Az Atlanti-óceán északkeleti részének fenekén több mint 200 ezer hordónyi radioaktív hulladék hever, amelyeket az európai országok a XX. század második felében süllyesztettek a tengerbe.
Évtizedekig senki sem tudta pontosan, milyen állapotban vannak ezek a konténerek, és hogy mi történik odalent a környező ökoszisztémával. 2026 nyarán francia tudósok több mint 4700 méteres mélységbe merültek le hozzájuk, és meglehetősen váratlan látvány tárult eléjük: sok hordó erősen elrozsdásodott, a tartalmuk egy része kiszivárgott, maguk a konténerek pedig tengeri élőlények otthonává váltak.
200 ezer hordó hever majdnem öt kilométerrel a víz alatt
Az atomipar fejlődésének időszakában tömegesen süllyesztettek radioaktív hulladékot az óceánba. Az északkeleti Atlanti-óceánban több mint 200 ezer konténer landolt. Ezeket egy hatalmas területen, körülbelül 4700–5000 méteres mélységben helyezték el.
Akkoriban úgy vélték, hogy az óceán annyira hatalmas, a mélységei pedig annyira távol esnek az embertől, hogy az esetleges szivárgások egyszerűen felhígulnak a vízben, és nem jelentenek komoly veszélyt. Ma már hihetetlennek tűnik a radioaktív hulladék kezelésének ez a módja, de akkoriban ez teljesen legális volt.
2025-ben a NODSSUM expedíció megkezdte a víz alatti temető részletes felmérését. Az Ulyx autonóm eszköz 3355 konténert talált meg és térképezett fel. 2026-ban a tudósok már a Nautile lakható mélytengeri eszközzel tértek vissza, amely több mint 4700 méteres mélységben húsz merülést hajtott végre.
Néhány hordó gyakorlatilag szétesett
A kutatók közelről is megvizsgálhatták a hordókat. Az állapotuk nagyon változó volt. Néhány hordó megőrizte az alakját, másokat mély korrózió borított, míg egyeseknél a fémburkolat gyakorlatilag eltűnt.
A hordók egy része körül a tudósok olyan anyagot vettek észre, amely minden bizonnyal kiszivárgott. Egy teljesen megsemmisült konténerben laboratóriumi felszerelésre emlékeztető tárgyakat sikerült felismerni.
A kutatók a radioaktív hulladékhoz köthető radionuklidok, különösen a kobalt-60 és a nióbium-94 jeleit is kimutatták. Ugyanakkor előzetesen úgy vélik, hogy a konténerek többsége alacsony vagy nagyon alacsony aktivitású hulladékot tartalmazott, nem pedig kiégett nukleáris fűtőanyagot. A radioaktív anyagok terjedésével kapcsolatos végleges következtetéseket a begyűjtött minták laboratóriumi elemzése után vonják le.
Rákok és tengeri rózsák telepedtek meg a radioaktív hordókon
A legszokatlanabb felfedezés a közvetlenül a konténereken tapasztalt élet volt. A tudósok tengeri rózsákat, szivacsokat, rákokat és más szervezeteket láttak, amelyek a régi hordókat egyszerű szilárd felületként használták.
Ez nem jelenti azt, hogy a radioaktív hulladék hasznos vagy biztonságos az állatok számára. Majdnem ötezer méteres mélységben a tengerfenék főként lágy üledékből áll, ezért bármilyen szilárd tárgy – kő, hajóroncs vagy fémhordó – kényelmes helyet biztosít az élőlények megtelepedéséhez.
A mesterséges konténerek az elmúlt évtizedek során valójában az élet egyfajta szigeteivé váltak. A tudósoknak most azt kell kideríteniük, hogy a közvetlenül a hordókon és azok közelében élő állatok különböznek-e a tengerfenék távolabbi részein élő szervezetektől. Ehhez víz-, üledék-, mikroorganizmus- és tengeriállat-mintákat vettek.
Veszélyesek-e ezek a hulladékok ma?
A kutatók egyelőre óvatosak a következtetésekkel. Az első mérések egyes konténerek környékén radioaktív jeleket mutattak, de a szakértők nem találtak közvetlen veszélyt az emberre nézve. A temető körülbelül ezer kilométerre található a francia partoktól, kolosszális mélységben.
A fő kérdés más: mi történik ezekkel a hulladékokkal tíz- vagy száz év múlva? A fémhordók fokozatosan tönkremennek, a több mint 200 ezer konténer eltávolítása pedig a majdnem ötezer méteres mélységből gyakorlatilag lehetetlen.
Ezért a tudósok most valójában egy óriási kísérletet figyelnek, amely sok évtizeddel ezelőtt kezdődött, a hosszú távú következmények pontos ismerete nélkül. Az, hogy a rozsdás, radioaktív hordókon ma rákok ülnek és tengeri rózsák nőnek, szinte szürreális látvány. De éppen ez a kép mutatja meg a legjobban, milyen szokatlan öröksége lett a korai atomkornak ez az Atlanti-óceán fenekén lévő temető.
