A kinetikus fegyverekről van szó – a koncepciójuk már évtizedek óta foglalkoztatja a tudósokat.
Nézzük meg, mi történne ebben az esetben, a fizikát sem feledve!
Először is, a volfrám egy lenyűgöző fém.
– A sűrűség királya: A sűrűsége nagyjából 19,3 g/cm³. Majdnem olyan sűrű, mint az arany és az urán. Egy mindössze 10 cm élhosszúságú (ökölnyi) kis kocka közel 20 kg-ot nyomna.
– Az olvadáspont bajnoka: 3422 °C-on olvad meg. Összehasonlításképpen: az acél körülbelül 1400 °C-on olvad. Ez ideális anyaggá teszi a légkörbe való belépés zord körülményeihez.
Ha ezt a fémdarabot az ISS magasságából a Föld felé indítjuk, előbb le kell fékeznünk a keringési sebességét, hogy zuhanni kezdjen.
Az ISS magasságában lévő volfrámdarab folyamatosan zuhanna, ám hatalmas vízszintes sebessége (~28 000 km/h) miatt állandóan elvétené a Földet.
Amikor a hangsebességnél több tízszer nagyobb sebességgel lép be a légkör sűrű rétegeibe, a levegőnek nincs ideje kitérni a tárgy elől. Hirtelen összenyomódik, és több ezer Celsius-fokra forrósodik. Létrejön egy plazmagömb – pontosan az a tüzes gubó, amit a meteoroknál látunk.
Kivételes olvadáspontjának köszönhetően a volfrám nem fog teljesen elolvadni. A felülete fokozatosan elpárolog, elég, és a plazmaáram lesodorja, de a magja sértetlen marad. Olyan, mintha útközben folyamatosan kopna, de nem tűnik el.
Most pedig nézzük a zuhanást!
Vákuumban a test a végtelenségig gyorsulna. Csakhogy ott van a légkör, a nagy kiegyenlítő.
Amint a légellenállás kiegyenlíti a gravitációs erőt, a zuhanás egyenletessé válik. Ezt a maximális sebességet határsebességnek, más néven terminális sebességnek nevezzük.
Mekkora sebességet érhet el? Minden a tömegtől és az aerodinamikától függ. Egy masszív és áramvonalas tárgynak kifejezetten nagy terminális sebessége lesz.
Egy kisméretű volfrámcsavaranya nagyrészt elpárologna, és legfeljebb apró cseppként érne földet, különösebb pusztítást nem okozva.
Egy masszív, tökéletesen áramvonalasra megmunkált rúd (3 méter hosszú és 30 cm átmérőjű) viszont megdöbbentő, 4 km/s-os sebességre gyorsul. Ez még mindig többszöröse egy puskagolyó sebességének, és bőségesen elegendő egy rendkívül erős becsapódáshoz.
Összehasonlításképpen: egy szabadesésben zuhanó ember terminális sebessége körülbelül 200 km/h.
És most maga a becsapódás, amikor a vörösen izzó volfrámrúd a talajba csapódik.
Egy ilyen rúd mozgási energiája elképesztő méreteket ölt. Összemérhető több tíz, sőt akár több száz tonna TNT robbanási energiájával. Nem nukleáris robbanás, de rendkívül pusztító erejű.
A becsapódás helyszínén a következőkre kell számítani:
1. Egy lökéshullámra, amely több száz méteres körzetben elpusztítja az épületeket.
2. Kialakul egy olyan kráter, amelynek a mélysége és a szélessége is egy többemeletes ház méretével vetekszik.
3. A súrlódás és az ütközés hatására a volfrám szétesik vagy rendkívül súlyosan deformálódik. A talaj nem víz vagy levegő: hatalmas ellenállása van. A lövedék több tíz, esetleg több száz méter mélyre fúródik (a kőzettípustól függően), de annál mélyebbre nem.
4. Robbanás nélküli, tisztán „kinetikus” becsapódás nem jöhet létre. A hatalmas energiamennyiség felszabadulása elkerülhetetlenül óriási robbanást, tűzgömböt és pusztító lökéshullámot kelt.
Mi történik tehát pontosan, ha egy darab volfrám lezuhan a Föld körüli pályáról?
Ha egy masszív, áramvonalas volfrámrúd belép a légkörbe, részben elpárolog, a belső magja viszont hiperszonikus sebességgel éri el a felszínt.
Becsapódása egy nagy meteorit lezuhanásával ér fel. Lokális területen elképesztő pusztítást végez, de nem töröl le a föld színéről egy egész metropoliszt.
