A tükörfelület leküzdhetetlen akadályt jelent a méhek számára. A tudósok rájöttek, miért.
1963-ban egy osztrák rovarkutató, Herbert Hering és egy német viselkedéskutató, Martin Lindauer furcsa jelenséget figyelt meg a méhek repülési viselkedésében.
Amikor egy méhcsoportot arra képeztek ki, hogy egy tó felett repüljenek át, csak akkor tudtak zökkenőmentesen átérni a túlsó partra, ha a vízfelszínen hullámok fodrozódtak.
Ezzel szemben, ha a tó tükörsima volt, a rovarok hirtelen elvesztették a tájékozódási képességüket, sőt, bele is estek a vízbe. A kutatás eredményei megerősítették azt a gondolatot, hogy a méhek a repülésük során vizuális támpontokat használnak a navigációhoz.
A tudósok úgy döntöttek, hogy megismételik a méhekkel végzett kísérletet, ezúttal etikusabb és a rovarok egészségére kevésbé veszélyes módon. Ehhez egy 2,2 méter hosszú, téglalap alakú alagutat építettek, tükörrel a mennyezeten és a padlón. Amikor az összes tükröt lefedték, a méhek általában az alagút egyik oldaláról a másik oldalára repültek az édes jutalomért, szinte állandó magasságot tartva.
Amikor a mennyezeti tükröt felfedték, a rovaroknak még ez sem okozott gondot, és továbbra is repültek az alagút egyik végéből a másikba. Azonban amikor a méhek alatt tükörpadlót fedték fel, balesetek kezdtek történni. A méhek belépve az alagútba körülbelül 40 centimétert repültek normálisan, majd elvesztették a magasságukat és a padlónak ütköztek.
Amikor tükörplafon és a padló együttesen egy végtelen falakból álló párhuzamos falpárt hozott létre, a méhek már 8 centiméteres repülés után elkezdték elveszíteni a magasságukat, és hamarosan lezuhantak.
A tudósok rámutatnak, hogy ezek az eredmények hasonlítanak a pilóták által néha tapasztalt téves térbeli tájékozódásra. Amikor a pilóták nem látják a sebességüket, minden erejükkel igyekeznek megtartani a magasságukat.
"Eredményeink összhangban állnak a korábbiakkal, mivel a méhek elvesztik a magasságukat, ha nincs ventrális optikai áramlás. Egyszerűbben fogalmazva, úgy tűnik, hogy a méhek a földön lévő vizuális támpontokat használják a magasságuk fenntartásához, ellentétben az égen felettük lévő vizuális támpontokkal" - állítják a kutatás szerzői.
Más szavakkal, amikor a méhek alatt tükörfelület van, a rovarok úgy vélik, hogy a föld sokkal távolabb van alattuk, mint valójában, és megpróbálják minél jobban csökkenteni a magasságukat.
Érdekes, hogy egy hasonló kísérlet kimutatta, hogy a legyek például nem használnak ventrális optikai áramlást a magasságuk szabályozására. Vagyis a különböző fajok eltérő módszereket alkalmazhatnak a repülésük fenntartásához.
Érdekes tény:
A méhek fő ellenségei a darazsak. A küzdelemhez a méhek "hőcsapdát" eszeltek ki. Amikor egy darázs közeledik, a méhek megtámadják és körülveszik, megakadályozva a szökését. Ezután intenzíven megdolgoztatják a szárnyizmaikat - hőtermelés céljából. Lényegében élve megfőzik a darazsat.
A méheknek van egy különleges képességük: szárnyizmaikat annyira gyorsan tudják mozgatni, hogy a mellkasuk hőt kezd kibocsátani. Ha egy tucat méh egyszerre aktiválja ezeket a kis "motorokat", jelentős hőmérsékletemelkedést képesek produkálni. Ennek eredményeként a körbevett darázs túlhevül és elpusztul.
