Hogyan él egy vakond, és miért kellene a kertészeknek hálát adniuk neki

A kertészek körében bevett szokás azt hinni, hogy a vakond az első számú kártevő. Mintha csak megjelent volna, feltúrta az összes ágyást, megrágta a sárgarépát, kilyukasztotta a krumplit és tönkretette a kedvenc almafa gyökereit. A fórumok és blogok tele vannak olyan tanácsokkal, mint: „állíts fel szigonyt”, „öntsd le forró vízzel”, „tegyél a járatba heringet”. Úgy tűnik, mintha valami ősi harc dúlna a kétlábúak közössége és egyetlen apró, félig vak állatka között. Pedig a vakond nem ellenség, hanem a legjobb dolog, ami az ember telkével történhet! Ingyenes bérmunkás, agronómus és kártevőirtó szolgálat egyetlen bársonyos csomagolásban. Az pedig, hogy krumplit, sárgarépát és céklát eszik – színtiszta rágalom!

„Megette a krumplimat!” – kiáltja Arkagyij Paravozov teli torokból, teátrálisan az ég felé tárva karjait. Barátaim, egyszer s mindenkorra meg kell jegyezni: a vakond a rovarevők rendjébe tartozik, akárcsak tüskés rokona, a sün. Az Anyatermészet azért adott hősünknek éles fogacskákat, hogy átlyukassza a bogarak kitinpáncélját és a giliszták bőrét, nem pedig azért, hogy zöldségeket rágjon.

De akkor mégis ki teszi tönkre a termést? Kedves olvasó, bárki más, csak nem a vakond! Azok a „potyautasok”, akik metróként használják a vakondjáratokat: egerek, mezei pockok és vízipockok. A vakondot hibáztatni a megevett cékláért pontosan olyan, mintha a metróvezetőt vádolnánk azzal, hogy ellopta a pénztárcát a kocsiban. A vakond fizikailag képtelen zöldséget enni. Ő Dukan-diétán van!

A vakond anyagcseréjét egy maximális fordulatszámon működő nagyolvasztóhoz lehetne hasonlítani. Járatokat ásni a tömör földben kőkemény munka, ami a bányászok fúró-faragó munkájához mérhető. Bonyolult, lassú és ebédszünetek nélküli. Hogy kompenzálja ezt az óriási energiaveszteséget, a vakond kénytelen igazi falánk lenni. Naponta annyi élelmet fal fel, amennyi a saját testsúlya, hétvégente pedig néha a másfélszeresét is.

A szervezete olyan gyorsan égeti az üzemanyagot, hogy egy 14–16 órás éhezés már halálos ítélet számára. Pontosan ezért túrja a földet mániákus elszántsággal. Nem azért, hogy ártson az ágyásoknak, hanem hogy túléljen.

Fontos megérteni, hogy kit is semmisít meg a „fekete bundás” ilyen ipari méretekben. Bármelyik vakond étrendjének alapját a földigiliszták és a meztelencsigák alkotják. Ám az igazi lakoma akkor kezdődik, amikor ínyencfalatok kerülnek a fogai közé:

• Cserebogárpajor: Azok a fehér „szafaládék”, amelyek elrágják az eper és a fiatal fák gyökereit. A vakond imádja őket, számára olyanok, mint a tejszínes eclair fánkok.
• Drótféreg: Kemény férgek, amelyek lyukakat fúrnak a burgonyába – kiváló fehérjeforrások. A vakond amolyan „al dente tésztaként” tekint rájuk.
• Lótücsök: Ezt a páncélozott szörnyeteget a kertészek tűzként kerülik, a vakondnak viszont tökéletes harapnivaló a munkanap után, afféle kitinből készült chips.

A vakondnak száraz fűvel és levelekkel bélelt „hálószobája” is van! Egy ilyen lakhely általában egy nagy fa gyökerei alatt helyezkedik el. A vakondnak emellett vannak „éléskamrái” és szellőzőaknái is. A legfontosabb járatok azonban a táplálékszerző főútvonalak: ezek közelebb húzódnak a felszínhez, és több tíz, néha több száz méter hosszan nyúlnak el. A vakond naponta többször is végigfut a járatokon, hogy begyűjtse a földigiliszta-termést. A csapda a nap 24 órájában működik!

Igen, az ember neheztel a vakondra a felszínen megjelenő földkupacok miatt. A vakondtúrások azonban a mélyebb rétegekből kitermelt felesleges föld teljesen logikus depói. Mondhatni, bányászati meddőhányók. A föld alatti művezető a vak ösztöneit követve egy olyan többszintes rendszert épít ki, amely nem napokig, hanem éveken át megbízhatóan működik.

Simogattál már valaha vakondot? Ha még nem, nem is ajánlom: veszély esetén az állat rendesen és figyelmeztetés nélkül harap. De hidd el nekem, a vakond bundája egyedülálló. A legtöbb állatnál a szőrzet egy irányba, leggyakrabban hátrafelé nő, hogy futás közben ne álljon fel borzasan. A vakondnál viszont a szőrszálak függőlegesen állnak! Ez a sajátosság lehetővé teszi számára, hogy a szűk járatban előre és hátra is tudjon mozogni anélkül, hogy felborzolná a bundáját, vagy beszorulna.

A szőre tiszta, puha és kellemes tapintású. Mintha csak valami bársonyszmoking lenne! Mindezt azért, mert a vakond nem évente kétszer váltja a bundáját, hanem háromszor-négyszer. Az alagutak falához való állandó dörzsölődés hamar elnyűvi a „munkásruhát”, így a természet minden évszakban új garnitúrát biztosít a kis földmunkásnak.

Az esős novembert hideg december váltja fel... Hamarosan pedig bekopogtat a szeles január is. A gondos gazda azonban előrelátóan felkészült a télre... Hogyan képes a vakond hűtőszekrény nélkül frissen tartani a húst? A veleszületett ügyességének és ravaszságának köszönhetően. Amikor megleli a gilisztát, célzott harapást mér közvetlenül az idegdúcra. A zsákmány ettől nem múlik ki, de teljesen mozgásképtelenné válik.

A statisztikák szerint egyetlen vakondkamrában akár több kilogrammnyi élelem is felhalmozódhat! A konzervek rendezetten egymásra rakva várják gazdájukat: mindig frissen és lédúsan. Való igaz, úgy hangzik, mint egy Hitchcock-féle thriller. A túlélés szempontjából azonban ez az intelligens kis állat zseniális húzása. Semmi fagyasztás, csak tiszta természet.

Mit csinál a kertész tavasszal? Fogja az ásót vagy a rotációs kapát, és fellazítja a földet, hogy levegő jusson a gyökerekhez! A vakond ezt egész évben csinálja, és semmit sem kér cserébe! Alagútjai természetes vízelvezető és levegőztető rendszert alkotnak. Rajtuk keresztül jut el az oxigén a talaj mélyebb rétegeibe, és ezeken át szivárog el a felesleges víz a heves esőzések után. Azok a telkek, amelyeken vakond él, sosem mocsarasodnak el! Hogy miért egyetlen „vakond”, és miért nem „vakondok”? Erről mindjárt bővebben is szó lesz.

A vakondtúrások földje egyedülálló alapanyag. A mélyből származik, morzsalékos szerkezetű, és nincsenek benne sem gyommagvak, sem kártevők lárvái. A tapasztalt kertészek nem irtják a vakondot, hanem összegyűjtik a vakondtúrások földjét a palánták neveléséhez. Igazi fekete arany, amelyet az állat „lapátlábacskái” dolgoztak át és lazítottak fel.

A vakond mellső lábai tenyérrel kifelé fordulnak, pontosan úgy, mint egy mellúszónál! Ujjain hegyes karmok ülnek, a rendkívül fejlett izomzat pedig atletikus mellkashoz kapcsolódik. Puha földben az ásási sebesség elérheti a percenkénti 30 centimétert is! Egyetlen éjszaka leforgása alatt egy tapasztalt vakond akár 50 méternyi alagutat is képes kivájni.

Kutatók kiszámolták a kitermelt talaj térfogatának és az állat testtömegének arányát. Nos, a vakond olyan volumenű munkát végez, mintha egy ember 24 óra leforgása alatt egy többemeletes ház alapgödrét ásná ki pusztán egyetlen gyalogsági ásóval.

Egy vérbeli introvertálttal és százszázalékos individualistával állunk szemben! Úgy alakult, hogy a vakondok ki nem állhatják fajtársaikat. Minden felnőtt példánynak saját területe van. Ha két hím találkozik ugyanabban az alagútban, olyan ádáz harc bontakozik ki, amely ritkán végződik békésen. Miért jó ez a kertésznek? Mert a telken soha nem kell vakondinváziótól tartani.

Egy átlagos, mintegy 600 négyzetméteres telken egyetlen, nagyon ritka esetben két állat él – leginkább egy nőstény a kölykeivel, akik hamarosan úgyis szétszélednek. Másfelől viszont, ha befogod és elűzöd a vakondot, a megüresedett területre nagyon hamar új gazda érkezik. A jó hely sosem marad sokáig üresen!

Felejtsd el a tévhitet, miszerint a vakondok teljesen vakok volnának. Apró gombszemeikkel világosan érzékelik a különbséget a fény és a sötétség között! Ráadásul a természet a gyenge látást kiváló sztereó szaglással kompenzálta. Hogy az meg mi? Képzeld el, hogy a hangot két különböző irányból hallod, mégis pontosan be tudod lőni, hol van a zajforrás. A vakond ugyanezt teszi az orrával!

Mindkét orrlyuka egymástól függetlenül fogja fel az illatokat, aminek köszönhetően a vakond milliméteres pontossággal beméri a giliszta helyét. Ráadásul nemcsak a pofáján, hanem még a hátsó felén is találhatók tapintószőrök! Előre haladva minden irányt folyamatosan letapogat, az ember jelenlétét pedig már több tíz méteres távolságból megérzi.

Ahelyett, hogy vízzel árasztanád el a járatait, csapdákat állítanál és karbidot használnál, mondj inkább köszönetet a bársonyos gondnoknak. A vakond az éjszakai műszakban dolgozik, hétvégék és táppénz nélkül, hogy a termésedet ne rágják szét a lótücskök. Ha már végképp zavar a jelenléte, telepíts ultrahangos riasztót, vagy egyszerűen nyírd gyakrabban a füvet: a fűnyíró zaja és rezgése egyetlen vakondnak sem tetszik.

Büszke fickóval van dolgunk: ha nem látják szívesen, gondolkodás nélkül átköltözik a szomszédba. Csak aztán utólag ne panaszkodj, ha a drótféreg tönkreteszi az összes burgonyádat. Becsüld meg a föld alatti mérnököt, és bőséges lesz a termés!