Egykor a világ legsűrűbben lakott szigete volt.
1810-ben japán halászok hajóztak el egy kelet-kínai-tengeri sziget mellett, és úgy döntöttek, kikötnek a partján. A sziget mindössze hat hektár volt, és csak madarak lakták, akik a fákon és a sziklákon telepedtek le.
A halászok partra szálltak Hasimán, és meglepődve fedeztek fel szénre emlékeztető köveket a lakatlan szigeten. Akkoriban a szén ugyanannyira értékes volt, mint a gyémánt. A boldog férfiak néhány követ magukkal vittek, majd hazatértek. A kövek valódi szénnek bizonyultak, és remekül égtek, ezért a halászok rendszeresen kikötöttek a szigeten, hogy feltöltsék a készleteiket.
Több mint ötven év telt el, mire a befolyásos emberek is tudomást szereztek Hasimáról, de addigra a halászok már saját erejükből szerény aknákat is ástak. A szén egyébként nem fogyott el, hatalmas lelőhelyek voltak ott. A "Fukahori" cég ekkor jelent meg Hasimán, és lenyűgözte őket az ott található szénmennyiség. Azonnal létrehoztak egy 36 méter mély bányát, és ipari méretekben kezdték el kitermelni a szenet. De hamarosan a "Mitsubishi", egy gazdagabb és befolyásosabb cég megvásárolta a teljes szigetet az ottani szénbányászati jogokkal együtt.
Még két bányát hoztak létre: egy 200 méter mélyet és egy 600 méter mélyet. Aktív munkásfelvételi kampányt indítottak. A 19. század végén az egykor eldugott kis szigeten pezsgő élet indult meg: a bányászok és családjaik számára házakat építettek, kórházat, iskolákat, üzleteket nyitottak, Hasimára folyamatosan szállítottak élelmet és vizet. Az első tömbházat 1916-ban építették a szigeten. Ekkoriban fokozatosan elkezdték lebontani a gyorsan felhúzott faházakat, és komolyabb tömbházakat építettek helyettük, amelyeket speciális védelemmel szereltek fel a szél és a viharok ellen.
A szigeten kevés volt a hely, ezért a területet okosan használták ki: az épületek közötti utcák szűkek voltak, de a tervezőknek még arra is sikerült sort keríteniük, hogy a házak mellett parkokat és udvarokat alakítsanak ki, hogy a lakók kikapcsolódhassanak munka után. A sziget ekkor kapta a második nevét is - Gunkanjima (jelentése: "Cirkáló-sziget", mert oldalról egy hadihajóra hasonlít).
A látszólagos jólét ellenére a bányákban uralkodó munkakörülmények messze nem voltak ilyen tökéletesek. A munkások elégedetlenségének elnyomása érdekében kaszinókat, mozit, uszodát, minőségi alkohollal felszerelt bárokat, fürdőt, sőt bordélyházakat is építettek a szigeten. Tervben volt szociális csomagok és egészségbiztosítás bevezetése is. Azonban 1937-ben kitört a japán-kínai háború. A bányászváros ekkor erődítménnyé alakult: erődítményeket építettek, a szerződéses munkásokat pedig hadifoglyokkal váltották fel a bányákban. Egy légi csapás megsemmisített egy bányát, tele emberekkel.
1945-ben a szigetet újjáépítették. Hasima vonzó célponttá vált a bevándorlók számára, és 1960-ra elérte a rekord lakosságszámot: 5260 fő. Azonban nem sokáig tartotta a Föld legsűrűbben lakott helyének címét. A szén kimerült, a kitermelés pedig gazdaságtalanná vált. Ezenkívül a világ áttért a kőolajra, amely évről évre olcsóbb lett. A munkahelyek száma csökkent, az emberek elkezdték elhagyni a szigetet.
Hasima története 1974-ben ért véget. A szénbányákat felrobbantották, a szénbányászatot teljesen leállították. Bezártak az iskolák és a boltok, a lakótelepek kiürültek. Egy évvel később a sziget utolsó lakói is elmentek.
Napjainkban Hasima egy úszó szellemváros. Hosszú időre lezárták a látogatók elől, és csak 2009-ben kezdték oda vinni azokat, akik szeretnének gyönyörködni a komor látványban. A túrázókat szigorú útvonalon vezetik végig, ami a sziget körülbelül egyharmadát teszi ki. Az épületekbe senkit sem engednek be, ami sok spekuláció és fantázia tárgyát képezi. A hatóságok azonban azt állítják, hogy ez az emberek biztonsága érdekében van, mivel az épületek és létesítmények már félig romosak és bármikor összedőlhetnek.
Természetesen a tilalmak nem állítják meg a legkíváncsibb katasztrófaturistákat, akik éjszakánként rendszeresen behajóznak Hasimára, hogy behatoljanak a sziget belsejébe. Különösen vonzó számukra a "Pokolba vezető lépcső" nevű objektum. Ez egy meredek emelkedő egy már lerombolt templomhoz, amit egy ugyanilyen meredek lejtő követ a volt bányászváros végtelen utcalabirintusába, ahová alig jut be a napfény.
