A jég borította sziget, amire már Amerika is szemet vetett.
Amikor az amerikai elnök, Donald Trump bejelentette, hogy országának „szüksége van” Grönlandra, a bolygó legnagyobb szigete azonnal a világ figyelmének középpontjába került.
Ezzel kapcsolatban jogosan merül fel a kérdés: egyáltalán mi köze ehhez az egészhez Dániának, amelyhez jelenleg Grönland tartozik? Hallott valaha bárki is a dán vikingek hatalmas terjeszkedéséről? Aligha. És mi a helyzet a híres dán tengerészekkel? Lássuk be, belőlük sem volt túl sok.
Akkor mégis hogyan tudta Dánia – egy ország, amelynek soha nem voltak jelentős gyarmatai – megszerezni Grönlandot, és ezzel (Oroszországot leszámítva) Európa legnagyobb területű államává válni? Máris elmeséljük!
A történelem legnagyobb marketingtrükkje
A vikingek valóban kulcsszerepet játszottak Grönland sorsában, csakhogy nem a dánok, hanem a norvégok. A 10. század második felében élt Norvégiában egy fickó, akit Thorvald Asvaldssonnak hívtak. A mai viking-sztereotípiákat tökéletesen megtestesítve kifejezetten harcias és heves vérmérsékletű ember volt. Egy szép napon Thorvald egy kocsmai verekedés során megölte az egyik honfitársát, amiért a norvég király nemcsak a szülőföldjéről, hanem az egész országból száműzte.
Így hát Izlandra ment, ahol sikeresen letelepedett. Thorvald fia, Erik (ismertebb nevén Vörös Erik) azonban apja nyomdokaiba lépett, és egy napon ő is eltette lábáról az egyik szomszédját. A közösség a régi, jól bevált szokásokhoz híven úgy döntött, hogy Eriket is száműzi. Mivel Izland már amúgy is a száműzöttek végállomásának számított, Eriknek kénytelen-kelletlen új otthont kellett keresnie a nyílt tengeren. Szerencséjére nem kellett sokat bolyongania, ugyanis tiszta időben az izlandi hegyekből tökéletesen kivehető volt egy nyugatra fekvő, hatalmas földdarab.
Erik és családja fogta magát, és elindult, hogy ezen az ismeretlen földön töltse le hároméves büntetését. Nem nehéz kitalálni: ez az akkor még névtelen, rejtélyes sziget volt Grönland. Az ott töltött három év alatt Erik egyetlen árva teremtővel sem találkozott, így teljesen jogosan kiálthatta ki magát a végtelen jégmezők urának.
Miután letelt a büntetése, Erik visszatért Izlandra, de csak azért, hogy minél több honfitársát magával csábítsa új, kietlen otthonába. A vörös szakállú viking egy csodálatos, buja helyről, „Zöldföldről” mesélt nekik, ami egy óriási és meglehetősen ravasz marketingtrükk volt a részéről. A terv bevált: az ősi norvég sagák szerint 25 hajó indult el Izlandról, hogy meghódítsa Grönlandot. Így jött létre a fagyos sziget déli partjainál az első igazi viking kolónia.
A sagák szerint a telepesek eleinte kimondottan jól éltek: rozmáragyarat, fókabőrt és halat exportáltak Európába. Cserébe Norvégiából és Izlandról fát (mivel Grönlandon egyetlen fa sem nő) és vasárut importáltak. Két évszázaddal később azonban a zord éghajlat bedarálta őket, és 1261-ben a korábban független Grönland kénytelen volt a Norvég Királyság részévé válni. A gyarmat és az anyaország közötti egyezség pofonegyszerű volt: a grönlandiak természetbeni adót fizetnek és hűséget esküsznek a koronának, cserébe Norvégia mindent biztosít számukra, ami az életben maradáshoz szükséges. A vikingeket ez tökéletesen kielégítette, hiszen többé nem kellett a piacokkal vagy a kereskedelmi árfolyamokkal bajlódniuk.
A nagy „lakcímváltozás”
Most egy pillanatra evezzünk el Grönlandról, és vessünk egy pillantást az anyaországra, Norvégiára. Ma ugyan Európa egyik leggazdagabb és legvirágzóbb állama, de a középkorban a Norvég Királyság elég siralmasan festett szomszédaihoz, a svédekhez és a dánokhoz képest. Bár a három skandináv állam nem vívott egymással véres háborúkat, gazdaságilag minden Dánia körül forgott, hiszen ők fejlettebb iparral és sokkal ütőképesebb hadsereggel rendelkeztek.
Norvégiának ezekből egyik sem adatott meg. Így jobb híján először szövetségre léptek Svédországgal, majd 1397-ben mindkét állam csatlakozott Dániához az úgynevezett kalmari unióban. Ezt a triumvirátust a dán korona irányította, bár Norvégia és Svédország továbbra is megőrizte belső autonómiáját.
És hogy mi lett eközben Grönlanddal? Lényegében a kutyát sem érdekelte. A norvég gazdaság hanyatlásnak indult, a rozmáragyarakra és fókabőrökre már nem volt ekkora kereslet Európában, ráadásul az európaiak sem akarták többé a fát a jégszigetre szállítani. A grönlandi viking kolóniák így szép lassan elsorvadtak. A végső döfést egy pusztító pestisjárvány adta meg, amely a lakosság felét elvitte. 1408 után a sziget gyakorlatilag teljesen elnéptelenedett, és a következő 200 évben a kanadai inuitok (eszkimók) vették át felette az uralmat.
Közben Svédországban lázadások sorozata robbant ki, aminek eredményeként kiléptek a kalmari unióból. A szövetség így kétoldalúvá zsugorodott, de a főszerepet továbbra is Dánia játszotta. Bár Grönlandról nagyjából még emlékeztek, halvány lila gőzük sem volt arról, hogy a szigeten már egyetlen viking sem maradt. Amikor az első dán tengerészek 1652-ben hosszú idő után kikötöttek Grönland partjainál, döbbenten tapasztalták, hogy már csak omladozó romokat és eszkimókat találnak – akik ráadásul semmiféle veszélyt nem jelentettek a felfegyverzett „vendégekre”.
Grönland igazi, második gyarmatosítására azonban sosem került sor: a vikingek aranykora lejárt, a viszonylag jómódú és békés Európából pedig már senkinek sem volt kedve a „Zöldföld” jégmezőin fagyoskodni. A sziget adminisztratív értelemben egyszerűen „lakcímet váltott”: a norvég fennhatóság először dán-norvég, majd később teljesen dán irányítás alá került. Norvégia pedig egyáltalán nem tiltakozott – egyszerűen nem maradt energiájuk ilyesmivel foglalkozni.
A norvégok elkésett ébredése
Az igazi fordulatot az európai napóleoni háborúk hozták el. Dánia Franciaország oldalán szállt be a buliba, ami hatalmas kapufának bizonyult, ugyanis a vesztesek oldalán végezték. Büntetésből át kellett adniuk Norvégiát a megerősödött Svédországnak, amely már régóta fente a fogát a szomszédjára. Dánia engedelmeskedett, de Grönlandról – „véletlenül” – elfelejtett szólni. A svédek pedig nem firtatták a dolgot, elvégre minek is kellett volna nekik egy hatalmas jégkocka több ezer mérföldre az otthonuktól.
A norvégok viszont vérig sértődtek. Dánia egy laza mozdulattal, mintegy hadizsákmányként passzolta át őket Svédországnak anélkül, hogy erről a helyieket egyáltalán megkérdezték volna. Mivel azonban nem volt erejük szembeszállni a svédekkel, kénytelenek voltak lenyelni a békát. Norvégia a teljes 19. századot a függetlenségéért folytatott ádáz küzdelemnek szentelte, így értelemszerűen a legkisebb gondjuk is nagyobb volt Grönlandnál.
Amikor azonban 1905-ben végre elnyerték a függetlenségüket, rögtön eszükbe jutott a régi birtokuk, és megpróbálták visszaszerezni Grönlandot Dániától. Ekkor már viszont esélyük sem volt: a dánok addigra masszívan megvetették a lábukat a szigeten. Keresztény hitre térítették az inuitokat, új kolóniákat alapítottak, fát importáltak, masszív településeket építettek, sőt, még a rendszeres tengeri összeköttetést és a kereskedelmi halászatot is beindították.
A norvégok azért még próbálkoztak egy darabig. Úgy voltak vele, hogy ha nem is kapják vissza az egészet, legalább közös fennhatóságot kiharcolnak. Ennek érdekében 1931-ben egy norvég aktivistacsoport partra szállt Grönland lakatlan keleti partján, elnevezték Vörös Erik Földjének, és büszkén kitűzték rá a norvég zászlót. A norvég kormány gyorsan be is állt a hazafiak mögé, és még egy kormányzót is kineveztek az újdonsült tartomány élére.
Dánia azonban kellően dörzsölt volt. Nem kezdtek el feleslegesen kardcsörtetni és katonai erővel fenyegetőzni, hanem egyenesen a Népszövetséghez fordultak. A nemzetközi szervezet végül egyértelműen elítélte Norvégia akcióját, és a teljes szigetet hivatalosan is dán területnek ismerte el. Norvégia lógó orral, kénytelen-kelletlen feladta a kalózakcióként alapított kolóniát.
Dánia grönlandi fennhatóságát és a sziget területi egységét azóta sem kérdőjelezte meg senki komolyan, Grönland pedig továbbra is a dán királyság részeként, de széleskörű autonómiával fejlődik. Ez a helyzet azonban finoman szólva is piszkálja az Egyesült Államok csőrét: Amerika már 1946-ban is hivatalosan ajánlatot tett a sziget megvásárlására. Az elmúlt évek politikai nyilatkozatait elnézve pedig nagyon úgy fest, hogy a vastag jégtakaró borította „Zöldföld” sorsa a jövőben még okozhat meglepetéseket a geopolitikai sakktáblán.
