Amikor Charles Darwin megfogalmazta az evolúcióelméletét, arra a következtetésre jutott: a világban azok a fajok maradnak életben, amelyek a legjobban alkalmazkodnak a környezetükhöz.
Pontosan az ilyen egyedek viszik tovább a vérvonalukat, átadva a hasznos géneket a következő generációnak. Ezt a természetes mechanizmust Darwin „természetes kiválasztódásnak” nevezte el.
Az egészben az az irónia, hogy évekkel a halála után Darwin tiszteletére kitaláltak egy tréfás anti-díjat – a Darwin-díjat. Az alapítói azoknak kezdték odaítélni ezt az „elismerést”, akiknek a lehető legostobább módon sikerült végleg kiírniuk magukat a génállományból (megfosztani magukat a szaporodás lehetőségétől), amivel a díj alapítói szerint „szívességet” tettek az emberiségnek.
Ezt pozitív hatásnak tekintik, mivel így a populációból természetes úton szelektálódnak ki a legkevésbé értelmes és legkevésbé alkalmazkodóképes egyedek.
Nos, akkor ismerd meg azt az öt „hőst”, akiknek az ostobasága annyira epikusnak bizonyult, hogy posztumusz – és teljesen megérdemelten – Darwin-díjat kaptak.
1. A zseniális horgász
Ez a történet 1999-ben történt, és (első pillantásra) a 43 éves Oleg számára teljesen átlagos horgásznapnak indult a Kijev melletti Tereblja folyón.
Oleg azonban úgy döntött, hogy a hagyományos módszerek túl unalmasak és hosszadalmasak, ő pedig túl éhes volt ahhoz, hogy órákig pecázzon.
Ezért horgászbot és csali helyett gyorsabb módszert választott a vacsora beszerzésére… Az elektromosságot.
A férfi kábelt vezetett a háza fő áramforrásától, és a következményekkel mit sem törődve, a csupasz vezetéket egyenesen a vízbe dobta. Mint valami varázsütésre, a halak valóban a hasukkal felfelé kezdtek lebegni. „Micsoda könnyű préda!” – mondta magában. A fogás garantált volt, már csak össze kellett szedni a „zsákmányt”.
Csakhogy a mi zseniális horgászunk egy fontos részletről megfeledkezett: a vezeték még mindig feszültség alatt volt, és a vízben hevert.
És amikor Oleg horgász belegázolt a vízbe a lebegő halakért… egy pillanat alatt osztozott a sorsukban. Még ugyanabban az évben megkapta a posztumusz elismerést – a Darwin-díjat.
Az egészben a legironikusabb, hogy a horgászatot az anyósa halálának évfordulójára szervezett „halotti torra” szánták. Így a gyászest további szomorkodásra adott okot – de már a családi krónika új „hőse” miatt.
2. Az ügyvéd és a húsdaráló
Egy elit, ötcsillagos svájci szállodában meglehetősen szokatlan eset történt: a séf az egyik specialitása készítése közben figyelmetlenségből egy ipari húsdarálóban elvesztette az ujját a konyhán.
A hosszú és fájdalmas lábadozás után úgy döntött, hogy ahhoz a biztosítótársasághoz fordul, amelynek évekig becsületesen fizette a tetemes díjakat, számítva a munkahelyi baleset miatt elszenvedett sérülésért járó kártérítésre.
A biztosítónál azonban nem hittek a séfnek, azt gyanították, hogy szándékosan okozott magának sérülést, csak hogy pénzt csaljon ki tőlük.
Ezért, hogy megbizonyosodjanak az eset valódiságáról, a társaság kiküldte az egyik legjobb ügynökét, egy neves egyetemen végzett jogászt, aki személyesen érkezett az étterembe „nyomozni”.
Miután szemügyre vette a húsdarálót, a biztosítási ügynök magyarázni kezdte a séfnek, hogy a biztosító miért nem köteles fizetni: szerinte a szerkezet annyira biztonságos, hogy épelméjű ember egyszerűen nem veszítheti el benne az ujját.
Hogy bizonyítsa igazát, a biztosítási ügynök úgy döntött, bemutatja, hogy miért „lehetetlen” megsérülni vele. A bemutató közben azonban ő maga dugta az ujját a gépbe, és szintén elvesztette azt. Látszólag minden bizonyíték adott volt. De a sors iróniája sokkal kegyetlenebbnek bizonyult: a férfi hemofíliás (vérzékeny) volt, és a helyszínen elvérzett.
Az eset után a séf természetesen a legkisebb késedelem nélkül megkapta a biztosítási összegét. A biztosítási ügynök pedig úgy vonult be a történelembe, mint aki még több diplomával a zsebében is képes volt kiérdemelni a Darwin-díjat.
3. Az alkoholista fék nélkül
A kamionmosás nem a legcsillogóbb munka, de néha tartogat „meglepetéseket”. Különösen, ha a furgon a Beer Store tulajdona – egy olyan üzletláncé, ahol dől a pia. Úgy tűnhet, nagy szerencse egy ottfelejtett üveg piát találni! De ezúttal a „nyeremény” halálosnak bizonyult.
Kanadai „hősünk”, egy bizonyos Adam, már majdnem 10 éve szorgalmasan szállította teherautójával az alkoholt az üzletekbe, amikor az ülés mögött megpillantott egy vodkásüveget, benne valami kék folyadékkal.
A logika azt súgta: ha már Beer Store, akkor ez biztosan vodka (amit a másik műszakos sofőr hagyott ott).
Nem is kérdezett semmit – a férfi azonnal húzott egyet az üvegből.
Csakhogy ez nem vodka volt.
Hanem metanolban gazdag szélvédőmosó folyadék, amit egy vodkásüvegbe töltöttek. Úgy tűnik, abban a pillanatban az ízlelőbimbói szabadnapra mentek, az önfenntartási ösztöne pedig egyszerűen… kikapcsolt.
Ezután azonban leszállított még egy adag alkoholt, leparkolta a kamiont, és teljesen kiitta a szélvédőmosós üveget.
Eleinte minden rendben ment, de két nap múlva rosszul lett. Pár nappal később a kórházban belehalt a mérgezésbe. Ezután pedig posztumusz a Darwin-díj birtokosa lett.
Egyébként az eset után a Beer Store-t beperelték. Bizony, a céget azzal vádolták, hogy a sofőrök szeszesüvegekben tároltak műszaki folyadékokat. Ez a per szintén esélyes volt a Stella-díjra (ami a Darwin-díj megfelelője a legképtelenebb perek kategóriájában).
Az eredmény? A cég új szabályt vezetett be: a sofőröknek mostantól tilos szélvédőmosót szeszesüvegekbe tölteni. Mert úgy tűnik, korábban ez teljesen rendben lévőnek számított.
A tanulság: ha találsz egy üveget ismeretlen folyadékkal – talán nem kéne meginnod? Legalább szagolj bele.
4. Az igazi férfi
Néha az a vágy, hogy „megmutasd, igazi férfi vagy”, elég… nos, hogy is mondjam, elég szomorúan végződik.
A 38 éves pennsylvaniai Wayne Roth néhány doboz sör után a lehető legostobább módon akarta bizonyítani rettenthetetlenségét: bemászott a barátja, Roger mérges kobrájának terráriumába.
Hogy miért? Csak úgy, poénból meg akarta fogni.
Ahogy az várható volt, a kígyó nem örült a betolakodónak, és többször megmarta Wayne-t.
Amikor a barátja ijedten sürgette, hogy azonnal menjenek kórházba, Wayne büszkén vágta rá: „Nincs szükségem kórházra, igazi férfi vagyok! Ezzel a kis szarsággal simán megbirkózom.”
Így hát mentő helyett a két barát a legközelebbi kocsma felé vette az irányt. Wayne sört rendelt, elhencegett a kobramarásával a vendégeknek, és vidáman iszogatott, mígnem (hirtelen) eléggé el nem komorodott.
Egy órával később ott helyben, a bárban meghalt.
A kobramarás okozta halál nem „ha”, hanem „mikor” kérdése. A méreg megbénítja a légzést, és ellenméreg beadása nélkül a halál percek alatt bekövetkezhet. Wayne-nek volt esélye – de ő úgy döntött, az alkohol jobb, mint az ellenszérum.
5. A rettenthetetlen pásztor
Ismerd meg John Allen Chau-t, az amerikai misszionáriust, akinek túlzott elhivatottsága az életébe került. 27 évesen úgy döntött, megteszi azt, amitől a józan gondolkodású emberek, finoman szólva, óvakodnának: keresztény hitre téríteni a bolygó egyik legelszigeteltebb és legellenségesebb törzsét – a szentinelézeket.
Az Északi-Szentinel-sziget egy aprócska sziget a Bengáli-öbölben, ahol nagyjából 150 fős bennszülött törzs él, amely mereven elzárkózik a külvilággal való kapcsolattartástól. Minden közeledési kísérletet – legyen szó csónakról vagy helikopterről – nyíl- és lándzsazáporral fogadnak. Ez azonban nem tántorította el a rettenthetetlen misszionáriust, Johnt.
Fizetett két indiai halásznak 25 ezer rúpiát (kb. 100 ezer forintot), hogy vigyék el a szigethez, majd megpróbált nekikezdeni isteni „küldetésének”. Ahogy az várható volt, azonnal nyílzápor fogadta, de elsőre csodával határos módon sértetlen maradt. A halászok rábeszélték a visszatérésre – és ő engedelmeskedett.
Ideiglenesen.
Másnap John úgy gondolta, egyetlen kudarc még nem ok arra, hogy feladjon egy ilyen fontos célt. Ezért újra megkérte a halászokat, hogy vigyék a szigethez, de ezúttal ragaszkodott hozzá, hogy tegyék ki a parton, és távozzanak.
Azt remélte, a bennszülöttek kevésbé lesznek agresszívek, ha egyedül, kíséret nélkül próbál kapcsolatot teremteni velük.
Találd ki, mi történt ezután. A halászok utoljára akkor látták John Chau-t, amikor a testét – hátában nyilakkal – a bennszülöttek az erdő mélyére vonszolták.
John Chau posztumusz kapta meg a Darwin-díjat – annak elismeréseként, hogy az emberi ostobaságnak nincsenek határai.
