Ez egy nagyon régi, és ellentmondásos hagyomány.
Senkinek sem meglepő, hogy a japán nép egyik kiemelkedő jellemzője a hosszú élet, és ennek következtében a fiatal generációk rendkívüli tisztelete az idősebbek iránt, akik a bölcsesség és a felbecsülhetetlen tudás kincsestárai.
A tisztelet a múltban és ma is jellemző Japánban. Ezért is meglepő, hogy a Felkelő Nap Országa történelmében találunk egy meglehetősen specifikus szokást "ubasute", "obasute" vagy "oyasute" néven, ami szó szerint azt jelenti, hogy "az öregasszony elhagyása".

A szokás lényege az volt, hogy a japánok, akiknek nem volt lehetőségük gondoskodni az idősödő szüleikről, és ami a legfontosabb, etetni őket, elvitték őket a sűrű erdőbe vagy a hegyekbe, éhenhalásra vagy fagyhalálra ítélve őket. Bármilyen borzalmasan is hangzik, a japánok ezt kizárólag a takarékosság jegyében tették, hogy megszabaduljanak a "felesleges szájaktól".

Talán ismered a Grimm fivérek "Jancsi és Juliska" című meséjét, ahol a szülők elengedik gyermekeiket az erdőbe, mert már nem tudják őket eltartani. Nos, az "ubasute" nevezetű japán szokás nagyjából követi a meséből ismert cselekményt, csak a kisgyermekek helyett a fiatal japánok az idősödő szüleiket küldték a sűrű erdőbe vagy a hegycsúcsra.

Ha egy pillanatra feltételezzük, hogy ez a szokás valóban létezett a valóságban, és nem csupán egy újabb japán folklórkitaláció, akkor nemcsak a kegyetlensége döbbenetes, de ellentmond az összes létező japán erkölcsi normának is, amelyek - ahogy már említettem - a tiszteletet és a megbecsülést írják elő törvényi szinten is az idősekkel szemben.

Az "ubasute" szokás valóságalapjának egyik gyakran említett érve, hogy a japán Nagano prefektúrában, Chikuma városa mellett található Kamurikiyama hegynek van egy másik neve is: Ubasuteyama. Állítólag erre a hegyre vitték a japánok az idősödő szüleiket meghalni. Azonban ez a hegyelnevezés csak a 19. század végén terjedt el, így ez a "bizonyíték" meglehetősen erőltetettnek tűnik.

Először is, a japán jogrendszer alapja, egészen a 7. századi első adminisztratív kódexig, ellentmond az "ubasute" lényegének, miszerint az öregek teher lennének a család számára. Valójában a 60 év feletti állampolgárok jelentős adókedvezményeket és mentességeket kaptak. Ezenkívül a városi törvények szigorú büntetést szabtak ki az apa vagy anya megölésére (amelybe beletartozik az erdőben vagy hegycsúcson való magára hagyás is), így valószínűtlen, hogy a japánok önként vállalták volna ezt a kockázatot.

Fontos szerepet játszottak a konfuciánus eszmék is, amelyek Kínából terjedtek át Japánba. Ezek a tanítások a tiszteletteljes bánásmódot hirdették az idősebbek iránt, és semmiképpen sem ösztönözték a japánokat arra, hogy így bánjanak idősödő szüleikkel.
Ugyanakkor kétségtelen hogy az "ubasute" jelenség nem a semmiből jött létre. Valószínűleg léteztek esetek, amikor a japánok magukra hagyták az idősödő rokonaikat az erdőben, főleg a szegény, elszigetelt falvakban, ahol a törvények kevésbé érvényesültek. A paraszti élet a terméshozamtól függött, így az éhínség idején, amikor a "felesleges" szájak veszélyt jelentettek, az "ubasute" gyakorlata valóban elterjedhetett.

Japánban az "ubasute" legendájára alapozva íródott egy azonos című mese is. A történet egy középkori japán nagybirtokosról, Daimjóról szól, aki rendeletet ad ki, miszerint a 60 évesnél idősebb embereket az erdőbe kell vinni és otthagyni. A történet szerint két fiú testvérnek is szembe kellett néznie apjuk sorsával. Mivel nem mertek ellenszegülni Daimjó parancsának, ezért a hátukra vették apjukat, és elindultak az erdőbe.



