Lefeküdt aludni, és közel 20 éven keresztül nem kelt fel.
A letargiás alvásba merülés leghíresebb története az 38 éves altaji paraszthoz, Ivan Kacsalkin-hoz kapcsolódik. A szorongó és nyugtalan monarchista férfi III. Sándor orosz cár halálhíre után merült mély alvásba.
Kacsalkin 22 évig aludt: ez azt jelentette, hogy a szerencsétlen férfi még az Orosz Birodalom idején tért nyugovóra, és amikor felkelt, már a születőben lévő szovjet államban kelt fel az ágyból. A letargiás alvásba merülés második leghíresebb története a szintén orosz Nadezhda Lebedina-hoz kapcsolódik, aki a férjével való veszekedés után aludt el hosszú időre. Ebben a cikkben most elmeséljük a történetét.
Nadezhda Lebedina-ról nem sok információ maradt fenn, de azt tudjuk, hogy házas volt és egy öt éves lányt neveltek közösen a férjével, akit Valentinának hívtak. 1954-ben Nadezhda nagyon csúnyán összeveszett a férjével. A kimerítő érzelmi hullámvasút után a nő a hálószobába ment, hogy egy kicsit lepihenjen és erőt gyűjtsön. A férj nem bántotta és nem vitatkozott vele tovább. Reggel azonban arra lett figyelmes, hogy a nő nem kelt fel, és bárhogy is próbálta felébreszteni, egyszerűen nem tudta. Nadezhda nem reagált semmilyen hangra vagy külső ingerre. A férfi megijedt, hogy esetleg szívrohama volt, ezért azonnal mentőt hívott.
A kórházban az orvosok széttárták a kezüket: a nő ugyanis élt, és minden mutatója normális volt, de valamilyen okból mégsem ébredt fel. Hosszú és eredménytelen vizsgálat után Nadezhdát végül elküldték egy pszichiátriai klinikára. A helyi orvosok a "skizofrénia" diagnózist írták be a kartájába. Nadezhda négy évig aludt itt a nővérek és orvosok felügyelete alatt egy kórteremben, míg az anyja el nem vitte onnan. Attól kezdve a nő gondozta a lányát és gyakorlatilag egy percre sem hagyta magára.
Ez idő alatt Nadezhda hallotta az emberek beszélgetését és felfogta, hogy mi történik körülötte, de nem tudott mozdulni vagy segítséget kérni. Hosszú éveket töltött ebben a félig halott állapotban, amíg 1974-ben egy szörnyű hírt nem kapott: az anyja meghalt. A szomorú bánat hatására Nadezhda váratlanul felébredt. Ekkorra már a saját lánya, Valentina is egy érett, felnőtt nő volt. Amikor Valentina először találkozott az édesanyjával az ébredés után, Nadezhda az ágyában ült és zokogott.
Az ébredés után hosszú rehabilitáció várt Nadezhdára.
Újra meg kellett tanulnia járni, finom mozdulatokat végezni a kezével és beszélni. Néhány hónapra ezért egy pszichiátriai kórházban helyezték el. Az orvosok és a nővérek, akik Nadezhdát gondozták, csodálkozva figyelték, hogy a nő milyen hihetetlenül gyors tempóban öregszik. Mindössze néhány hét alatt ráncok borították be a fiatal arcát, és minden hajszála megőszült. Ez egészen addig folytatódott, míg a fiziológiai korának megfelelően nem kezdett el kinézni.
Amikor Nadezhda fizikailag felépült, az orvosok kiengedték a kórházból és ejtették a korábban felállított "skizofrénia" diagnózist. Helyette a kartonjába egy ideges hisztériával összefüggő kóros álmot írtak be. Az orvosok előrejelzése szerint Nadezhdára gyors elsorvadás várt, mindenki azt hitte, hogy nem fog sokáig élni. A szakemberek azonban tévedtek: felébredése után Nadezhda még 20 hosszú évet élt, 74 éves korában hunyt el.
Ő volt a leghíresebb személy a településén. Sokan csak azért utaztak az altaj-i hegyvidékre, mert meg szerettek volna ismerkedni vele és részletesebben ki akarták kérdezni őt a letargiás álom történetéről. Nadezhda azonban nagyon zárt életet élt és tartózkodott az idegenektől. Csak a közeli ismerősökkel és rokonokkal kommunikált. De még nekik sem mesélt arról, hogy mit gondolt és érzett, miközben közel 20 évig feküdt mozdulatlanul a saját teste rabságában.
