A tömjén ritkán néz ki úgy, ahogyan az elképzeli, aki csak a templomi illatát ismeri. Elégetése előtt apró, szilárd darabkákból áll – fehéres, sárgás vagy borostyánszínű. Megjelenésük pedig egy meglehetősen drasztikus eljárás eredménye: a Boswellia-fák kérgén bemetszést ejtenek, megvárják, amíg a ragacsos nedv kicsordul, hagyják megszilárdulni, majd begyűjtik.
A fa eközben valóban sebet kap. És ez nem a termelés mellékhatása – éppen a sérülés készteti arra, hogy még intenzívebben termelje azt az anyagot, amely néhány nap alatt tömjénné válik.
Miért van szüksége a fának egyáltalán erre a gyantára?
A tömjént nem egyetlen fafajból nyerik. Az aromás gyantát több rokon faj adja, amelyek különböző régiókban nőnek: a tömjénfa Ománban és az Arab-félszigeten, rokon fajai pedig Északkelet-Afrikában és Indiában élnek. A gyanta összetétele és tulajdonságai kissé eltérnek egymástól, így a különböző helyekről származó tömjén színe, aromája és minősége is változhat.
Meglehetősen zord körülmények között élnek – száraz, köves lejtőkön, ahol sok más fa egyszerűen nem jutna elegendő vízhez.
Amit tömjénnek nevezünk, pontosabban aromás mézga-gyanta. Magának a fának ez a védekezőrendszere része. Amikor a kéreg megsérül, a speciális szövetekből ragacsos anyag tör elő, amely lezárja a sebet, és megvédi a rovaroktól és a mikroorganizmusoktól.
Kis mennyiségű gyanta az ágak természetes sérülésekor is megjelenhet. A kereskedelemhez azonban ez nem lenne elegendő, ezért az ember megtanulta célzottan kiváltani ezt a védekező reakciót.
„Sírni” kényszerítik a fát
A gyűjtő egy speciális szerszámmal eltávolít egy kis darabot a külső kéregből, vagy sekély bemetszést ejt rajta. A sérülésen keresztül kezdetben ragacsos, tejszerűen fehér vagy áttetsző folyadék kezd szivárogni.
Nem gyűjtik be azonnal. A gyantát hagyják közvetlenül a fán megszáradni, ami után sűrű cseppekké és göbökké válik.
A következő alkalommal a megkeményedett réteget leválasztják, a sebet pedig óvatosan megújítják. Ebből újra megindul a gyantafolyás. Egy szezonban többször is visszatérhetnek ugyanahhoz a fához.
Pontosan ezért látható az idős fákon a megcsapolás számos világos nyoma.
A módszer régiónként és fajonként kissé eltér. Ománban a betakarítás nem egészen úgy zajlik, mint a B. papyrifera kinyerése Etiópiában. Eltérnek az időpontok, a sebek száma és a szüretek közötti időközök.
Miért lehetnek az első cseppek olcsóbbak a későbbieknél?
A tömjént ráadásul válogatják is.
Általában a nagy, tiszta és világos darabokat értékelik a legtöbbre, amelyekben kevés a kéreg, a homok és egyéb szennyeződés. A közvetlenül a fáról gyűjtött gyanta színében és tisztaságában is eltérhet a földre hullottól.
A szezon során végzett ismételt bemetszések is eltérő minőségű terméket adhatnak. Ezért az egyetlen fáról származó termést a begyűjtés után minőségi osztályokba sorolják.
Különösen híres az ománi Dofárból származó tömjén. Ott évszázadok alatt saját fajtamegnevezések és kereskedelmi szabályok alakultak ki. Egyes szállítmányok világos, zöldesfehér darabjai érezhetően drágábbak a megszokott barnás gyantánál.
A „tömjén” szó azonban több Boswellia-faj és különböző régiók alapanyagát foglalja magában – egyetlen, kizárólagos „tömjénfa” nem létezik.
Miért nem lehet egyszerűen több bemetszést ejteni?
Itt kezdődik a modern termelés fő konfliktusa.
Minden egyes megcsapolás arra kényszeríti a fát, hogy erőforrásait a gyantára és a sérült szövetek helyreállítására fordítsa. Néhány kíméletes sebet egy érett növény még képes elviselni. De ha túl sok a vágás, és évről évre pihenő nélkül ismétlik őket, a védelmi reakció állandó stresszé alakul.
A Boswellia papyrifera vizsgálatai érdekes dologra mutattak rá: a bemetszések számának növelése nem vezet a hozam végtelen növekedéséhez. Egy bizonyos intenzitás felett a hozam szinte alig nő, a fa károsodása viszont fokozódik.
A túlságosan megterhelt fáknál rosszabbul gyógyulnak a sebek, csökken a virágok, termések és az életképes magvak képződése. A fák sebezhetőbbé válnak a kártevőkkel és a betegségekkel szemben, a sokéves intenzív megcsapolás mellett pedig megnő a pusztulási arány.
A fenntartható betakarítás ezért korlátozásokat követel meg: figyelembe veszik a fa méretét, a bemetszések számát, és pihenőidőszakokat biztosítanak a növényeknek.
Ez egy meglehetősen kellemetlen paradoxont szül: minél drágább és keresettebb a tömjén, annál nagyobb a kísértés még néhány sebet ejteni – pedig éppen ez csökkentheti a jövőbeli termést.
Mennyi tömjén nyerhető egyetlen fából?
Nincs egyetlen univerzális szám. A hozam függ a fa fajtájától, méretétől, az időjárástól, a vágások számától és a szezon hosszától.
Az etiópiai Boswellia papyrifera fajjal végzett kísérletekben a nagyméretű fák átlagosan néhány száz gramm gyantát adtak évente, míg a kisebbek érezhetően kevesebbet. Ezért egy zsák minőségi tömjén már nem egyetlen fa, hanem egy egész terület és több kézi betakarítási ciklus eredménye.
Ebből adódik a jó minőségű alapanyag magas ára is. A tömjént nem lehet egyszerűen kombájnnal learatni: minden fát megfelelően be kell metszeni, egy szezonban többször vissza kell térni hozzá, le kell szedni a megszilárdult gyantát, majd meg kell tisztítani és szét kell válogatni.
A munkát a terep is nehezíti. Sok tömjénfa száraz, sziklás lejtőkön és nehezen hozzáférhető területeken él, ahol még a hagyományos gyűjtés is meglehetősen nehéz fizikai munkának számít.
És miért volt a tömjénre annyira szüksége az embereknek?
A vele való kereskedelem már évezredek óta létezik. Dél-Arábia az ókori tömjénkereskedelem egyik legfontosabb központja volt, a karavánok pedig a Földközi-tengerhez, Egyiptomba és más térségekbe szállították a gyantát.
Nem csupán vallási jelentősége volt. Melegítés hatására sűrű, illatos füstöt bocsát ki, ezért a gyantát füstölőként és helyiségek illatosítására használták. Később a parfümgyártás alapanyagává vált, egyes fajtáit pedig a hagyományos gyógyászatban is alkalmazták.
Ma a tömjénből illóolajat és kivonatokat állítanak elő. A Boswellia egyes vegyületeit valóban aktívan kutatják az orvostudományban, de ez nem jelenti azt, hogy a gyanta egyszerű elégetése betegségek gyógyítására szolgálna.
Maga a termelési módszer mindeközben meglepően keveset változott. Már az ókori szerzők is leírták az illatos gyanta gyűjtését a megsebzett fákról. Évezredek teltek el, az alapelv mégis ugyanaz maradt: az ember ejt egy kis sebet, a Boswellia megpróbálja begyógyítani, a fa megszilárdult védelmi rétege pedig éppen azzá a tömjénné válik, amelyet később az illata miatt elégetnek.
