Van annál rosszabb is, mint amikor egy film megbukik a pénztáraknál – mégpedig az, ha a bemutatója után néhány hónappal, héttel vagy akár nappal már teljesen el is felejtik.
Ez néha anyagi csődhöz vezet, de előfordul, hogy a produkció mégis behozza a gyártási költségeit. Igaz, a legkisebb kulturális nyomot sem hagyja maga után, és ekkor a pénzügyi siker ellenére szinte olyan, mintha valójában soha nem is létezett volna.
Ebben az összeállításban olyan filmeket veszünk górcső alá, amelyek rekordsebességgel koptak ki a nézők emlékezetéből. Minőségüktől függetlenül ezek az alkotások nem találtak különösebben kedvező fogadtatásra a közönség körében.
Jó szórakozást az olvasáshoz!
Különösen veszélyes bűnözők
Aligha testesíti meg bármelyik film jobban a streamingtartalmak ürességét és tünékenységét, mint a Különösen veszélyes bűnözők – a Netflix 200 millió dolláros, ambiciózus kísérlete egy sztárokkal teletűzdelt blockbuster létrehozására, amely a 2021. novemberi bemutató után szinte azonnal elillant a nézők emlékezetéből.
Ryan Reynolds, Gal Gadot és Dwayne Johnson összehozása egyetlen kalandos akció-vígjátékban biztos sikernek tűnt, a Különösen veszélyes bűnözők mégis az egyik legsablonosabb és legélettelenebb blockbuster lett, amit valaha készítettek.
A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy Reynolds, Gadot és Johnson között szinte semmilyen kémia nincs. Ez persze már nem is annyira meglepő azoknak a friss híreszteléseknek a fényében, amelyek szerint konfliktus alakult ki Reynolds és Johnson között amiatt, hogy utóbbi rendszeresen elkésett a forgatásokról.
Bár a Különösen veszélyes bűnözők hatalmas előnnyel mindmáig a Netflix legnézettebb saját gyártású filmje, vajon a 230 millió néző közül akár egyetlenegy is fel tud idézni bármit a történetből, az akciójelenetekből vagy akár csak a főszereplők neveiből?
A film annyira semmitmondó, hogy inkább hat paródiának – pontosan ilyennek képzelik sokan a lélek és egyéniség nélküli streamingfilmeket.
47 Ronin
Keanu Reeves most épp a fellegekben jár a John Wick franchise sikerének köszönhetően, de az első rész 2014-es megjelenése előtt hollywoodi pályafutása elhúzódó mélyrepülésben volt – méghozzá azóta, hogy 2003-ban mozikba került a Mátrix – Forradalmak.
Ennek a sikertelen korszaknak a mélypontja a 47 Ronin lett – egy akcióelemekkel dúsított történelmi fantasy, amelynek irdatlan, 225 millió dolláros költségvetését a Warner Bros. stúdió valamiért az elsőfilmes Carl Rinsch rendezőre bízta.
Még ha valahogy szemet hunynánk is a fárasztóan unalmas forgatókönyv felett, ez az erőtlen szamurájeposz még minimálisan izgalmas akciót sem tudott felmutatni, maga Reeves pedig még a megszokottnál is fásultabbnak tűnt.
Annak ellenére, hogy a premier a legkiemeltebb ünnepi időszakra – 2013. december 25-re – esett, a 47 Ronin mind anyagi, mind kritikai szempontból óriásit bukott, majd egyszerűen eltűnt a köztudatból.
A sors iróniája, hogy Reeves soron következő projektje pont a John Wick lett, amely mindenkinek eszébe juttatta, mennyire karizmatikus tud lenni az akciófilmekben – és ezzel végleg eltemette a 47 Ronint a kollektív emlékezetben.
Holnapolisz
A Holnapolisz megjelenése előtt egyáltalán nem voltak szerények az elvárások – elvégre a Pixar rendezőjének, Brad Birdnek ez volt a második próbálkozása arra, hogy a kiváló Mission: Impossible – Fantom protokoll után az élőszereplős blockbusterek világában is letegye a névjegyét.
Számos szakértő a 2015-ös év egyik legnagyobb sikerének jósolta ezt a sci-fit, ám a széles közönséget végül mégsem tudta megszólítani.
A kritikusok és a nézők egyaránt rendkívül felemásan fogadták a Holnapoliszt a kusza üzenetei és a történet kétes „varázsa” miatt. Mindemellett a látványvilág kifejezetten lenyűgöző volt, a színészgárda – George Clooney, Hugh Laurie, Britt Robertson és Raffey Cassidy – pedig tisztességgel odatette magát.
Ám a Disney közel 200 milliós büdzséje és Hollywood egyik legismertebb sztárjának főszereplése ellenére a Holnapolisz 2015 nyarán csendben kikopott a mozikból, és azóta alig-alig említik – legfeljebb az ehhez hasonló cikkekben.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy egy héttel előtte debütált a Mad Max – A harag útja, amely pillanatok alatt elszívta a filmes sajtó és a nézők minden figyelmét. Ám még ennek fényében is nehéz nem elcsodálkozni azon, milyen gyér visszhangot váltott ki a Holnapolisz a nézőkből – kiváltképp annak tükrében, hogy a fiatalok jövőbe vetett hitét és álmait lett volna hivatott felébreszteni.
Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül
Ez egyáltalán nem túlzás: biztos vagyok benne, hogy sokan őszintén megfeledkeztek arról, hogy Hollywoodban egyáltalán elkészült a Men in Black negyedik része, még ha a széria oszlopos sztárjai – Will Smith és Tommy Lee Jones – nélkül is.
A film már a kezdetektől a kreativitás teljes hiányáról tanúskodott: a Thor: Ragnarök sikerét meglovagolva Chris Hemsworthöt és Tessa Thompsont állították a kamerák elé – ám a lendületes sci-fi helyett egy üres akcióvígjáték-vázlat született, amely sem nevetést, sem valódi érdeklődést nem tud kiváltani.
Tudva, hogy Hemsworth és Thompson milyen nagyszerű párost alkottak más produkciókban, döbbenetes látni, mennyire unalmasak ebben a filmben. Bár miért is csodálkoznánk: egyszerűen betuszkolták őket egy sablonos blockbusterbe, amely minden ízében a Men in Black silány másolatának hat. Végső soron ugyanis pontosan az is.
A kritikusok és a nézők teljes közönnyel fogadták az alkotást, a mozikban megbukott, és néhány év elteltével aligha akad olyan ember, aki bármire is emlékezne belőle. A korábbi felvonások – még a félresikerült második rész is – legalább megmaradtak a fejekben, a Sötét zsaruk a Föld körül viszont annyira lehangoló és kétségbeesett kísérlet volt a franchise feltámasztására, hogy még a legkevésbé válogatós nézők is elfelejtették alig pár nappal a premier után.
Cowboyok és űrlények
Papíron a Cowboyok és űrlények remek moziélménynek ígérkezett: Daniel Craig és Harrison Ford cowboyként fognak össze a földönkívüliek ellen, a rendezői székben pedig Jon Favreau ült. Minden jel arra mutatott, hogy pazar látványosság vár ránk.
A nagy nevek ellenére a produkció meglepően lapos és jellegtelen blockbuster lett – feltehetően amiatt is, hogy a forgatókönyvön egyszerre öt író dolgozott.
Ráadásul még az akciójelenetek is kifejezetten erőtlenre sikerültek, ami végleg megpecsételte a film sorsát: a 163 millió dolláros büdzséjét alig volt képes visszahozni a pénztáraknál.
Favreau 2013-ban maga is elismerte a film kudarcát, rámutatva arra, hogy a marketing inkább vígjátékként próbálta tálalni az alkotást, miközben a valóságban egy komoly sci-fi western volt. Amikor pedig híre ment, hogy a filmben se humor, se semmi érdekesség nincs, nyilvánvalóvá vált: a Cowboyok és űrlények bukásra van ítélve. És szépen el is süllyedt a filmes feledés homályában.
A titánok harca
2010-ben Hollywood megpróbálta Sam Worthingtont az új nagy sztárrá emelni. Miután főszerepet kapott James Cameron Avatarjában – amely abban az időben minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje volt –, nem is volt meglepő, hogy az iparág nagy reményeket fűzött hozzá.
Így Worthingtont villámgyorsan kiválasztották Perszeusz szerepére az 1981-es A titánok harca című kalandeposz remake-jében. És bár akadtak emlékezetes pillanatai – mint például a küzdelem az óriásskorpiókkal vagy a legendás „Engedjétek szabadjára a krakent!” Liam Neeson előadásában –, összességében egy tipikus, az eredeti mű egyéniségét nélkülöző tucat-blockbuster lett belőle.
Ennek ellenére A titánok harca közel 500 millió dollárt termelt világszerte – ez épp elégnek bizonyult ahhoz, hogy a Warner Bros. rögvest zöld utat adjon a folytatásnak. Mivel azonban A titánok haragja csupán feleannyi bevételt hozott, világossá vált: a nézők a moziteremből kilépve szinte azonnal elfelejtették az első filmet.
Ennek következtében a betervezett harmadik részt – amely a Revenge of the Titans címet viselte volna – csendben törölték.
