Hirdetés
Hirdetés
nebazz
NebazzÚjonc2 éveSzerkesztveFrissítve2026. július 21., 11:45Közzétéve2023. december 5., 15:20

17 szórakoztató eset, amikor az emberek meglehetősen kínos módon hibáztak

Vannak napok, amik nehezebbek a többinél.

Hirdetés

J.K. Rowling, a Harry Potter szerzője egyszer azt mondta: „Ha bölcsebbé válva és megerősödve állunk talpra egy-egy kudarc után, az azt is jelenti, hogy megbizonyosodtunk saját túlélési képességünkről.” Ez egy olyan állítás, amit nem szabad elfelejteni, és mindig emlékezni kell rá, amikor egy nehéz helyzetbe kerülünk. Nem számít, milyen katasztrofális a kudarc, mindig látni kell a dolgok pozitív oldalát.

A Wiku.hu-nál most összeállítottunk egy listát olyan látványos kudarcokról, melyek jól mutatják, hogy az emberi lényünk természetének köszönhetően időnkét mindannyian hibázunk. Persze a „tévedni emberi dolog” kijelentés aligha derítette jobb kedvre a most következő embereket.

1. „Ma tovább aludtam, mint kellett volna és elkéstem a munkából. Egy ideje már az asztalomnál ültem, amikor lenéztem, és ezt láttam.”

Emberek fail 026

2. „A tollal kapargattam a lábam, miközben a tanárommal beszélgettem. Nem tudtam, hogy be van kapcsolva."

Emberek fail 025
Hirdetés

3. Egészségügyi vészhelyzet.

Emberek fail 024

4. Amikor az életed igazán nehéz:

Emberek fail 023

5. A hétfő reggelek varázsa.

Emberek fail 022
Hirdetés

6. Az a szörnyű pillanat, amikor rájössz, hogy rossz spray-t választottál.

Emberek fail 021

7. „A barátom lékhorgászni ment, és úgy döntött, hogy lefotózza a lyukat..."

Emberek fail 020

8. „Végre volt időm lefesteni a pincelépcsőmet, viszont nem gondoltam át eléggé, és most lent ragadtam a pincében."

Emberek fail 019
Hirdetés

9. Amikor semmi sem megy a terv szerint:

Emberek fail 018

10. „Apukám spárgát vett anyukámnak Valentin-napi ajándékként. Valójában nárciszokat akart neki adni."

Emberek fail 017

11. Amikor önellátó vagy és segítség nélkül is képes vagy megoldani a problémáidat.

Emberek fail 016
Hirdetés

12. „A mostohaanyám sajtot és kekszet rendelt egy szállodában."

Emberek fail 015

13. A biztonsági sorompó, ami megakadályozza, hogy az autók engedély nélkül lépjenek be- vagy ki a területre.

Emberek fail 014

14. „Rendeltünk 2 tortát, és megkértük őket, hogy mindkettőre írják rá, hogy boldog születésnapot."

Emberek fail 013
Hirdetés

Boldog születésnapot mindkettőnek

15. „Túl sokáig hagytam a festéket a szemöldökömön, és leesett."

Emberek fail 012

16. Amikor az autód nem képes alkalmazkodni a klímaváltozáshoz:

Emberek fail 011

17. Sok más egyéb mellett már csak ezért is elég kockázatos dolog az online vásárlás:

Emberek fail 010
Hirdetés
657
0online
Beszélgetés indítása
Ezek is érdekelhetnek
nullbyte
nullbyteÚjonc1 hónapjaSzerkesztveFrissítve2026. szeptember 18., 21:59Közzétéve2026. augusztus 13., 06:05
Rosszul is végződhetett volna. Ezeken a fotókon túlságosan figyelmetlen emberek láthatók

Néha elképesztő, mire képesek azok az emberek, akik elfelejtik használni a józan eszüket. Vagy egyszerűen csak tévhitek fogságában élnek. Esetleg csak fel akarják fedezni az ismeretlent, mint a múlt nagy felfedezői, elfeledkezve arról, hogy közülük sokan életükkel fizettek az igazság keresése közben. Ma már a felesleges kockázat elkerülhető: példáu…

Rosszul is végződhetett volna. Ezeken a fotókon túlságosan figyelmetlen emberek láthatók
7.1K
5online
Hozzászólás írása
timborcsa
timborcsaÚjonc6 napjaSzerkesztveFrissítve2026. szeptember 16., 08:29Közzétéve2026. szeptember 16., 04:07
Ballasztvíz: miért szállít egy hajó rengeteg vizet, és miért ellenőrzik ezt a hatóságok?

Különös látvány: egy óriási hajónak látszólag rakományt kellene szállítania, a valóságban mégis vizet visz. Néha több ezer tonnát. És ezt a vizet hol felszívja, hol pedig kiengedi.

Ballasztvíz: miért szállít egy hajó rengeteg vizet, és miért ellenőrzik ezt a hatóságok?
1.7K
0online
Hozzászólás írása