Nemrégiben beszélgettem egy mérnökkel, aki az egyetemi fizikaóráin nem tudott megbirkózni a relativitáselmélettel. Valamilyen ideológiai oknál fogva határozottan elutasította.
Miután minden érve látványosan megdőlt, előhúzta a „végső aduját”, és győzedelmes arccal így szólt: „Ugyan miért hallgatnék rád, amikor maga Nikola Tesla is tévesnek tartotta a relativitáselméletet?!”
Persze, ha valaki nem akarja meghallgatni a tényeket, nem erőltetem rá, de ebben a cikkben mégis elmesélem, miért is nem fogadta el valójában Nikola Tesla a relativitáselméletet.
A fő ok abban keresendő, hogy Tesla a saját korának embere volt. Villamosmérnökként dolgozott, és a 19. században uralkodó éterelmélet tökéletesen megfelelt minden olyan gyakorlati feladathoz, amely őt foglalkoztatta. Ráadásul az éterelmélet – az Einstein előtti teljes fizikához hasonlóan – meglehetősen intuitív volt: minden úgy működött benne, ahogyan azt a józan ész diktálta.
A relativitáselmélet és a kvantummechanika nem intuitív mivolta a legfőbb oka annak, hogy sokan a mai napig nehezen fogadják el őket. E területeken a mindennapi tapasztalatokra épülő intuíció és józan ész egyszerűen csődöt mond. A modern fizikában az egyenletek uralkodnak: ha a józan ész egyet sugall, a matek viszont mást, akkor az egyenleteknek kell hinni.
Ezt Tesla soha nem tudta elfogadni. Számára, és a többi relativitáselmélet-tagadó számára is rendkívül kellemetlen tény, hogy a relativitáselmélet és a kvantummechanika egyenletei alapján végzett számítások a valóságban tökéletesen egybeesnek a megfigyelések és kísérletek eredményeivel. A relativisztikus képleteket ma már rengeteg műszaki megoldásban használják a gyakorlatban is, az űreszközöktől kezdve egészen a mobiltelefonunk GPS-éig.
Miért nem tudta Tesla elfogadni a relativitáselméletet?
Erről persze a végtelenségig lehetne elméleteket gyártani, különösen azért, mert Tesla rendkívül zárkózott ember volt, így keveset tudni arról, mennyire mélyedt el valójában a témában. Számomra azonban a legegyszerűbb válasz tűnik a legvalószínűbbnek.
Tesla egész egyszerűen azért nem tudta elfogadni a relativitáselméletet, mert nem tudta megérteni. A megértésen itt azt az összetett matematikai apparátust értem, amely az elmélet mögött áll.
Amikor ő a Grazi Műszaki Egyetemen tanult, ott sem tenzorszámítást, sem Riemann-geometriát, sem a relativitáselmélet megértéséhez elengedhetetlen más matematikai ágakat nem oktattak.
Ezekre a területekre az elektromosság terén végzett feltalálói munkája során nem is volt szüksége. Rendkívül csekély a valószínűsége annak, hogy Tesla az elmélet megjelenése előtt önállóan elsajátította volna ezt a bonyolult matematikai hátteret, ráadásul az általános relativitáselmélet publikálásának idején már a hatvanas éveiben járt.
Meglátásom szerint Tesla hozzáállása ekképpen jellemezhető: „Rendkívül okos ember vagyok. Ha nem sikerült megértenem, akkor ez csakis valami zagyvaság lehet.” Más szóval: egyszerűen beletört a bicskája.
Kétségtelen, hogy Tesla manapság igazi kultikus hős. A gyakorlati elektromechanika terén elért eredményei vitathatatlanok, hatalmas tiszteletet érdemelnek, és alapjaiban formálták át a villamosipart.
Mindazonáltal a kiemelkedő mérnöki zsenialitása ellenére Tesla elméleti tudósként meglehetősen középszerű volt. A fizikához való egyetlen jelentős hozzájárulása az, hogy a mágneses indukció mértékegységét róla nevezték el. Nincs egyetlen olyan képlet vagy törvény sem a fizikában, amelyet ő fedezett volna fel.
Tesla több alkalommal is kijelentette, hogy kidolgozta a saját, éterelméleten alapuló gravitációs elméletét, és mindjárt a tudományos közösség elé tárja azt. Ám hiába teltek az évek és röpködtek az ígéretek, soha semmit nem publikált ezzel kapcsolatban. Az összes, relativitáselmélet ellen felhozott érve inkább volt filozófiai, mintsem tudományos jellegű.
Tulajdonképpen ez az oka annak, hogy a modern fizikusokból nem vált ki különösebb érzelmeket az az érv, miszerint Nikola Tesla nem ismerte el a relativitáselméletet. Nem ismerte el, na és? Nem ő volt az első, és nem is az utolsó, aki egyszerűen képtelen volt megbirkózni az elmélet megértéséhez elengedhetetlen matematikai háttérrel.
A kísérletek és a megfigyelések eredményei azonban makacs dolgok. Ezek mind az elméletet igazolják; egészen a mai napig senkinek sem sikerült olyan kísérletet végeznie, amely megingatta volna azt.
A relativitáselmélet persze nem érinthetetlen. Megvannak a maga problémái és hiányosságai, de az az igazság, hogy a gravitációs kölcsönhatásokat makroszinten leíró jobb és pontosabb elmélet jelenleg egyszerűen nem létezik a tudományban.
