Az orvostudomány az elmúlt néhány évszázadban annyit változott, hogy a múlt egyes kezelési módszerei ma már hihetetlennek tűnnek. Néhány száz évvel ezelőtt az orvosok még nem tudtak sok mikroorganizmus létezéséről, és nem mindig értették, mi okozza a betegségeket. Ezért nem meglepő, hogy bizonyos eljárások, amelyeket egykor teljesen normálisnak tartottak, ma már meglehetősen ijesztőek. Az orvosok eszköztárában szerepeltek elektromos fürdők, érvágás, higannyal való kezelés, sőt még a tejalapú vérátömlesztési kísérletek is. Egyes módszerek valóban előrelépést jelentettek a maguk idejében, mások viszont veszélyesnek vagy egyszerűen hatástalannak bizonyultak. Íme 12 olyan orvosi gyakorlat és eszköz, amelyek jól mutatják, milyen hosszú utat tett meg a modern orvostudomány.
1. Hidroterápia pszichiátriai betegségeknél
A XIX. században és a XX. század elején a hidroterápiát széles körben alkalmazták Európa és Észak-Amerika pszichiátriai intézeteiben. A modern pszichiátriai gyógyszerek megjelenése előtt az orvosok úgy vélték, hogy a víz hatása megnyugtathatja a betegeket, befolyásolhatja az idegrendszert és segíthet a viselkedés kontrollálásában.
Az erős izgatottság, mánia vagy agresszió állapotában lévő embereket több órára, néha még hosszabb időre is meleg vizes kádba helyezték. Bizonyos esetekben a kádat ponyvával fedték le, és csak a fej maradt szabadon. Azt feltételezték, hogy a meleg és a vízben töltött hosszú idő segít az embernek megnyugodni.
Depresszióban, szorongásban vagy apátiában szenvedő betegeknél más megközelítést alkalmaztak: szorosan hideg, nedves lepedőkbe csavarták őket. Úgy vélték, hogy a mozgás fizikai korlátozása és a hideg hirtelen hatása képes „átkapcsolni” az idegrendszert.
Erős, forró vagy hideg vízsugarakat is használtak. Ezzel próbálták kezelni a katatóniában és kifejezett apátiában szenvedő betegeket, abban reménykedve, hogy így „felrázzák” az idegrendszert.
2. Kobalt-60 sugárterápia
Ma a „sugárzás” szó orvosi kontextusban ijesztően hangozhat, de a radioaktív sugárzást már régóta használják bizonyos ráktípusok kezelésére. Az 1950-es években a kobalt-60-as készülékek váltak az ilyen terápia egyik fontos eszközévé.
Az 1951-ben Kanadában kifejlesztett módszer lehetővé tette, hogy erős gamma-sugárzást irányítsanak a daganatra. Ez károsította a rákos sejtek DNS-ét és segített megállítani a növekedésüket.
A maga idejében ez komoly eredmény volt: a kobaltberendezések lehetővé tették a mélyen fekvő daganatok kezelését, és megbízhatóbbak voltak, mint egyes korábbi rendszerek.
Később sok országban modernebb lineáris gyorsítókra cserélték őket, amelyek pontosabb sugárirányítást tesznek lehetővé. A kobalt-60-as készülékek azonban fontos szerepet játszottak a sugárterápia fejlődésében, és egyes országokban még ma is használják őket.
3. Rádiumos italok
A XX. század elején a radioaktivitást szinte csodálatos felfedezésnek tartották. Különféle jótékony tulajdonságokat tulajdonítottak neki, ezért olyan termékek jelentek meg a piacon, amelyek rádiumot tartalmaztak.
Az egyik ilyen szer a rádiumos víz volt, amelyet tonizáló italként árultak. Azt feltételezték, hogy képes erősíteni az egészséget, sőt még az életet is meghosszabbítani.
A gyakorlatban a radioaktív anyagok rendszeres fogyasztása rendkívül veszélyesnek bizonyult. Az egyik leghíresebb eset Eben Byers amerikai iparosé volt, aki hosszú ideig fogyasztott rádiumos italt, és végül sugármérgezés következtében halt meg.
Ez a történet az egyik legismertebb példája annak, mennyire veszélyes lehet egy új anyag alkalmazása, mielőtt a tudósok megértenék annak tulajdonságait.
4. Lobotómia
A XX. században a lobotómiát bizonyos súlyos pszichiátriai rendellenességek kezelésére használták. Az eljárás lényege az agy homloki lebenyeinek bizonyos részei és más területek közötti kapcsolatok sebészi károsítása vagy elpusztítása volt.
Az orvosok ezzel remélték csökkenteni a pszichiátriai betegségek súlyos tüneteit, beleértve az erős izgatottságot és az agresszív viselkedést. A módszer annak idején széles körben elterjedt, sőt még Nobel-díjjal is jutalmazták.
A következmények azonban nagyon súlyosak lehettek. A műtét után egyes betegeknél személyiségváltozást, érzelmi apátiát, az intellektuális és kognitív képességek csökkenését, valamint egyéb zavarokat figyeltek meg.
A pszichiátria fejlődésével és a hatékonyabb gyógyszeres kezelések megjelenésével a lobotómia gyakorlatilag teljesen eltűnt az orvosi gyakorlatból.
5. Fogátültetés más emberektől
A XVIII. századi Angliában a tehetősek megengedhettek maguknak egy meglehetősen szokatlan fogászati eljárást. Az elveszett fogat megpróbálták valódi emberi foggal pótolni, amelyet előzőleg egy másik embertől távolítottak el.
Voltak emberek, akik hajlandóak voltak pénzért eladni saját fogaikat. Néha kifejezetten a fogorvosi rendelők előtt várakoztak, remélve, hogy vevőre találnak.
Az orvos ezután átültette a fogat a páciensnek. Az akkori nézőpontból ez logikus módnak tűnt az elveszett mosoly visszaszerzésére, a módszer azonban súlyos kockázatokkal járt, beleértve a fertőzéseket és az átültetett fog beépülésével kapcsolatos problémákat.
Idővel nyilvánvalóvá vált, hogy ez a kezelési mód távol áll az ideálistól.
6. Hidroelektromos fürdő
A XIX. század végén és a XX. század elején egyes orvosok megpróbálták egyesíteni a két népszerű kezelési módszert: a hidroterápiát és az elektromosságot.
A páciens meleg vizes kádba ült, és a vízen keresztül gyenge elektromos áramot vezettek át. Az elektródák a kád két oldalán helyezkedhettek el, vagy magának a páciensnek a kezében lehettek.
Az eljárás támogatói úgy vélték, hogy a legkülönfélébb betegségek és állapotok esetén segíthet. Ezek között említették a reumát, a köszvényt, a bénulást, a krónikus fáradtságot és az idegrendszeri zavarokat.
A probléma az volt, hogy az akkori berendezések nem mindig tették lehetővé az eljárás paramétereinek pontos ellenőrzését. Ez potenciálisan veszélyessé tette a kezelést, és súlyos áramütésekhez vagy égési sérülésekhez vezethetett.
Később a farmakológia és az orvosi technika fejlődése gyakorlatilag feleslegessé tette a hidroelektromos fürdőket.
7. Elektroretinográfia
A régi fényképeken az orvosi eszközök gyakran sokkal ijesztőbben néznek ki, mint amilyenek a valóságban. Az egyik példa az elektroretinográfia, amely a szem ideghártyájának működését vizsgáló módszer.
Az eljárás jóval a modern kompakt diagnosztikai eszközök előtt jelent meg. Segítségével az orvosok regisztrálhatták a retina elektromos aktivitását a fény hatására.
Ma az elektroretinográfiát továbbra is használják a szemészetben bizonyos retinabetegségek diagnosztizálására. Ez a példa tehát inkább azt mutatja, mennyit változott az orvosi berendezések külseje, semmint a sikertelen kezelés példája lenne.
8. Érvágás
Az érvágás az orvostudomány történetének egyik legismertebb kezelési módszere. Évezredeken keresztül használták, egészen az ókortól kezdve.
Az orvosok sokáig ragaszkodtak ahhoz az elképzeléshez, hogy a betegségek a szervezetben lévő különböző folyadékok egyensúlyának felborulása miatt keletkezhetnek. Ezért úgy vélték, hogy bizonyos mennyiségű vér eltávolítása képes helyreállítani ezt az egyensúlyt és javítani a páciens állapotán.
Az érvágáshoz speciális eszközöket használtak, néha pedig orvosi piócák segítségét vették igénybe.
A módszert a legkülönfélébb betegségeknél alkalmazták, ám a legtöbb esetben nem segített a betegeken, a túlzott vérveszteség pedig ronthatott az állapotukon. A XIX. századra az orvosok fokozatosan elkezdték elhagyni ezt a gyakorlatot.
9. Dohányfüstös beöntés
Ma az ilyen kezelés ötlete meglehetősen furcsán hangzik, de a XVIII. századi Európában a dohányfüstöt orvosi célokra használták.
Léteztek speciális eszközök, amelyek segítségével a füstöt a végbélbe juttatták. Úgy vélték, hogy ezzel a módszerrel stimulálhatják a szervezetet és segíthetnek különböző betegségek kezelésében.
A módszer egy bizonyos időszakban elterjedt, azonban idővel elhagyták. Az orvostudomány fejlődésével nyilvánvalóvá vált, hogy a dohányfüst nem rendelkezik azokkal a gyógyhatásokkal, amelyeket tulajdonítottak neki.
10. Gerincferdülés kezelése speciális szerkezetekkel
A XIX. században az orvosok meglehetősen bonyolult eszközöket használtak a gerincferdülés kezelésére. A pácienst egy speciális szerkezetbe rögzíthették, amelynek az volt a célja, hogy a testet meghatározott helyzetben tartsa.
Az akkori fényképeken ezek az eszközök inkább hasonlítanak középkori kínzókamrák elemeire, mint orvosi berendezésekre. Az orvosok azonban valóban remélték, hogy segítségükkel fokozatosan korrigálhatják a gerinc deformitását.
Hasonló módszerek az orvosok arra tett kísérleteit mutatják, hogy mechanikailag befolyásolják a gerincet abban a korban, amikor az ortopédiai betegségek diagnosztizálásának és kezelésének lehetőségei sokkal korlátozottabbak voltak.
11. Higany szexuális úton terjedő fertőzések kezelésére
A higanyt évszázadokon keresztül gyógyhatású anyagnak tartották, és különféle betegségek kezelésére használták. A XVI. században a higanykészítmények a szifilisz elleni küzdelem egyik ismert eszközévé váltak.
A kezelés meglehetősen gyötrelmesen nézhetett ki. A beteget forró helyiségbe helyezték, majd naponta többször higanyos kenőcsöt dörzsöltek a bőrébe. Kifejezetten izzadásra kényszerítették, néha hőforrás közelében hagyva.
Az ilyen kezelés hetekig vagy még tovább is tarthatott. Ha a betegség nem múlt el, a kúrát megismételték.
A probléma magával a higannyal volt. Ez egy mérgező anyag, amely képes súlyosan károsítani a szervezetet. A hatékonyabb gyógyszerek megjelenésével az ilyen módszereket fokozatosan elhagyták.
12. Tejalapú vérátömlesztés
A XIX. században egyes orvosok egy szokatlan ötlettel kísérleteztek: vérátömlesztésnél vér helyett tejet használtak.
Azt feltételezték, hogy a tejben lévő zsírrészecskék valamilyen módon átalakulhatnak a szervezetben, és segíthetik a fehérvérsejtek képződését.
Az egyik első beteg körülbelül 350 milliliter tej átömlesztése után életben maradt, ami a módszer támogatói számára biztató eredménynek tűnhetett. A későbbi kísérletek azonban tragikusak voltak. Több beteg, köztük tuberkulózisban szenvedők, az eljárás után kómába estek és meghaltak.
Hasonló kísérletek fokozatosan megszűntek, a modern transzfúziológia fejlődése pedig lehetővé tette, hogy sokkal jobban megértsék, milyen anyagokat lehet valóban biztonságosan közvetlenül a véráramba juttatni.
Az orvostudomány története tele van hasonló példákkal. Sok módszer, amely ma nyilvánvalóan veszélyesnek tűnik, a maga idejében az adott korszak számára teljesen logikus feltételezéseken alapult. Éppen ezért volt olyan hosszú az út a modern orvostudományig: az orvosoknak nemcsak rengeteg felfedezést kellett tenniük, hanem el kellett hagyniuk azokat az elképzeléseket is, amelyeket egykor általánosan elfogadottnak tartottak.
