2012. február 17-én két hószánozó egy behavazott erdei úton száguldott az észak-svédországi Umeå városának közelében. Hirtelen egy hatalmas, furcsa alakú hóbuckára lettek figyelmesek, amelyből mintha egy autó alig kivehető alkatrésze lógott volna ki. Úgy döntöttek, megállnak körülnézni.
A bucka alatt valóban egy autó rejtőzött. A férfiak a kesztyűjükkel lyukat dörzsöltek a jéghideg oldalablakba, benéztek, és szó szerint megdermedtek. Az utastérben, egy hálózsákba burkolózva egy élő ember feküdt.
Ő volt az akkor 44 éves Peter Skyllberg.
Skyllberg története egyszerre szomorú és megdöbbentő. Nem sokkal 2011 decembere előtt az élete egy csapásra összeomlott. Adósságai miatt kilakoltatták, a barátnője elhagyta, ő pedig gyakorlatilag az utcára került. A rokonaival több mint húsz éve megszakította a kapcsolatot, így eltűnése senkinek sem tűnt fel, senki sem kerestette.
Mély depresszióba zuhanva ült be Jeep Cherokee-jába, és észak felé vette az irányt. Az E4-es autópályáról lekanyarodott egy elhagyatott erdei útra, majd elakadt. A hóvihar pillanatok alatt úgy betemette a járművet, hogy az ajtókat képtelenség volt kinyitni. Odakint tombolt a kíméletlen svéd december. Peter ott rekedt a kocsiban a semmi közepén, a hó pedig napról napra csak egyre vastagabban takarta be a terepjárót.
A férfi végül minden jel szerint 2011. december 19-től egészen a megtalálásáig, azaz mintegy 60 napon át élt a kocsiban. Ezalatt az idő alatt a havon kívül semmi mást nem fogyasztott.
A legfőbb kérdés persze adja magát: miért nem törte be az ablakot, hogy kimásszon? Az őszinte válasz az, hogy ezt senki sem tudja pontosan. Maga Skyllberg erről soha nem adott részletes interjút, a rendelkezésre álló adatokból azonban több, egymásnak egyáltalán nem ellentmondó elmélet is felállítható.
Kimászni az ablakon a -30 fokos fagyba egy szál farmerban és teniszcipőben, szinte biztos halált jelentett volna az autó nyújtotta menedék nélkül. A legközelebbi főút nagyjából másfél-két kilométerre volt a sűrű erdőn keresztül. Téli ruházat hiányában a kitörés nem a megmenekülést, hanem csupán egy gyorsabb fagyhalált jelentett volna. Az autót vastagon beborító hóréteg ráadásul egyfajta „iglu-hatást” hozott létre: amíg kint röpködtek a mínuszok, az utastérben a hőszigetelésnek hála fagypont körül maradt a hőmérséklet. Az ablak betörésével Peter az egyetlen menedékét semmisítette volna meg.
Létezik azonban egy sötétebb feltevés is, miszerint valójában nem is akart kiszabadulni. A rokonainak eszükbe sem jutott körözést kérni rá, mivel húsz éve nem tartotta velük a kapcsolatot. A 44 éves Skyllberg élete romokban hevert: a barátnője elhagyta, súlyos depresszióval küzdött, ráadásul a kimentése idejére a tartozása már elérte az 1,6 millió svéd koronát (nagyjából 55 millió forintot).
Aki decemberben, közvetlenül karácsony előtt egy vékony teniszcipőben indul neki a svéd vadonnak, az aligha tűnik olyasvalakinek, aki minden erejével a túlélésért harcolna. A valóság vélhetően valahol a kettő között lehet: fizikailag életveszélyes lett volna a kitörés, lelkileg pedig talán nem is sietett annyira vissza a gondokkal teli életébe.
Az Umeåi Egyetemi Kórház orvosai egyedülállónak minősítették az esetet. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint szilárd táplálék nélkül az ember átlagosan 30–60 napig marad életben – méghozzá kedvező, komfortos körülmények között. Skyllberg esetében valószínűleg közrejátszott a szervezet tartós kihűlésre adott extrém válaszreakciója is. A fiziológusok becslése alapján a férfi testhőmérséklete nagyjából 31 °C-ra esett vissza. Ilyen mértékű hipotermia esetén az anyagcsere ugrásszerűen lelassul, a szervezet pedig szigorú takaréklángra kapcsol – tulajdonképpen egyfajta szabályozott hibernációba, téli álomba merül, nagyon hasonlóan a medvékhez.
A túlélésének másik kulcstényezője a kényszerű mozdulatlanság volt. A mozgás ugyanis rengeteg kalóriát éget. Azzal, hogy a hálózsákjában feküdt, Skyllberg kizárólag a legszükségesebb életfunkciók fenntartására használta fel a tartalékait. A teste gyakorlatilag úgy működött a fagyban, mint egy apró pislákoló gyertya egy zárt viharlámpás belsejében.
Peter Skyllberg elképesztő esete egyébként nem teljesen példa nélküli. 2006-ban a japán hegyekben találtak rá egy 35 éves férfira, Ucsikosi Micutakára (Mitsutaka Uchikoshi). Ő több mint három hetet vészelt át élelem és víz nélkül; a pulzusát szinte egyáltalán nem lehetett kitapintani, a testhőmérséklete pedig döbbenetes 22 °C-ra zuhant. Az orvosoknak csodával határos módon sikerült megmenteniük. Felépülése után Ucsikosi elmondta, hogy szinte semmire sem emlékszik, az öntudata egy idő után mintha teljesen kikapcsolt volna.
Mindkét eset újra felveti a kutatókban a régi kérdést: vajon az emberi test is képes egyfajta hibernációs állapotba zuhanni? A medvéknél, a sünöknél és a denevéreknél a téli álom egy kiforrott, tökéletes evolúciós mechanizmus. A fenti esetek alapján úgy tűnik, ez a képesség talán az emberből sem veszett ki végleg, csupán átlagos körülmények között nem aktiválódik. A szélsőséges hideg és a drasztikus éhezés vélhetően képes beindítani, ám ez egy nagyon vékony jég: a legtöbbször ugyanis az ilyen kalandok tragédiával végződnek.
Amikor a mentőcsapatok végül felnyitották az autót, Skyllberg már annyira le volt gyengülve, hogy alig bírt megszólalni. Azonnal az Umeåi Egyetemi Kórház intenzív osztályára szállították. Ulf Segerberg, az osztály vezető főorvosa akkor úgy nyilatkozott, hogy a páciens „a fennálló, extrém körülményekhez képest meglepően jó testi állapotban van”, a férfi lelkiállapotát azonban érthető okokból nem kívánta kommentálni.
