Úgy tűnhet, hogy a tüzet mindig ugyanúgy lehet oltani. Ég – tehát locsolj rá vizet. Ez az elv annyira megszokott, hogy szinte természeti törvényként tekintünk rá.
Ismerünk néhány kivételt ez alól a szabály alól. Például a kőolajszármazékokat tilos vízzel oltani. Ugyanez vonatkozik az elektromos vezetékek és a hasonló tárgyak oltására is. De mi baj lehet abból, ha vízzel próbálsz eloltani egy fából készült tárgyat (vagy épületet)?
Az északi vidékek őslakosai azonban jól tudják: ha az ember extrém hidegbe kerül, például −40 °C körüli hőmérsékleten, egy paradox helyzettel szembesül. A víz nemhogy nem segít, de akár még veszélyesebbé is teheti a tüzet.
A víz olykor egyszerűen nem képes ellátni a megszokott feladatát, és önálló problémává válik.
A fő ok az, hogy ekkora fagyban a víz gyorsabban megfagyhat, mint ahogy eloltaná a tüzet. Amikor a vízsugár hideg felületekre érkezik, azonnal hőt veszít, jéghártyává alakul, és kéreggé kezd vastagodni. Ennek következtében a hatékony hűtés helyett egy jégréteg alakul ki, amely elzárhatja a hozzáférést a tűz gócpontjához. A tűz mindeközben nem feltétlenül alszik ki. Tovább parázsolhat a szigetelés belsejében, a burkolat alatt, a szerkezeti üregekben vagy az éghető anyagok rétege alatt.
Különös helyzet áll elő: a lángokat látszólag vízzel öntötték le, valójában azonban egyszerűen „bezárták” egy jégpáncél alá, ami után már sokkal nehezebb hozzáférni a tűz gócpontjához.
A fagypont alatti hőmérsékleten történő oltás talán legveszélyesebb velejárója mégsem a lángokkal függ össze, hanem azzal, ami a környéken történik. Az oltás során kiömlő víz pillanatok alatt egyetlen összefüggő jégpályává változtatja a tűz helyszínét. Ez kritikus tényező, hiszen a tüzet emberek oltják. A síkos felület esésekhez, sérülésekhez és a kontroll elvesztéséhez vezethet. Ahol normál körülmények között a víz a megmenekülést jelenti, ott az extrém hidegben fenyegetéssé válik azok számára, akik segíteni próbálnak.
További gondot jelent a szerkezetek jég okozta károsodása. Amikor a víz a beton vagy a tégla repedéseibe, a fémszerkezetek illesztéseibe vagy a fa pórusaiba jut, megfagy és kitágul. Ez a tágulás ékként működik. Az anyag belülről kezd repedezni és törni. Az oltás után a tűz ugyan elaludhat, ám az épület vagy a berendezés olyan sérüléseket szenved, hogy veszélyessé és használhatatlanná válik. Néha szinte abszurd helyzet áll elő: a tüzet ugyan eloltották, de a pusztítást a jég „fejezte be”.
Végezetül kemény fagyban a víz a (kiérkező) tűzoltócsapatok felszerelését is tönkreteheti. Ha a víz a csatlakozásokba, szelepekbe, szivattyúkba vagy tömlőkbe kerül és megfagy, a rendszer már nem működik megfelelően. A tömlők megmerevednek, a csatlakozók beragadnak, a nyomás leesik. Ami megszokott helyzetben egyszerű művelet lenne, az műszaki rémálommá válik.
Ezért északon és a sarkvidéken a vízzel való oltást másképp szervezik meg: előmelegített vizet, speciális adalékanyagokat és erős vízsugarat alkalmaznak, hogy a víznek ne legyen ideje megfagyni, emellett alternatív oltóanyagokhoz folyamodnak.
Pontosan ezért extrém hőmérsékleten gyakran hatékonyabb habot, oltóport, homokot vagy földet használni. A hab takaróként működik, elzárva az oxigén útját. A por megszakítja az égés kémiai reakcióját, és kiválóan alkalmas gépekhez, elektromos berendezésekhez. A homok és a föld elszigeteli a lángokat, miközben nem változtatja jégpályává az oltás helyszínét.
És mi a helyzet a hóval? Néha a havat is bevetik, de csak óvatosan. Nagyon sok kell belőle. Ha hamarabb kezd olvadni, mint hogy eloltaná a tüzet, vízzé alakul, a víz pedig azonnal jéggé fagy, és a probléma kezdődik elölről.
Végeredményben a fagy, amely a tűz legfőbb ellenségének tűnik, egyúttal szinte használhatatlanná, sőt kifejezetten veszélyessé teszi a vizet.
−40 °C-nál a víz megszűnik univerzális megmentő lenni, és olyan anyaggá válik, amely jég mögé zárja a tűz gócpontját, jégpályát hoz létre a helyszínen, és a tágulás erejével szétfeszíti a szerkezeteket. Pontosan ezért hideg körülmények között a tűzoltás nem ösztönös megoldásokat, hanem a fizika alapos ismeretét követeli meg.
