Ma egy olyan témát hoztunk el nektek, amitől egyeseknek rögtön rángatózni kezd a szemük, másoknak viszont azonnal hevesebben dobog a szívük: nyakig elmerülünk a francia autógyártás rejtelmeiben.
Őszintén szólva, amikor az ember az autóiparuk történetében kutakodik, néha olyan érzése támad, hogy amíg a németek vonalzóval rajzolták a tervrajzokat, a japánok pedig az acél minőségén meditáltak, addig a francia mérnökök egyszerűen bordeaux-it kortyolgattak, penészes sajtot csipegettek hozzá, és azon gondolkodtak: „Miért ne csinálhatnánk mindent pont fordítva?”
A francia iskola ugyanis nem csupán autókról szól. Az ő négykerekűik sokszor valódi műalkotások, kísérletek a fizika újraértelmezésére, és olykor a józan ész és a bevett vezetői szokások nyílt arculcsapásai. Egy biztos: unalmasnak semmiképp sem nevezhetjük őket! Szakadjon rám a kardántengely, ha nem ők a legkreatívabb fickók az európai autóiparban.
Nézzük is meg a francia autók 5 furcsaságát, amelyektől vagy azonnal beléjük szeretsz, vagy egy életre megőszülsz tőlük.
Zsenik vagy őrültek?
Mielőtt azonban belevetnénk magunkat ebbe az oroszlános és dupla nyílas (Peugeot és Citroën) cirkuszba, szögezzük le: nem csak a levegőbe beszélni jöttünk össze, hanem azért is, hogy egy kicsit elveszünk a műszaki részletekben.
De most már tényleg csapjunk a lecsóba, lássuk a franciákat!
1. A sárga fényszórók titka (Selective Yellow)
Biztosan láttál már régi fotókat vagy filmeket, ahol az összes francia autó mélysárga fénnyel világít. Ez nem valami olcsó tuning, és nem is a kifakult műanyag búra műve.
1936 és 1993 között Franciaország volt az egyetlen ország a világon, ahol a törvény kifejezetten a sárga fényszórók (Selective Yellow) használatát írta elő az utakon.
De miért?
A hivatalos verzió a fizikára hivatkozott. A sárga fény hullámhossza nagyobb, így a Rayleigh-szórás elve alapján kevésbé szóródik szét az esőcseppeken és a ködben, ezáltal pedig sokkal kevésbé vakítja el a szembejövő sofőröket.
A történelmi verzió viszont egészen másról szól: 1936-ban, a közeledő háború árnyékában a franciák egyértelműen meg akarták különböztetni a saját autóikat a fehér fényszórót használó ellenséges (azaz a német és olasz) járművektől az éjszakai sötétségben.
Lám, mennyire képes a politika beleszólni még az autótervezésbe is! Ezt a furcsa törvényt végül csak 1993-ban, az európai uniós szabványok egységesítése miatt törölték el, de ez a jellegzetes, „franciás” stílus örökre beégett az autós kultúrába.
2. Az az ominózus egyküllős kormánykerék
A régi Citroënek (DS, ID, CX, GS, XM, sőt, még a korai C4-esek) abszolút védjegye. Első ránézésre tényleg úgy fest, mintha a kormány egyik fele egyszerűen letört volna, és a gyárban elfelejtették volna megjavítani.
Pedig a látszattal ellentétben nagyon is komoly mérnöki megfontolás állt a dizájn mögött!
- Tökéletes kilátás: Az egyetlen, aszimmetrikusan elhelyezett küllő egyáltalán nem takarta el a műszerfalat. Semennyire.
- Passzív biztonság: A tervezők (élükön a zseniális Flaminio Bertonival) tudták, hogy egy frontális ütközésnél – abban a korban, amikor a biztonsági öv még csak ritka luxus volt – a sofőr mellkasa óhatatlanul a kormánynak csapódik. A hagyományos, merev küllők azonnal bordatörést okoztak volna, az egyetlen, ívelt kialakítású küllő viszont afféle vastag rugóként funkcionált, és képes volt elnyelni az ütés erejének jelentős részét.
És ne feledjük, mindez az 1950-es években történt! A franciák már akkor a passzív biztonságon agyaltak, amikor a világ nagyrésze még azt sem tudta, mi fán terem az.
3. A gombafék (Le Champignon)
A legendás Citroën DS-ben (azaz az „Istennőben”) szó szerint nem volt hagyományos fékpedál... Helyette egy furcsa kis gumigomba meredt ki a padlólemezből.
A legdurvább dolog azonban nem a kinézete, hanem a működési elve volt. Egy hagyományos fékpedál az elmozdulásra reagál (minél mélyebbre nyomod, annál jobban fog a fék). A Citroën gombája ezzel szemben a nyomás erejére működött. Fizikai úton szinte alig lehetett benyomni, a mozgástere csupán néhány milliméter volt.
A rendszer az autó híres hidropneumatikus hálózatának nagynyomású körére csatlakozott. Elég volt csak egy kicsit megpöccinteni a gombát, és a DS máris satuféket nyomott. A gyanútlan utasok rendszeresen lefejelték a szélvédőt vagy a műszerfalat, amíg a sofőr meg nem tanulta a lábujjhegyével, sebészi pontossággal adagolni a fékerőt. Hogy hogyan lehetett ezt megszokni? Rejtély.
4. A duda a bajuszkapcsoló végén
Képzeld el a szituációt: beülsz egy régebbi Renault-ba vagy Daciába (például egy első generációs Loganba), egy őrült hirtelen bevág eléd, te pedig hirtelen felindulásodban teljes erőből rácsapsz a kormány közepére... és semmi. Csak a kopogós műanyag tompa puffanását hallod, a duda némán hallgat.
A franciák ugyanis megmagyarázhatatlan okokból hosszú évtizedeken át az indexkar (a bal oldali bajuszkapcsoló) legvégére rejtették a dudát.
De vajon miért?
- Kőkemény spórolás: Így nem kellett drága csúszóérintkezős szalagkábelt (átvezetőt) beépíteni a forgó kormánykerékbe.
- „Ergonómia” (legalábbis szerintük): Azzal érveltek, hogy az ember ujjai vezetés közben úgyis ott pihennek a bajuszkapcsoló környékén, így dudáláskor nem kell levenni a kezünket a kormányról.
A valóság ezzel szemben az, hogy egy éles vészhelyzetben az ember ösztönösen a tenyerével csap oda a kormány közepére, nem pedig egy apró kis gombot kezd el zongorázni az ujjaival. Szerencsére ezt végül a francia mérnökök is belátták, így az újabb modellekben már nagyrészt leszámoltak ezzel a furcsa szokással.
5. A legendás 3 csavaros kerekek
Citroën AX, Saxo, Peugeot 106, vagy éppen a korai Smartok. Ránézel a kerekekre, és érzed, hogy valami nem stimmel. Megszokott a 4, netán 5 kerékcsavar? Na, a franciáknál elég volt belőle három is.
A mérnöki logika mögötte kíméletlenül racionális volt:
- Pehelysúlyú az autó? Igen.
- Kicsik a futóművet érő terhelések? Igen.
- Akkor minek a negyedik csavar és a plusz fém a kerékagyba? Az csak felesleges rugózatlan tömeg!
Súly- és persze költségmegtakarítás mindenek felett. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a gumishoz betérve az ember mindig kényelmetlenül érezte magát, miközben a szerelő káromkodva próbált megfelelő adaptert találni a centírozógéphez, hogy ki tudja egyensúlyozni ezt a mérnöki csodát.
