A szimulációs elmélet Nick Bostrom filozófusnak köszönhetően vált népszerűvé, aki 2003-ban publikált egy cikket, amelyben az emberiség jövőjének három lehetséges forgatókönyvét vázolta fel.
Véleménye szerint vagy soha nem éri el a civilizáció azt a technológiai szintet, amely lehetővé teszi az őseink valósághű szimulációinak létrehozását, vagy miután elérte ezt a szintet, már nem lesz érdekelt az ilyen jellegű kísérletekben, vagy pedig nagy valószínűséggel már most is egy ilyen szimulációban élünk.
A szimulációs elmélet lényegében azt mondja ki, hogy ha egy technológiailag fejlett civilizáció képes virtuális világokat teremteni, és ezt tömegesen meg is teszi, akkor rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy mi magunk az eredeti valóságban létezünk.
Az elmélet azért érdekes, mert számos fizikai paradoxont felold, és a rendszerek legkülönösebb viselkedésére is magyarázatot ad. A kísérteties távolhatás leírása vagy a kvantumos alagúthatás sem okoz gondot, ha az ilyen jelenségeket egyszerűen programozni lehet. A videojátékok kedvelői és a számítógépes kódok ismerői alighanem jól értik, mire gondolok.
A szimuláció gondolata inkább az interdiszciplináris elképzelések közé tartozik, mintsem szigorúan a fizika területéhez. A valósághoz fűződő sajátos viszonya ellenére időnként kifejezetten okos és művelt emberek támogatását is elnyeri.
Ugye, ismered Elon Muskot? Nem klasszikus értelemben vett tudós, hanem gyakorló mérnök, rendszerszintű gondolkodó és ideológus, aki a tudományért biztosan nem tett kevesebbet egy hagyományos kutatónál – sőt, talán még többet is. Elemzőkészsége is figyelemre méltó.
Musk többször is hangot adott annak a véleményének, hogy rendkívül kicsi az esélye annak, hogy valódi univerzumban élünk, nem pedig egy szimulációban. Érvelése a technológiai fejlődésen alapul.
Ha a számítástechnika fejlődése folytatódik, az emberiség a jövőben képes lesz a valóságtól megkülönböztethetetlen virtuális világokat alkotni. Ha pedig lehetségesek az ilyen szimulációk, logikus feltételezni, hogy rengeteg lesz belőlük, és a tudatos lények többsége éppen a szimulációkon belül létezik majd, nem pedig az elsődleges valóságban.
Musk ezt egyszerűen fogalmazza meg:
Ha a technológia tovább fejlődik, a jövőben hatalmas mennyiségű szimuláció jön létre. Következésképpen nagy valószínűséggel most is ezek egyikében vagyunk.
Ez az érvelés egyszerre filozófiai és technológiai jellegű. Egyesíti a számítógépes fejlődés jövőjének megértését a valószínűségszámítás logikájával.
A Code Conference 2016 rendezvényen Musk szó szerint ezt mondta:
Egymilliárd az egyhez az esélye annak, hogy az alapvalóságban, vagyis nem szimulációban élünk.
Musk mérnök és vállalkozó, aki rakétákat épít és mesterséges intelligenciát fejleszt. A szimulációs hipotézis melletti kiállása hangsúlyozza a csúcstechnológiás szimulációk és az MI fejlesztésének értékét. Ezek olyan lépések, amelyek közelebb visznek minket az univerzumunk természetének megértéséhez.
Nemegyszer kijelentette már, hogy a fizikánk csupán a szimulációba épített játékszabályok összessége lehet.
Musk az alapvető állandókat, a természeti törvényeket és a kvantumhatásokat a számítási környezet paramétereihez hasonlítja.
Lehet, hogy egy olyan szimuláció részei vagyunk, amelyet valaki szórakozásból vagy a civilizációk fejlődésének tanulmányozására hozott létre.
Ennek ellenére a szimulációs elmélet továbbra is csak hipotézis, nem bizonyított tény. Fizikusok és filozófusok vitatkoznak azon, felfedezhetők-e a szimuláció nyomai, például a számítási pontosság korlátai vagy a kozmikus állandók különös tulajdonságai. Egyes kísérletek – például a kvantumhatások megfigyelésére épülők – megpróbálják behatárolni ezt az elképzelést, ám egyelőre nincs egyértelmű megerősítés.
