Életünk különféle eseményekből áll. Vannak, amelyekre mosolyogva emlékezünk, másokat igyekszünk minél hamarabb elfelejteni, míg egyesek annyira kilógnak a megszokott világképünkből, hogy évek múltán sem értjük, mi történt valójában. Egy furcsa egybeesés, váratlan találkozás vagy egy olyan esemény, amelyre nem találunk ésszerű magyarázatot, gyakran hagy maga után egyetlen kérdést: Mi volt ez egyáltalán? Az alábbi történetek olyan emberekről szólnak, akik hasonló eseteket éltek át. Néhányukra talán létezik véletleneken vagy az érzékelés sajátosságain alapuló magyarázat, de vannak olyanok is, amelyek után az ésszerű magyarázatok száma jelentősen megcsappan. Mindenki maga döntheti el, mennyire ijesztőek vagy megmagyarázhatatlanok ezek az esetek.
1. Tű az arcon
Egyszer a fülem melletti arcrészemet tapogattam, és egy kis dudort éreztem mélyen a bőr alatt. Amikor végighúztam rajta az ujjam, valami éleset éreztem, és arra gondoltam: Itt valami nincs rendben.
Megpróbáltam megnyomni a dudort, és egy idő után éreztem, hogy valami kibukkan. Kiderült, hogy egy kis tű volt.
Fogalmam sincs, hogyan került oda, és mennyi ideig volt bennem. Valaki felvetette, hogy összefügghet akupunktúrával, de soha nem vettem részt ilyen eljáráson.
A mai napig megrémít a gondolat, hogy egy ideig egy kis tű volt az arcomban, és én még csak nem is sejtettem.
2. Az álom, amely túlságosan pontosnak bizonyult
Főiskolás koromban volt egy szobatársam, aki üzleti útra ment, és este kellett volna visszatérnie. A visszatérése előtti éjszakán furcsa álmom volt: a szobatársam csuromvizesen lépett be a szobába, és azt mondta, autóbalesetet szenvedett.
Reggel felébredtem, de ő még mindig nem volt ott. Azt hittem, késett a járata, így elindultam az óráimra.
Az órák után az előadóterem bejáratánál a dékán várt, és megkért, menjek be az irodájába. Ott már ott volt a másik szobatársunk is.
A dékán közölte velünk, hogy a repülőgép, amellyel a barátunk utazott, egy tóba zuhant. Életét vesztette.
3. Óriási krumplik álomban
Nem mintha ijesztő lett volna, de mégis furcsának tartom ezt az esetet.
Egyik éjszaka a férjemmel egyszerre álmodtunk óriási krumplikkal.
Erre semmilyen magyarázatunk nincs. És talán éppen ez teszi a történetet még viccesebbé: a lehetséges közös álmok közül miért éppen az óriási krumplik jutottak nekünk?
4. Arc és lábak nélküli nő
A barátom vonattal jött hozzám a kapcsolatunk első évében. Akkoriban a floridai St. Augustine-ban tanultam, egy városban, amely híres a kísértethistóriáiról.
Úgy döntöttünk, elsétálunk a kedvenc kocsmámba. Az úton át kellett menni egy sikátoron egy magánparkoló és egy banképület között. Vacsoraidő volt, de Floridában még világos nappali fény volt.
Amikor befordultunk a sikátorba, szembejött velünk egy nő, aki a 16. századi spanyol gyarmati időket idéző ruhát viselt.
Ez önmagában nem tűnt furcsának. Halloween volt, és St. Augustine tele van történelmi hagyományőrzőkkel és turistalátványosságokkal, ahol az idegenvezetők jelmezben járnak.
De a nő szokatlanul viselkedett. A bank falához lapult, próbált minél távolabb maradni tőlünk, bár fizikailag nem érintette a falat. Széles karimájú kalap volt a fején, az arcát pedig lehajtotta, hogy ne láthassuk. Úgy tűnt, fél tőlünk.
Amikor mellé értünk, kissé lehajoltam, hogy a kalapja alá nézzek és rámosolyogjak. Meg akartam mutatni, hogy nem akarunk neki ártani.
De az arc helyett valami olyasmit láttam, mint egy elmosódott fénykép. Az arcvonásokat egyszerűen lehetetlen volt kivenni.
Továbbmentem. Csak néhány perccel később esett le, mit is láttam valójában. Megfordultam, de a nő már nem volt ott.
Megpróbáltam erre hétköznapi magyarázatot találni. Talán befordult a sarkon. Talán a fény űzött velem gonosz tréfát. Talán csak rosszul láttam.
Végül bizonytalanul megkérdeztem a barátomat, akivel akkor kezdtünk el találkozgatni: Figyelj, annak a nőnek, aki mellett elmentünk, volt egyáltalán arca? Azt válaszolta: Nem tudom. De lába biztosan nem volt.
5. Valaki egyenesen felém futott
A fürdőszobában takarítottam, és háttal álltam a nyitott ajtónak. Az ajtó mögött egy meglehetősen hosszú konyha volt.
Hirtelen futó léptek zaját hallottam. Úgy tűnt, valaki gyorsan rohan egyenesen felém a konyhán keresztül.
Hirtelen megfordultam, de nem volt ott senki.
Tíz éve éltem abban a házban, és ilyesmi még sosem történt. Utána kicsit nyugtalan voltam.
6. A képzeletbeli barát mégsem volt annyira képzeletbeli
Amikor a fiam kicsi volt, volt egy képzeletbeli barátja, akivel gyakran beszélgetett.
Egyszer lefényképeztem a fiamat, amint egy pohár narancslével ült és nevetett, miközben a láthatatlan barátjával beszélgetett.
Amikor előhívattam a filmet, egy női alakot fedeztem fel a fényképen, aki az ablakon keresztül nézett be.
Akkor épp a boltban voltam, és az eladóval beszélgettem. Csak válogattam a kész fényképeket, amíg véletlenül ki nem húztam ezt.
Mindketten megdermedtünk, ahogy a képet néztük.
A fiam most már harmincon túli, és egyáltalán nem emlékszik a gyermekkori „barátjára”.
7. Hintó az erdő közepén
Egyszer elmentem a hegyekbe egy hosszú hétvégére. A barátaimmal és rokonaimmal motoros szánokkal mentünk az erdőben.
Egy ponton a mostohatestvérem motoros szánja leállt egy tisztás szélén. Megálltunk, hogy segítsünk neki.
Előttünk egy hosszú nyílt terület kezdődött, utána pedig az erdő. Amikor a testvérem megpróbálta beindítani a szánt a kézi indítóval, felkaptuk a fejünket, és körülbelül 45 méterre tőlünk egy hatalmas fekete hintót láttunk, amelyet két óriási ló húzott.
Egy pillanatra elfelejtettük a motoros szánt, és csak annyit tudtunk mondani: Te jó ég! Milyen hatalmas lovak!
Aztán újra a javítással foglalkoztunk. Sikerült beindítanunk a szánt, és szó szerint egy pillanattal később oda néztünk, ahol a hintó állt.
Nem volt ott.
Tökéletesen beláttuk a területet körülbelül 45 méteres körzetben. Semmilyen fa vagy más akadály nem volt ott, ami mögé elrejthette volna magát.
Maximum egy perc telt el.
A mai napig nem tudom, mit láttunk pontosan, és hogyan nevezzük. De hárman voltunk, és mindhárman ugyanazt láttuk.
8. Hívás a nővéremtől, aki már nem élt
Az éjszaka közepén felhívott a nővérem, és segítséget kért.
Válaszoltam, és először a távolsági hívásokra jellemző hangokat hallottam. Aztán egy hang azt mondta: Zesti, segíts rajtam.
Ezután csend lett.
Ez néhány héttel azután történt, hogy a nővérem autóbalesetben elhunyt.
Ha egyedül lettem volna, biztosan azt hittem volna, hogy az egészet csak álmodtam. De volt mellettem egy másik ember, és meg is kérdeztem tőle, tényleg csörgött-e a telefon.
Megerősítette, hogy a telefon valóban csörgött.
9. Léptek az ajtónál
Egyszer vigyáztam egy barátnőm házára. Hajnali kettő körül furcsa hangot hallottam, mintha valaki lassan lépkedne a lépcsőn.
Megdermedtem. A léptek folytatódtak, amíg meg nem álltak közvetlenül a hálószoba ajtaja előtt.
Talán tíz percig ültem így, félve attól, hogy megmozduljak. Végül összeszedtem a bátorságomat, és úgy döntöttem, ellenőrzöm a házat.
Senki. Az egész ház üres volt.
De aztán észrevettem a macskát. A lépcsőfordulóban ült, és pontosan oda nézett, ahol a hangok alapján a léptek megálltak.
Még néhány percig tovább bámulta azt a helyet. A mai napig nem értem, mit hallottunk akkor pontosan.
10. Ugyanaz az álom
Reggel a szobatársammal találkoztunk a konyhában, és megkérdeztük egymástól, hogyan aludtunk.
Majdnem egyszerre válaszoltuk: Nehéz éjszaka volt. Furcsákat álmodtam.
Elmesélte, hogy azt álmodta, a konyhában van, és látja, ahogy a kutya kiugrik az ablakon.
Én válaszul azt mondtam, hogy majdnem ugyanazt álmodtam: hazatérek az udvarra, és látom, ahogy a kutya kiesik a konyhaablakon.
11. Lebegő lepedőre emlékeztető lény
Sok évvel ezelőtt, a nyár közepén, késő este sétáltattam a kutyámat. Texasban voltunk, és még este tíz óra körül is körülbelül 32 °C volt.
Amikor lementünk a lépcsőn az utcára, hirtelen jeges szélrohamot éreztem.
A kutyám bátor volt, és általában semmitől sem félt. De ránéztem, és láttam, hogy mozdulatlanul áll, behúzott farokkal és lapuló fülekkel.
Követtem a tekintetét.
A házunk mellett egy mező volt, és ott láttam valamit, ami egy nagy fehér lepedőre hasonlított, és a levegőben lebegett. Lassan felénk mozgott.
A legfurcsább az volt, hogy át lehetett látni rajta.
A hideg szél egyre erősebb lett. Olyan félelmet éreztem, amilyet korábban soha, felkaptam a kutyát, és visszafutottam az emeletre. Kiabáltam apámnak és a bátyámnak, hogy gyorsan jöjjenek le velem.
De amikor újra kimentünk az utcára, minden teljesen normális volt.
Soha nem tartottam magam olyan embernek, aki hajlamos hinni a paranormális jelenségekben. De az eset után megváltozott a hozzáállásom az ilyesmihez.
És mégis, nem tudom megmondani, mit láttam akkor pontosan. Nem hasonlított emberi alakra vagy közönséges illúzióra. Szeretném azt hinni, hogy csak képzelődtem, de nem tudtam volna kitalálni egy ilyen történetet, még ha nagyon próbálkoztam volna is.
Azóta körülbelül húsz év telt el, de néha még mindig eszembe jut az az este. Ez volt a legijesztőbb dolog, ami valaha történt velem.
