Az „angyalhaj” egy évszázadok óta létező rejtély. Nem nyárfaszösz. Nem pókháló. És nem is katonai kísérlet.
Olyan jelenségről van szó, amelyet talán már a fáraók korában is megfigyeltek, ám a tudósok mindmáig nem tudják megmagyarázni.
1954 októberében Firenzében, az Artemio Franchi Stadionban a nézők közvetlenül egy futballmérkőzés közben váltak egy különös jelenség szemtanúivá. Az égből lassan kavarogva valami olyasmi kezdett ereszkedni, ami egy hatalmas pókhálóra emlékeztetett. Ez az esemény szolgáltatta az anyag legismertebb mintáit, amelyet a köznyelvben „angyalhajnak” neveztek el.
Ráadásul – amint a tudósok kiderítették – az angyalhajat már jóval korábban is észlelték. Nem az atomkor sajátossága. Mi lehet ez egyáltalán?
Korai megfigyelések
Az angyalhajjal kapcsolatban gyakran hallani azt a történetet, miszerint egy, a III. Thotmesz fáraó uralkodásának idejére datált papirusz (a „Tulli-papirusz”) állítólag beszámol arról, hogy az egyiptomiak több napon át „tűzköröket” láttak az égen, ami után valamiféle „lebegő anyag” kezdett hullani a magasból.
A komoly egyiptológusok többsége azonban a Tulli-papirusz szövegét vagy egy ügyes 20. századi hamisítványnak, vagy egy rendkívül szabad értelmezésnek tekinti, amelyben valójában valami egészen másról, talán egy meteorológiai jelenségről volt szó. Érdemes tehát békén hagyni a fáraókat, és megbízhatóbb forrásokhoz fordulni.
Ilyenek pedig már akadnak. Az 1741-es angol krónikák arról számolnak be, hogy több városban tenyérnyi méretű „pelyhek” vagy „pókhálók” hullottak az égből. Egy évszázaddal később, 1857-ben az amerikai Charleston lakói éjszaka különös „üstökösöket” láttak az égen, reggelre pedig az egész várost pókhálóhoz hasonló vékony szálak borították el. Pók viszont – ami a pókhálóra kifejezetten jellemző – egyetlenegy sem akadt rajtuk.
A 19. század egy másik nagy visszhangot kiváltó esete 1881-ben történt Milwaukee-ban. Ott annyi „angyalhaj” hullott le, hogy egyes szálak a szemtanúk elmondása szerint a csaknem 20 méteres hosszúságot is elérték. Erről a történésről a nagy tekintélynek örvendő Scientific American magazin is beszámolt.
Mit árulnak el nekünk ezek a régi feljegyzések? Leginkább azt, hogy a jelenség nem áll összefüggésben a repülőgépekkel, a rakétákkal vagy a 20. századi titkos katonai kísérletekkel. Már jóval előttünk is létezett.
A firenzei incidens
Térjünk azonban vissza Olaszországba, az 1954. október 27-én rendezett futballmérkőzésre. Ez az eset számít a leginkább „tankönyvinek” az angyalhaj vizsgálatában. Itt ugyanis minden összevágott: a tömeges észlelés, a temérdek szemtanú – köztük a sajtó képviselői –, és ami a leglényegesebb: a vizsgálathoz szükséges begyűjtött anyag.
A szemtanúk beszámolói szerint a stadion felett két fénylő, szivar vagy orsó alakú tárgy tűnt fel az égen. Ahogy manővereztek a levegőben, fehér, füstszerű csóvát húztak maguk után. Ardico Magnini, az olasz válogatott labdarúgója később így idézte fel a történteket: „Valami olyasmit láttam, ami távolról egy tojásra emlékeztetett, és nagyon lassan haladt. Csillogott a napfényben.”
A mérkőzés természetesen félbeszakadt. Mindenki az égi látványosságot figyelte. Amikor a tárgyak eltűntek, kiderült, hogy az egész játékteret ragadós, félig áttetsző szálak borítják.
Amikor az emberek megpróbálták kézbe venni őket, a szálak azonnal összezsugorodtak és szertefoszlottak, mintha elolvadtak volna. Az angyalhaj ezen tulajdonsága – a gyors eltűnés, vagy tudományos szakkifejezéssel a szublimáció (a szilárd halmazállapotból közvetlenül gáz halmazállapotba történő átmenet, mint a szárazjég esetében) – a jelenség egyik legfőbb rejtélye.
Az esemény egyik szemtanúja, Alfredo Jacopozzi vegyészhallgató azonban a többiekkel ellentétben nem nyúlt kézzel a szálakhoz, hanem leleményes volt: óvatosan feltekerte őket egy pálcikára, és hermetikusan lezárta egy kémcsőben. Éppen az ő lélekjelenlétének köszönhető, hogy a kutatóknak lehetőségük nyílt megvizsgálni az angyalhajat.
Miből áll az „angyalhaj”?
A Jacopozzi által összegyűjtött minták a Firenzei Egyetem professzorához, Giovanni Cannerihez kerültek. Ő a kollégáival együtt spektrográfiai vizsgálatnak vetette alá az anyagot. Az eredmények meglepték a tudósokat: a minta összetételében bórt, szilíciumot, kalciumot és magnéziumot mutattak ki. Semmilyen szerves anyagot nem találtak benne. Nézzük meg, miért lényeges ez.
Az angyalhaj megjelenésének legfőbb „népi” magyarázata a pókokhoz kapcsolódott: ősszel a fiatal pókok magasabb pontokra másznak fel, hosszú fonalat bocsátanak ki (ez az úgynevezett ökörnyál), amelyet tovasodor a szél, és így foglalnak el új területeket. Ez valós és jól ismert jelenség. Csakhogy a pókháló fehérje: aminosavakból felépülő, összetett szerves molekula. A firenzei mintákban viszont aminosavaknak a nyomát sem találták. Egyáltalán semmit.
Szerkezetét tekintve az anyag leginkább a boroszilikát üvegre emlékeztetett. Arra az anyagra, amelyből laboratóriumi üvegeszközöket vagy minőségi konyhai felszerelést készítenek. Csakhogy ez egy kifejezetten különös, instabil üveg volt, amely az ember szeme láttára bomlott szét.
Az 1990-es években egy másik, tömegspektrométeres elemzés állítólag ritkaföldfémek és még technécium jelenlétét is kimutatta. Utóbbi olyan elem, amely a természetben szinte egyáltalán nem fordul elő, mivel radioaktív és gyorsan lebomlik.
Itt persze pontosítani kell: e vizsgálat eredményeit nem publikálták lektorált nemzetközi szakfolyóiratokban, ezért a tudományos közösség komoly kétkedéssel fogadja őket. De még ha el is tekintünk a technéciumtól, az olaszok által megállapított összetétel már önmagában is hatalmas rejtély. Hogyan jöhetne létre a légkörben boroszilikát üvegszál, ráadásul olyan, amely képes a szublimációra? Nem meglepő, hogy a titokzatos anyag eredetéről egész sor elmélet gyűlt össze. Íme néhány közülük:
- 1. elmélet: Ufók. A legegyszerűbb és legnépszerűbb felvetés. Mivel a „hajat” gyakran látják azonosítatlan repülő tárgyak elhaladása után, így ez az „égéstermékük”, a hajtóművek működésének mellékterméke vagy valamilyen energiaszivárgás lehet. Kényelmes magyarázat? Igen. Bizonyítható? Nem. Csupán egy ismeretlen dolog megmagyarázása egy másikkal.
- 2. elmélet: Légköri lények. Létezett egy ilyen egzotikus hipotézis is, amelyet például Trevor Constable kutató képviselt. Ő úgy vélte, hogy a felső légrétegekben valamiféle hatalmas, amőbaszerű életformák lakhatnak, a „haj” pedig az ő maradványuk. Csakhogy az ilyen életformák létezésére sincs semmiféle bizonyíték.
- 3. elmélet: „Pele haja”. Ez már közelebb áll a tudományhoz. A „Pele haja” valós geológiai jelenség: amikor a szél a folyékony lávafolyamok felett fúj, hajszálvékony vulkáni üvegszálakat húzhat ki belőle. Összetételükben ezek részben hasonlítanak az „angyalhajra”. Csakhogy van két vaskos bökkenő. Először is: Pele haja stabil, nem tűnik el az ember kezében. Másodszor: a képződéséhez aktív vulkán szükséges. Angyalhaj viszont hullott már Franciaországban és az Egyesült Államokban is, a legközelebbi vulkánoktól több ezer kilométernyi távolságra. Szóval ez sem állja meg a helyét.
- 4. elmélet: Chemtrail. Az utóbbi évtizedekben a jelenséget gyakran kötik össze a „chemtrail” összeesküvés-elmélettel. Eszerint repülőgépekről titokban permeteznek valamiféle káros anyagokat. Csakhogy angyalhajat már évszázadokkal a repülőgépek megjelenése előtt is megfigyeltek. Ráadásul a repülőgépek szokványos kondenzcsíkja pusztán kicsapódott vízpára, jégkristályok halmaza, amelyek gyorsan eloszlanak.
Őszintén szólva a létező hipotézisek egyike sem képes összefüggéseiben, meggyőzően tisztázni a jelenséget. Mindegyik elbukik vagy a kémiai összetételen, vagy a fizikai tulajdonságokon, vagy pedig a megfigyelés körülményein, így a rejtély mindmáig felderítetlen marad.
Rendelkezésünkre áll egy valós, többszörösen dokumentált jelenség. Ismert, hogy nem pókhálóról van szó. Tudjuk a hozzávetőleges kémiai összetételét – valamiféle instabil, bór- és szilíciumalapú üvegszál –, valamint a legfőbb sajátosságát: hogy rendkívül gyorsan eltűnik.
Könnyen lehet, hogy egy ritka és mindeddig feltáratlan légköri elektrokémiai folyamattal van dolgunk. Vagy talán valami sokkal furcsábbal.
