Gyerekkorban a felnőtt élet igazi főnyereménynek tűnik: saját fizetés, saját lakás, annyi fagylaltot ehetünk, amennyit csak akarunk, és senki sem mondja meg, hogy meddig nézzük este a TV-t. Ahogy azonban 30 éves korhoz közeledik az ember, hirtelen rájön, hogy a menzás ebéd és a délutáni egy óra alvás az, ami a legjobban hiányzik az életből.
Néha olyan gyorsan repül az idő, hogy fel sem eszmélünk, és már érett felnőttek vagyunk, saját családdal, autóval és jelzáloghitellel. Cikkünk hősei is nyugodtan élték a maguk kis életét, amíg egy váratlan helyzet folytán rá kellett döbbenniük, hogy többé már nem azok a gondtalan gyerekek, mint annak idején.
Felnőttnek lenni nagyon különbözik attól, mint amit fiatalkorunkban csillogó szemekkel vártunk. Néhány emberben olyan mély nyomot hagy ez a kiábrándító valóság, hogy jobb híján a Twitteren is megosztja a világgal az ezzel kapcsolatos gondolatait. Az ilyen Tweetek mindig ironikusak, viccesek, de ami a legfontosabb: piszkosul igazak.
A felnőtté válás nem az életkorhoz köthető, ez egy lassú és fájdalmas folyamat, amíg az ember végül rá nem döbben arra a tagadhatatlan tényre, hogy „Igen, most már felnőtt vagyok”. Egyesek számára ez ugródeszka a nagybetűs élet felé, mások inkább mély depresszióba esnek a gondolattól, de akár így akár úgy, a felnőtté válás tudatosulásának pillanat…
