A kínai-vietnámi háború egy rövid, de meglehetősen elkeseredett és véres konfliktus volt Kína és Vietnám között 1979 elején.
Ebben az időben a vietnámi hadseregben rengeteg nő is szolgált, akik közül sokan a földi poklot is megjárták: komoly harctéri tapasztalatokat szereztek az amerikaiak elleni korábbi küzdelmek során. Éppen ezért, amikor a kínai invázió megindult, a kisebb női partizáncsapatok rendszeresen és rendkívül hatékonyan ütöttek rajta a kínai hátország ellátó alakulatain.
A kínai logisztikai parancsnokságok ezzel szemben komoly emberhiánnyal küzdöttek, így jobb híján rengeteg tapasztalatlan újoncot osztottak be ezekhez az egységekhez.
Egy ilyen rajtaütés alkalmával egy vietnámi női partizánosztag letámadott egy támaszpontot, és a védőkkel együtt szinte a földdel tette egyenlővé. Sokan azonnal eldobták a fegyverüket és menekülőre fogták, mások rögtön megadták magukat. A vietnámi nők azonban nem ismertek kegyelmet.
Az osztag két tagja azonban kiszúrt magának egy túlélő katonát. Úgy döntöttek, őt nem ölik meg, hanem foglyul ejtik és magukkal viszik. Akkor még senki sem sejtette, hogy ez a döntés a férfit kerek 13 évre a két nő személyes rabszolgájává teszi.
Mi történt a katonával később?
Miért pont őt ejtették fogságba, miközben mindenki mással végeztek?
Mutatjuk a részleteket!
Rövid történelmi kitekintés
A fogságba esett katonát Huang Ganzongnak hívták, aki Kína délkeleti részén, a Jünnan tartomány egyik apró falujában látta meg a napvilágot.
Ganzong már gyerekkorában is rendkívül jóképű fiú hírében állt, és – ahogy egy kínai hírportál felidézi – felnőtté cseperedve szinte naponta kapott házassági ajánlatokat a belé fülig szerelmes lányoktól.
Különleges és vonzó külseje miatt a helyi festők folyamatosan felkérték, hogy tekintélyes honoráriumért cserébe álljon modellt a festményeikhez. Sokan fényes modellkarriert jósoltak neki, amint betölti a tizennyolcadik életévét és beköltözik egy nagyvárosba.
Amikor azonban a kínai-vietnámi háború küszöbén a kormány önkénteseket kezdett toborozni a hadseregbe, az akkor éppen 18 éves Huang Ganzong hazafias meggyőződéstől fűtve, habozás nélkül bevonult.
A háború kitörésekor sok más újonchoz hasonlóan természetesen neki sem volt semmilyen harci tapasztalata, így ezeket a katonákat nem is küldték azonnal a frontvonalba. Ehelyett egy alig egyhónapos gyorstalpaló kiképzést követően a logisztikai ellátó parancsnokságra vezényelték őket.
Az ellátó bázison Huang Ganzongnak és új bajtársainak leginkább a lőszerek és a sebesült katonák szállítása, valamint a haditechnikai járművek tankolása és karbantartása volt a feladata.
Ráadásul pont ettől a bázistól függött a katonai szállítmányok megszervezése és a logisztikai útvonalak biztosítása is az adott frontszakaszon.
Az egyik éjjel azonban vietnámi partizánnők váratlanul lerohanták a támaszpontot. Az ott állomásozó katonák között alig akadt tiszt vagy valódi harctéri rutinnal rendelkező veterán, akik pedig értek valamit a fegyverforgatáshoz, azokkal a támadók pillanatok alatt végeztek.
A túlélőknek nem maradt más választásuk: vagy fejvesztve menekülnek, vagy megadják magukat. Ám, ahogy azt már említettük, a vietnámi nők a teljes bázist lemészárolták, és szinte egyedül Ganzong életét kímélték meg.
Hogy miért?
Mert az osztag két női harcosa úgy találta, hogy Huang Ganzong a legjóképűbb férfi, akit valaha életükben láttak
A két nő kivált az osztagból, megkötözték Huang Ganzong kezét, bekötötték a szemét, majd elindultak vele a sűrű dzsungel mélyébe, egyre távolabb a frontvonaltól. Útközben a férfi többször is megpróbált kereket oldani, de fogvatartói mindannyiszor elkapták.
Néhány napnyi erdei bolyongás után a nők végül elvezették fogságba ejtett zsákmányukat a »szállásukra« – ami a valóságban egy bambuszból és pálmalevelekből sebtében összetákolt kunyhó volt.
A kunyhóban enni és inni adtak Ganzongnak, a következő naptól kezdve pedig arra kényszerítették, hogy felváltva, egymás után többször is lefeküdjön velük.
A férfi napról napra egyre kimerültebbnek és kiszolgáltatottabbnak érezte magát, és szentül hitte, hogy bármelyik nap az utolsó lehet számára.
Mivel valamelyest konyított a vietnámi nyelvhez, a nők egymás közti beszélgetéseiből hamar rájött, hogy fogvatartói valójában dezertőrök: belefáradtak a végeláthatatlan háborúskodásba, és úgy döntöttek, inkább a vadonban, a világtól elzárva élik le az életüket.
Ganzong úgy döntött, kivárja a megfelelő pillanatot a szökéshez
Egyik alkalommal, amikor kikéredzkedett a dolgát végezni, Ganzong a megszokottnál szándékosan messzebbre ment, és végül megpróbált megszökni. Menekülés közben azonban megmarta egy mérgeskígyó. A férfi elvesztette az eszméletét, és abban a biztos tudatban rogyott a földre, hogy perceken belül meghal.
Hatalmas szerencséjére a két vietnámi nő még időben rátalált. Gyógynövényfőzettel itatták, és speciális borogatást tettek a sebre, hogy semlegesítsék a mérget. Mivel életük jelentős részét a dzsungelben töltötték, veszélyes kígyók, pókok és rovarok között, pontosan tudták, hogyan kell kezelni egy ilyen életveszélyes marást.
Lábadozása során Huang Ganzong lassan beleszeretett az egyik vietnámi nőbe, A Pingbe, aki napokon keresztül a legteljesebb odaadással ápolta őt. Végül úgy döntött, hogy bizonytalan időre jegeli a szökés tervét, és inkább a kunyhó viszonylagos biztonságában várja ki a háború végét.
Így teltek az évek, és Ganzong kerek 13 esztendőn keresztül élt az erdei hajlékban a két vietnámi partizánnővel, továbbra is megosztva velük az ágyát. Az idő múlásával A Ping még egy gyermeket is szült neki.
Ganzong azonban mélyen legbelül mindvégig egy fogoly maradt. Amikor egy nap a táboruktól néhány kilométerre véletlenül rábukkant egy eldobott palackra, amelyen kínai írásjegyek álltak, a lelkében ismét fellángolt a szökés iránti vágy.
Elképesztő honvágy tört rá az otthona és a régi családja után, így véglegesen elhatározta, hogy megszökik és hazatér Kínába.
Ennyi év elteltével a nők ébersége már jócskán alábbhagyott, maga Ganzong pedig ezalatt alaposan kiismerte a dzsungelt, és nagyjából be tudta tájolni, hol lehetnek. Ennek köszönhetően a hazaútja mindössze néhány napot vett igénybe.
Miután sikeresen átjutott Kínába, sokat rágódott azon, hogy valahogy magával hozza a falujába A Pinget és a közös gyermeküket is, ám ez végül sosem valósult meg. Így végül egymaga tért haza a szüleihez, ahol megtudta: a hadsereg már évekkel ezelőtt hősi halottá nyilvánította.
Otthon aztán mindeninek elmesélte nem mindennapi, filmbe illő történetét. A hatóságoknak így nyilatkozott arról, hogyan teltek a napjai szexrabszolgaként az őserdő mélyén megbúvó kunyhóban: „Olyan élet volt ez, amely szinte semmiben sem különbözött a vademberek életétől” – mondta a férfi, aki végtelenül hálás volt a sorsnak, hogy 13 évnyi fogság után végül épségben hazatérhetett.
Egyetlen dolgot bánt csupán élete végéig: Kínába való visszatérése után már soha többé nem kapott semmilyen hírt a dzsungelben hagyott gyermekéről, sem pedig a nőről, akit fogvatartója ellenére őszintén megszeretett.
