajtuk.

Hazatérve a hős az esetek túlnyomó többségében azonnal a hűtőhöz rohan, hogy kivegyen onnan egy italt, amit közvetlenül az üvegből iszik. Ez nem túl higiénikus, főleg, amikor más barátokkal vagy rokonokkal osztozkodunk ezeken az italokon, ám ezt a szereplők általában figyelmen kívül hagyják.

A filmekben gyakran látni olyan utcai üldözéseket, amikor a főhősök a tömegben rohangálva pehelykönnyű gyufaszálként lökik szét maguk előtt az embereket. Ilyenkor azért szívesen megkérdeznénk a rendezőktől: próbáltátok már a való életben átpréselni magatokat egy nagyobb embertömegen?

Nem számít, hogy milyen kicsi a város, ahol a film játszódik, biztos lehetsz benne, hogy a lakosság legalább egyharmada a médiában dolgozik. Másképp mivel lenne magyarázható, hogy a bűnözők és áldozataik házát mindig a legmodernebb fotó- és videótechnikával felszerelt stábok tucatjai ostromolják?

A filmszereplők szeretik az éjszaka közepén átölelni a párjukat, vagy hazaérve melléjük bújni úgy, hogy még véletlenül sem ébresztik fel őket és nem zavarják meg az alvásukban. A valóéletben ez általában azonnal felébresztené az embereket, és álmatlan éjszakához vezetne. Ja, és holnap persze irány dolgozni!

A filmekben és sorozatokban a szomszédoknak van egy közös tulajdonságuk: mindig otthon vannak, amikor kellenek. Az ajtajuk ráadásul sosincs zárva, így a főszereplőnek elég átmenni és kopogás nélkül benyitni a házukba, ahol véletlenül sem bunkó taplóként, hanem széles mosollyal fogadják őket. A való életben azt se mindig tudjuk, hogy ki lakik egyáltalán a szomszédban, meghívás nélkül pedig eszünkbe sem jutna belépni az otthonukba.

Téged melyik abszurd filmes helyzetek szoktak bosszantani leginkább?