A francia udvar levegője mindig is sűrű volt a parfümtől, a púdertől és... a lappangó betegségek szagától. 1715 nyarán azonban a halál és az enyészet egészen egyértelmű, rémisztő bűze telepedett Versailles-ra.
Európa leghatalmasabb uralkodója, XIV. Lajos, aki hihetetlennek tűnő, 72 éven át tartó uralkodással a háta mögött vezette az országot, a szemük láttára sorvadt el. Már csak néhány nap választotta el a 77. születésnapjától.

A hivatalos történetírás szerint az idős király egy vadászaton megsérült, a lábán esett seb pedig üszkösödni kezdett – ez vetett véget a hosszúra nyúlt diadalmenetének. De vajon tényleg ilyen prózai volt a helyzet? Több mint 300 év elteltével a kutatók szenzációs vizsgálatba kezdtek: áttekintették a korabeli orvosi archívumokat, és megvizsgálták a király bebalzsamozott szívének egy megőrzött darabkáját is. A BMC Nephrology című tudományos folyóiratban publikált eredmények hallatán még a sokat látott történészeknek is elállt a lélegzetük. A Napkirály vesztét ugyanis korántsem egy hétköznapi karcolás okozta.
De hogyan keverhették össze a királyi orvosok a halálos kórt egy egyszerű isiásszal, és mi emésztette fel valójában a Napkirályt belülről? Mutatjuk a megdöbbentő részleteket!
„Csak az isiász lesz az”: az udvari orvosok végzetes tévedése
Minden 1715 augusztusában kezdődött. A szigorú udvari etiketthez és a véget nem érő sétákhoz szokott király váratlanul éles, nyilalló fájdalomra panaszkodott a bal lábában.

Franciaország legkiválóbb orvosainak konzíliuma – az első számú udvari orvos, Guy-Crescent Fagon vezetésével – azonnal megvizsgálta az uralkodó lábát. A verdikt hamar megszületett: isiász, vagyis az ülőideg gyulladása. Végül is, kivel ne fordulhatna elő ilyesmi 76 éves korában? A királynak szigorú nyugalmat, finom masszázst és az akkori szokásoknak megfelelő gyógynövényes borogatásokat írtak elő.
Bárcsak tudta volna Fagon, mekkorát tévedett! Miközben az orvosok bőszen az „isiászt” kezelték, az idő visszafordíthatatlanul pergett. Értékes hetek mentek kárba a haszontalan beavatkozásokkal, miközben az uralkodó állapota napról napra, óráról órára romlott. A király szemmel láthatóan rohamosan fogyott, az arca megnyúlt, a fájdalmai pedig elviselhetetlenné váltak.
A végzet fekete bélyege a király lábán
Augusztus végére a nyilvánvalót már lehetetlen volt tovább titkolni. Amikor levették a kötéseket Lajos bal lábáról, a jelenlévő udvaroncok kis híján elájultak a szörnyű látványtól és a maró bűztől. A király lábát sötét, elhalt foltok borították: visszafordíthatatlanul megindult az üszkösödés.

A 18. századi orvostudomány teljesen tehetetlen volt egy ilyen súlyos kórképpel szemben. A végtag amputációját a legyengült, idős uralkodó már biztosan nem élte volna túl, így a királyi orvosok tehetetlenül széttárták a karjukat, és menthetetlennek nyilvánították. 1715. szeptember 1-jén a Napkirály végleg kilehelte a lelkét. Maga után hagyott egy háborúk által kimerített Franciaországot, valamint egy hatalmas orvosi rejtélyt az utókor számára: hogyan torkollhatott egy egyszerű isiász ilyen rohamos, végzetes üszkösödésbe?
A bebalzsamozott szív rejtélye: a tudósok 300 év után fejtették meg az igazságot
A modern kor kutatói elhatározták, hogy egyszer és mindenkorra a dolog végére járnak. Alaposan átnyálazták XIV. Lajos orvosainak rendkívül részletes feljegyzéseit, és a legkorszerűbb elemzési módszereknek vetették alá a király bebalzsamozott szívének fennmaradt darabkáját. A vizsgálatok végén pedig a kirakós darabkái végre a helyükre kerültek.
Kiderült, hogy a Napkirály valójában kalcifilaxisban szenvedett. Ez egy ritka és rendkívül súlyos szindróma, amely leggyakrabban krónikus vesebetegség talaján alakul ki. Ennél a kórképnél a kalcium rohamléptekben kezd lerakódni a kis erek falában. Az erek szó szerint elmeszesednek, kőszerűvé válnak, a keresztmetszetük drasztikusan beszűkül, így az éltető vér már nem tud eljutni a szövetekhez.
Innen eredt tehát az a bizonyos, rejtélyes „nyilalló fájdalom”, amelyet Fagon tévesen isiásznak hitt! Lajos lába a megfelelő vérkeringés hiányában gyakorlatilag elevenen kezdett elhalni. A kalcifilaxis következtében a király bőrén mély fekélyek és sebek keletkeztek, amelyeken keresztül azonnal bejutott a halálos fertőzés. A kutatók megállapították, hogy a sebben ráadásul nem is egyetlen veszélyes baktériumtörzs garázdálkodott, hanem egy ritka, mikroszkopikus gombafajta is. Egy ilyen pusztító kombinációval szemben a 76 éves uralkodó legyengült szervezetének egyszerűen esélye sem volt.

A Napkirály tehát nem holmi orvosi hanyagság, vagy egy véletlen vadászbaleset miatt halt meg. Egy olyan, a saját korában teljesen gyógyíthatatlannak számító szisztémás betegség végzett vele, amelyet az orvosok az akkori műszerekkel esélytelenek voltak felismerni. A történelem egyik legnagyobb uralkodója szörnyű kínok közepette távozott az élők sorából, de az utolsó leheletéig igyekezett megőrizni királyi méltóságát, példát mutatva az egész udvarnak arra, hogyan is kell emelt fővel meghalnia egy igazi uralkodónak.
Szerinted megváltozott volna Európa történelme, ha XIV. Lajos orvosai valamilyen csoda folytán időben felismerik a kórt, és sikerül még néhány évvel meghosszabbítaniuk az életét? Vagy a trónon töltött elképesztő, 72 esztendő már önmagában is a végső fizikai határt jelentette egyetlen ember számára? Írd meg nekünk kommentben!

