Ez a tévhit sokak számára ismerős: állítólag az északi féltekén a lefolyóban a víz az óramutató járásával ellentétes, míg a déli féltekén azzal megegyező irányban örvénylik lefelé.
Sokan a Coriolis-erőt teszik ezért felelőssé – ugyanazt az erőt, amely a ciklonokat is megforgatja, és az óceáni áramlatokra is hatással van. Jól hangzik, de vajon igaz?
Egyáltalán nem. Bárki könnyedén ellenőrizheti otthon, mégis ez az egyik legmakacsabb tudományos tévhit.

A Coriolis-erő természetesen létezik. A Föld forgásából ered, és ténylegesen eltéríti a mozgó testeket – de csakis hatalmas léptékekben. Tényleg ez pörgeti meg a ciklonokat, határozza meg a Golf-áramlat irányát, és befolyásolja a gigantikus légtömegek mozgását. A mosdókagylóban azonban az ereje annyira elenyésző, hogy a hatását fizikai képtelenség észrevenni.
Ahhoz, hogy megértsük ennek az okát, érdemes felidézni az iskolai fizikát. A Coriolis-erő hatása a mozgás sebességétől és az adott rendszer méretétől függ. Minél kisebb az objektum, annál elhanyagolhatóbb ez a hatás. Egy mosogató egy légköri ciklonhoz képest porszemnyi méretű. A kutatók még egy külön paramétert – az úgynevezett Rossby-számot – is bevezettek annak kifejezésére, hogy mennyire meghatározó a Coriolis-erő egy adott rendszerben. Egy átlagos lefolyó esetében ez a szám hatalmas, ami azt jelenti, hogy a Coriolis-erő hatása a hétköznapokban gyakorlatilag a nullával egyenlő.
De akkor mi pörgeti meg a vizet? A lefolyás iránya valójában rengeteg hétköznapi apróságon múlik: a mosogató formáján, a csap megnyitásának szögén, a felület legapróbb egyenetlenségein, a víz hőmérsékletén, vagy akár azon is, hogy milyen mozdulatokkal mostál előtte kezet. Ha a kagylóban van egy milliméteres lejtés vagy egy apró karcolás, a víz azonnal abba az irányba indul meg. Ha egy picit ferdén engedted meg a csapot, az egyik irányba kezd el forogni a víz; ha egy másik szögből, akkor pedig a másikba.
A tudósok persze precíz kísérletekkel is tesztelték a jelenséget: tökéletesen szimmetrikus edényekbe engedtek vizet, hagyták hosszú órákon át teljesen megnyugodni, majd csak ezután nyitották ki a lefolyót. Kiderült, hogy a forgás iránya így már valóban megegyezett a Coriolis-erő alapján elméletileg várt iránnyal – de kizárólag ilyen szigorúan laboratóriumi, steril körülmények között. Egy hétköznapi mosogatóban, ahol a víz sosem teljesen mozdulatlan, ez a mikroszkopikus hatás egyszerűen elvész a rengeteg egyéb zavaró tényező zajában.

A valóság az, hogy mindkét féltekén foroghat a víz az óramutató járásával megegyező és azzal ellentétes irányba is – egyszerűen attól függően, hogyan engedték meg a csapot. Ha tehát legközelebb Ausztráliában jársz, és azt látod, hogy a víz az óramutató járásával megegyezően örvénylik lefelé, az nem a déli félteke varázsát bizonyítja, hanem csupán azt, hogy a víz épp olyan szögben érkezett a lefolyóhoz.
A lefolyókban érvényesülő Coriolis-erőről szóló elmélet tehát egy nagyon látványos, de teljesen alaptalan tévhit. A valóság ennél sokkal prózaibb: a mosdókagyló alakja, a véletlenszerű áramlatok és a víz kezdeti mozgási energiája döntenek el mindent. A Coriolis-erő a hurrikánok és ciklonok birodalma, nem a konyhai mosogatóé. És ahogy mondtuk: erről te magad is bármikor meggyőződhetsz néhány egyszerű otthoni kísérlettel.


