Más állatokkal ellentétben, teljesen elkerülte őket az evolúció.
"Fényt adok másoknak, s közben magam is elégek." - ez a mondás nemcsak az orvosokra igaz, akik az életüket kockáztatják mások megmentéséért, de a patkórákokra, vagy másnéven az atlanti tőrfarkú rákokra is.
Azonban az orvosokkal ellentétben, ezeknek az állatoknak nincs választásuk. A vérük ugyanis nemcsak életeket ment meg, de remek üzlet is rejlik benne. Egy liter patkórák vér körülbelül 20 000 dollárba kerül.
A patkórákok nem örülnek, ha úgy nézünk rájuk, mint egy zsák pénzre.
A patkórákok igazi élő kövületek. Ugyanakkor jelentek meg, mint az első százlábúak, csigák és csontos halak, körülbelül 420 millió évvel ezelőtt. Ezalatt a rokonaik hosszú evolúciós utat jártak be, de a patkórákok alig változtak. Néhány apró módosítástól eltekintve ugyanazok az állatok, amelyek a távoli múltban mászkáltak a tengerfenéken.
Az első patkórákok hasa külön szegmensekből állt, és 2-3-szor kisebbek voltak, mint a maiak.
A patkórákok legközelebbi rokonai a pókok. De mivel a pókok nem hagyták abba az evolúciót, nem sok közös maradt bennük. Mindkettőjük teste fejtorra és potrohra tagolódik, és mindkettőnek van csáprágója. Ezen a hasonlóságon kívül azonban nincs más közös vonásuk.
Nehéz lenne összekeverni egy pókot egy patkórákkal.
A lábak számát tekintve a patkórákok egyértelműen közelebb állnak a rákokhoz, mint a szárazföldi rokonaikhoz: nekik 24 lábuk van. Az első 5 pár a test elülső részén helyezkedik el. Ezeket a lábakat a mozgáshoz és a táplálékszerzéshez használják: a homokba rejtőző csigákat, férgeket és kéthéjúakat fogják el velük. További 7 pár láb a potrohukból ágazik ki. Az első két párt a szaporodáshoz használják, a többiek pedig lemezekké alakultak át, rajtuk helyezkednek el a kopoltyús könyvek. Olvasni nem lehet rajtuk, de légzésre kiválóan alkalmasak.
Igen, azok a lapos dolgok is lábak.
Míg a végtagjaik jól ellátják a feladatukat, a patkórákok szemeivel valami nem stimmel. Két pár szemük van, és mindegyik szem több apró szemecskéből áll, amelyeket egy közös kitines burok borít. Ez egy gyenge utánzata a rovarok összetett szemeinek. Ezek a látószervek képesek megkülönböztetni a távoli árnyékokat és a közeli tárgyakat, de kb. ennyit tudnak csak.
Ezért ezeknek az ízeltlábúaknak a napfénytől világos sekély vízben kell tartózkodniuk. Előnyben részesítik a 40 méterig terjedő mélységet. A jó hír, hogy a sekély vízben bőven van táplálék. A rossz az, hogy így az emberek nagyon könnyen találkozhatnak patkórákokkal. Délkelet-Ázsiában ezeket az ősi álrákokat élelem céljából fogják ki, vagy állati takarmánykiegészítők előállításához használják fel. Az Egyesült Államokban humánusabban bánnak velük: lecsapolják a vérüket, majd visszaengedik őket a vízbe.
Akaratlan véradás.
A patkórákok vére furcsa. Inkább hasonlít egy élénk limonádéra, mint a megszokott vörös folyadékra. Ennek oka, hogy a mi vérünk vöröses a hemoglobinban található oxidált vas miatt. A patkórákok ugyanakkor a rézre fogadtak, amely a hemoglobint helyettesítő hemocianin nevű fehérjében található.
1930-ig a patkórákokat műtrágya előállítására használták, de amikor a populációjuk nagymértékben lecsökkent, ezt a tevékenységet betiltották.
És nem, a vért nem a réz kinyerése miatt gyűjtik. A patkórákok vére egyedi fehérjét tartalmaz: a koagulogént (ne keverjük össze a kollagénnel!). Baktériumokkal vagy toxinokkal érintkezve a koagulogén összezsugorodik és blokkolja a betolakodó részecskéket. Ennek köszönhetően a patkórákok szinte alig szenvednek fertőző betegségektől.
Nagy tömegekben is élhetnek, és nem kell félniük attól, hogy megfertőzik egymást.
Mi, emberek, azonban másra használjuk. A koagulogénen alapuló LAL-teszteket laboratóriumi berendezések, orvosi eszközök és műtők sterilitásának ellenőrzésére használják. A "patkórák" teszt pontosabb, mint a szintetikus analógok, és nagyságrendekkel gyorsabb, mint a mikrobiológiai vizsgálatok. Ennek köszönhetően tízezrek vagy akár százezrek jutottak időben a műtőasztalra, és kerülték el az esetleges baktériumok okozta veszélyes szövődményeket.
LAL-tesztek.
Csakhogy maguk a patkórákok nem örülnek ennek. Minden egyes állattól az összes vérének körülbelül egyharmadát lecsapolják. Különböző becslések szerint az állatok 10-30%-a nem éli túl ezt a vérveszteséget, és a túlélők sem képesek párzásra jó néhány évig. Túl nagy ugyanis a szervezetükre nehezedő terhelés. Ezért a patkórákok populációja fokozatosan csökken.
A fiatal és kifejlett patkórák közötti méretkülönbség meglehetősen jelentős. De ahhoz, hogy ekkorára nőjenek, 8-10 évre van szükség!
Szerencsére az utóbbi években patkórák tenyésztelepek kezdtek el megjelenni, szerte a világon. A tenyésztők befogják a szaporodásra kész állatokat, megtermékenyítik a nőstények ikráit, a hímek pedig genetikai anyagot szolgáltatnak. Ezután kontrollált körülmények között nevelik fel a lárvákat, majd visszaengedik őket a természetbe. A vadonban az 1-2 ezer ikrából kikelő embriókból csak alig 1% marad életben, míg a tenyésztelepeken ez a szám a 80%-ot is elérheti!
