Színészek, akik sokat változtak egy szerep kedvéért

Hét történet arról, hogyan tették a színészek a testüket munkaeszközzé, és milyen árat fizettek mindezért.

Amikor megmutatják nekünk az „ilyen volt előtte, ilyen lett utána” fotókat, általában lenyűgözve csodálkozunk. Végtére is annyira önfeláldozónak tűnik: lefogyni vagy meghízni egy szerep kedvéért, megváltoztatni a járást, az arcot, a hangot. De minden ilyen történet mögött valami sokkal furcsább és összetettebb dolog rejtőzik, mint a puszta szakmai elhivatottság. Valami olyan, amiről maguk a színészek is ritkán beszélnek.

Vannak részletek, amelyek sosem kerülnek be a sajtóközleményekbe. Christian Bale tíz órán át egyhuzamban olvasott anélkül, hogy felállt volna a helyéről... egyszerűen azért, hogy elterelje a figyelmét az éhségről. Jared Leto a forgatás után arra eszmélt, hogy egyáltalán nem érez többé éhséget: a gyomra ökölnyire zsugorodott össze. Charlize Theron 27 évesen alig néhány nap alatt leadta a felszedett kilókat, és azt hitte, ez teljesen normális. Hatalmasat tévedett, de erre csak negyvenévesen jött rá. Robert De Niro, amikor a Dühöngő bika kedvéért hízott, eleinte azt gondolta, ez kellemes mulatság lesz. Később beismerte, hogy élete egyik legnehezebb feladatának bizonyult.

Rendszerint csak a végeredményt látjuk. Most azonban vessünk egy pillantást magára a folyamatra. És arra, ami utána marad.

A gépész (2004) – mínusz 28 kg
Batman: Kezdődik! (2005) – plusz 45 kg
Egyetlen év leforgása alatt

Brad Anderson rendező egy álmatlanságban szenvedő férfiról akart pszichológiai thrillert készíteni. Nem kérte Bale-t arra, hogy csontvázzá fogyjon. Csupán elmagyarázta, milyennek látja a karaktert, Bale pedig hónapokra eltűnt.

Amikor a színész megjelent az első próbán, a producerek alig ismerték fel. Bale 183 centiméteres magasságához mindössze 54 kilogrammra fogyott le. Ezt követően közölte a stábbal, hogy tervei szerint 45 kilóig megy le. A producerek a szó szoros értelmében megtiltották neki a folytatást, félve, hogy belehal. Ez azon kevés dokumentált esetek egyike, amikor egy hollywoodi produkció nem az ütemterv miatt állított le egy színészt, hanem a halálos kimeneteltől tartva.

Napi étrendje egyetlen almából, egy doboz tonhalkonzervből, egy csésze kávéból és vízből állt. Körülbelül 100-200 kalória. Egykori asszisztense szerint néha egy kevés whisky is társult hozzá. A hivatalos fogyási adat: 28 kg.

Hogy elterelje a figyelmét az éhségről, Bale olvasni kezdett. Nem csupán egy-két órát, hanem tíz órán át egyhuzamban ült mozdulatlanul, anélkül hogy felállt volna. Később maga mesélte el, hogy ilyen fokú kimerültségnél az agy egy egészen más üzemmódba kapcsol: „Minden energia a fejedbe áramlik. Éjjelente két órát aludtam, és egyszerűen csak olvasni akartam. Képes voltam tíz órán át ülni és olvasni egyetlen mozdulat nélkül.” Emellett sokat dohányzott is, hogy elnyomja az étvágyát.

A történet leghihetetlenebb részlete, hogy közvetlenül A gépész után Bale megkapta Batman szerepét. A felépülésre és az izomépítésre mindössze néhány hónapja maradt. „Azonnal rávetette magát a pizzára és a fagyira, egyszerre akár öt fogást is felfalva”, aminek kegyetlenül megfizette az árát: a normális ételektől elszokott gyomra hányással és görcsökkel reagált. Az orvosok azt tanácsolták, kezdje húslevessel, de Bale nem hallgatott rájuk.

„Megdöbbentő tapasztalat, amikor annyira sovány vagy, hogy alig bírsz felmenni a lépcsőn... Olyankor szinte tiszta gondolattá válsz” – nyilatkozta Bale egy interjúban.

Bale történetét az teszi igazán egyedivé, hogy nem csupán egyetlen extrém átalakuláson ment keresztül, hanem ezek folyamatos sorozatán.

A gépész → Batman → Amerikai botrány (plusz 18 kg, pocak és kopaszodó fejtető) → A harcos (ismét drasztikus fogyás) → Alelnök (újabb hízás, ezúttal Dick Cheney szerepéért) → Az aszfalt királyai (mínusz 31 kg).

A teste két évtized alatt profi munkaeszközzé vált, amelyet minden újabb projekthez újra és újra behangolt – nagyjából úgy, ahogyan más színészek a frizurájukat váltogatják.

2022-ben Bale végül elismerte, hogy a nagyszabású testi átalakulások időszaka valószínűleg lezárult számára. A teste többé nem bocsátja meg az ilyen bánásmódot.

Dühöngő bika (1980) – plusz 27 kg

De Niro két éven át készült Jake LaMotta szerepére. Először komoly boksztréningbe kezdett. Olyannyira komolyan vette, hogy bizonyos beszámolók szerint profi bokszolók is kímélet nélkül kiálltak vele kesztyűzni. Ezután elérkezett az alakítás második fele: be kellett mutatnia a ringből visszavonult LaMottát évekkel később, megfáradtan, elhízva, lecsúszva. Ekkor egy teljesen más folyamat vette kezdetét.

De Niro Európába utazott – enni. Négy hónapon keresztül. Tésztát, sajtokat, bort fogyasztott. Kifejezetten azért hízott 27 kilót, hogy hitelesen formálhassa meg a kései LaMottát.

„Eleinte szinte szórakoztató volt. Aztán monoton, kimerítő robotmunkává vált” – nyilatkozta De Niro.

Van egy részlet, amely felett gyakran elsiklanak: De Niro maga mondta el, miért volt szüksége pontosan erre a súlyra. Nem a látszat kedvéért, és nem is puszta hatásvadászatból. Úgy tartotta, hogy a test fizikai állapotának kellett tükröznie LaMotta belső szétesését – az önpusztítást a testen keresztül. Számára ez nem látványos mutatvány volt, hanem a szerep mély, tartalmi eleme.

Martin Scorsese, aki a film forgatása idején élete egyik legsúlyosabb időszakát élte át (az idegösszeomlás szélén állt, és kis híján felhagyott a rendezéssel), a Dühöngő bikát személyes bűnbánó filmjének nevezte. Az a tény, hogy De Niro – az egyetlen ember, aki akkor mellette állt – ilyen fizikai végletekig ment el a projekt kedvéért, az alkotás legendájának szerves részévé vált.

A végeredmény: a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díj, egy olyan film, amely mindmáig szerepel a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásainak listáin, és egy olyan precedens, amely évtizedekre meghatározta a színészi odaadás mércéjét.

Mielőtt meghaltam (2013) – két megközelítés ugyanahhoz az eredményhez

Ez a film azért figyelemre méltó, mert két teljesen különböző választ adott arra a kérdésre, hogyan képes egy színész több mint 20 kilót leadni. E két megközelítés összevetése többet elárul a színészi mesterség természetéről, mint bármiféle elméleti fejtegetés.

McConaughey úgy csinálta, mint egy tudós. Négy hónapot adott magának. Táplálkozási szakértőt fogadott. Pontos étrendet állított össze: tojásfehérje, egy kevés csirke, hal, tápiókapuding... és annyi bor, amennyit csak megkívánt. Folyamatosan mérte az ütemet: heti 1–1,5 kg veszteség, megingás nélkül. Nem végzett külön edzéseket, mert a cél nem a szálkásítás volt, hanem a tiszta tömegcsökkentés. Elmondása szerint ez nem gyötrelem volt, hanem egy kemény, fegyelmezett, mégis tudatos döntés. Miután véget ért a forgatás, az első útja egy étterembe vezetett a „tökéletes sajtburgerért”.

Leto teljesen máshogy fogott hozzá. „Egyszerűen abbahagytam az evést” – árulta el egy interjúban. Semmi dietetikus, semmi terv, semmi mérés. Egyszerűen leállt az étkezéssel. A súlya körülbelül 52 kilogrammra zuhant.

Leto beismerte, hogy a fogyás nemcsak a külsejét változtatta meg: „Megváltoztatja a járásodat, az ülésedet, sőt még azt is, ahogyan gondolkodsz.” A forgatás után rádöbbent, hogy a gyomra annyira összeszűkült, hogy alig néhány kanálnyi étel után teljesen teltnek érezte magát. „Jó poén lett volna a végén befalni egy egész pitét, de ilyenkor az ember csak nézi a tányért.” Az étvágya nem tért vissza a munka lezárultával, ehhez időre volt szüksége.

Az éhezéssel párhuzamosan Leto meditált is. Elmondása szerint a karaktere nem csupán fizikai, hanem egzisztenciális dimenzióit is igyekezett megérteni. A fizikai kimerültség jelentette számára a belépőt a szerep lélektanába.

Végül mindkét színész Oscart kapott, de az étellel való egészséges viszonyt egyedül McConaughey tudta megőrizni.

A rém (2003) és a Pszichoanyu (2018) – ugyanaz a történet, eltérő végkifejlettel

Theron története kétrészes, és a második fejezete jóval kevésbé ismert, mint az első.

A rém forgatására mintegy 14 kilót szedett fel, leborotválta a szemöldökét, fogprotézist viselt (amelyből külön két változatot készítettek, és egy hónappal a forgatás előtt beszédpróbákat tartottak, mivel a műfogak megváltoztatják az artikulációt), kontaktlencsével megváltoztatta a szemszínét, a bőrét pedig speciális sminkkel és tetoválófestékkel alakították át. Toni G maszkmester így emlékezett vissza arra a pillanatra, amikor Theron először jelent meg a díszletben teljes maszkban: a producer dublőrnek nézte. „Elment mellettünk, és valaki megjegyezte: Mennyire hasonlít Aileenre! Csak később döbbentünk rá, hogy Charlize volt az.”

Theron azonban hangsúlyozta, hogy tudatosan mondott nemet a „könnyebb” útra, vagyis a tömött kosztüm használatára. Számára létfontosságú volt, hogy testileg is belehelyezkedjen a karakterbe: „Fogalmam sincs, hogyan játszhattam volna el ezt a szerepet a megszokott testemmel” – fogalmazott. Azt akarta, hogy a saját fiziológiája tükrözze Wuornos alkatát, egy olyan nőét, aki soha nem szerette a saját testét.

„Tudtam, hogy át kell alakítanom a testemet, hogy beléphessek az ő fizikai valójába. Nem akartam, hogy a dolog megmaradjon a protézisek és a maszkok szintjén” – mesélte Charlize A rém előkészületeiről.

Az eredmény: Oscar-díj, és az a megingathatatlan hit, hogy a fiatal szervezet mindent megbocsát. 27 évesen a forgatás után – saját bevallása szerint – „néhány napig nem evett”, és máris visszanyerte eredeti formáját.

Tizenöt év telt el. A Pszichoanyu kedvéért Theron ismét súlyt szedett fel, ezúttal mintegy 23 kilót. Ekkor szembesült azzal, hogy a világ megváltozott – pontosabban megváltozott a saját teste. A leadás másfél évig tartott, és mély depresszió kísérte. Újságíróknak elárulta: nem hajlandó még egyszer alávetni magát ennek. Nem azért, mert gyengébbé vált, hanem mert most már tisztában van a valódi árával.

Joker (2019) – 24 kg két hónap alatt

Phoenix nagyjából 24 kilót adott le olyan iramban, amelyet az orvosok „extrém kockázatnak” minősítenek: júliustól szeptemberig, vagyis mintegy nyolc hét alatt. Ez biológiailag lehetetlen a szervezetet érintő súlyos következmények nélkül.

A következmények nem is késtek, ám egészen más természetűek voltak, mint amire számítani lehetett. Phoenix elárulta, hogy az éhezés kényszeres viselkedést váltott ki nála: a napi mérlegelések rabjává vált, rettegni kezdett az ételtől, és az evészavarokra jellemző gondolatok lepték el. Minderről nyíltan beszélt, ami meglehetősen ritka egy hollywoodi színész esetében.

Ugyanakkor volt egy váratlan hozadéka is. Phoenix felidézte, hogy egy adott ponton a fizikai kimerültség magától kezdett dolgozni a szerep javára. Arthur Fleck olyan ember, akinek fáj minden mozdulat, fáj a nevetés, és aki a puszta lét határán egyensúlyoz. Amikor a színész teste ténylegesen eléri ezt a végpontot, a játék minősége átalakul: a határvonal az eljátszott alakítás és a valós testi állapot között teljesen elmosódik.

Ez az egész jelenség legsötétebb vetülete: a szenvedés munkaeszközzé válik... és ilyenkor válik a legnehezebbé a megállás.

Amikor nem a kilókon múlik

Nem minden radikális átalakulás kötődik a testsúlyhoz. Olykor a test más módokon válik eszközzé.

Gary Oldman Winston Churchill megformálásához A legsötétebb óra című filmben összesen több mint 200 órát töltött a sminkes székben. A maszk annyira bonyolult és kényes volt, hogy még egy falat étel miatt sem lehetett megbontani. Oldman a forgatás idején gyakran lemondott az étkezésről és az alvásról, nehogy kárt tegyen a maszkban. Ráadásul ahhoz, hogy azonosuljon a szivarjától elválaszthatatlan államférfival, napi 12 szivart szívott el, ami heveny nikotinmérgezéshez vezetett nála. „Soha többé nem teszek ilyet” – mondta utólag.

Rooney Mara Lisbeth Salander szerepéhez A tetovált lányban elutasította az álpiercingeket: az összes szúrás (fül, orr, ajak, szemöldök) valódi volt. A szemöldökét szinte láthatatlanra szőkítette. A forgatás kedvéért nemcsak külsőleg, hanem a mindennapi életben is egy másik emberré lényegült át, és a teljes gyártási folyamat alatt ebben a testben élt.

Matt Damon 1996-ban 22 kilót adott le A bátrak igazsága című filmért orvosi felügyelet nélkül, kizárólag csirkemellen élve és napi 20 kilométernél is többet futva. A forgatást követően éveken át gyógyszereket kellett szednie, hogy helyreállítsa a felborult hormonháztartását. Amikor Ridley Scott erről tudomást szerzett a Mentőexpedíció forgatásakor, határozottan megtiltotta Damonnak a fogyást. A kimerült, sovány külsőt CGI segítségével hozták létre, és a hatás semmivel sem lett kevésbé hiteles. Olykor a legprofibb rendezői döntés egy határozott „nem”.

Ezeket a történeteket egyetlen paradox logika köti össze: a test fizikai megváltoztatása kaput nyit a karakter pszichológiájához. Amikor a test éhezik, megváltozik a gondolkodás. Amikor a test fáj, megváltozik az érzékelés. Amikor a tükör egy idegent mutat, egészen másfajta párbeszéd indul el önmagunkkal.

Pontosan ezért eredményezik a legradikálisabb testi változtatások a legerőteljesebb alakításokat. És éppen ezért annyira veszélyesek: a mechanizmus működik, ez pedig arra csábít, hogy a színész még tovább menjen.

De Niro „kínkeserves munkának” nevezte a hízást. Bale tíz órákon át olvasott, hogy ne gondoljon az ételre. Leto elveszítette a képességét a normális evésre. Theron másfél évet küzdött a felépüléssel és a depresszióval. Phoenix olyan tüneteket vallott be, amelyeket maga is vészjóslónak talált. Mindannyian megkapták a szerepeiket, némelyikük még Oscart is.

A kérdés nem az, hogy megérte-e. Számukra nyilvánvalóan megérte. A kérdés inkább az: mi, nézők, mit kezdünk ezzel a tudással, miközben állva tapsolunk a következő „elképesztő átalakulásnak”.

„A saját halandóságom néz közvetlenül a szemembe” – Christian Bale az évtizedeken át tartó testi átalakulásokról.