Párkapcsolat
Ismerkedés, együttélés, konfliktusok, szeretetnyelvek és hétköznapi párkapcsolati helyzetek őszintén és hasznosan.
házasság
házasság témájú bejegyzések a Párkapcsolat közösségben.
Yehuda és Maya Devir nevét valószínűleg senkinek sem kell bemutatnunk. A fiatal izraeli házaspár már sokmillió ember szívét csavarta el a családi életüket feldolgozó valósághű, mégis humoros és aranyos képregények segítségével.

Bármennyire is különbözőek vagyunk, vannak bizonyos dolgok, melyek kivétel nélkül összekötnek bennünket. Az egyik ilyen a házasság szent intézménye, mely mindannyiunk számára épp ugyanolyan boldogan indul, majd az idők haladtával épp ugyanolyan problémákba ütközik.

A boldog párkapcsolat titka a szeret, a támogatás és egymás kölcsönös megértése. Mindemellett pedig természetesen a humort sem szabad mellőzni, hisz ez teszi igazán izgalmassá az életet és ez gondoskodik arról, hogy hosszú idő után se unhassanak rá egymásra a házastársak.

Azt mondják, hogy nincs élet az esküvő után, és még a legjobb szerelem is csak maximum három évig tart. Ennek ellenére persze sok házaspárnak sikerül teljes boldogságban élni az életét, ami főként talán a sajátos, egymáshoz jól passzoló életfelfogásuknak köszönhető, amivel minden egyes nap újra és újra képesek túllendülni a felmerülő problémákon.

Sokak fejében még ma is élénken él az a szomorú statisztika, miszerint a házasságok fele válással végződik. A pszichológusok szerint ez nem igaz, és valójában a házasságok 75%-ában egész életükre együtt maradnak a párok.

Minden nő gyönyörű, ez kétségtelen, azonban ugyanez már nem mondható el néhány hölgy személyiségéről. Az asztrológusok úgy vélik, hogy a viselkedésünket és a személyiségünket nagyban befolyásolja az a tény, hogy milyen csillagjegy alatt születtünk.

Bár a filmekben legtöbbször teljesen magától értetődőnek és végtelenül tökéletesnek a tűnik, a valóságban azért nem ilyen egyszerű egy házasság. Mint minden másnak az életben, a legtökéletesebb házasságoknak is megvannak a maguk hullámvölgyei, és olykor bizony a maguk abszurd, humoros pillanatai is. Bizonyításképpen össze is gyűjtöttünk néhány fér…










