Képzelj el egy 800 lóerős hiperautót, amelyben nem a hagyományos módon, a volán mögött ülsz, hanem gyakorlatilag fejjel előre repülsz bele a kanyarokba.

A holland Sanrivatti alapítója, Santiago Sánchez szerint az autó által nyújtott élmény nemcsak a kőkemény műszaki adatokon múlik, hanem azon is, hogyan lép kapcsolatba a sofőr magával a géppel. Éppen ezért a One hiperautóhoz egy teljesen formabontó, Apex Position névre keresztelt üléspozíciót fejlesztettek ki. A vezető szó szerint fejjel előre helyezkedik el az autóban, szinte ráfeküdve a központi teherhordó szerkezetre. A készítők szerint ezzel a sofőr sokkal intenzívebben érzi a versenypálya minden rezdülését, és villámgyorsan reagálhat a kanyarokra.
Miért jó az, ha a sofőr hasmánt fekszik a volán mögött?

A projekt megálmodója az egész koncepciót a motorozáshoz hasonlítja. Amikor egy motoros bevesz egy kanyart, szinte együtt lélegzik és dől a gépével, fizikailag is a mozgás részévé válik. Egy hagyományos autóban ezzel szemben olyan, mintha egy láthatatlan fal választaná el az embert az aszfalttól. A Sanrivattinál pont ezt a gátat akarják végleg lerombolni.
Sánchez az új pozíciót a megszokott autóipari dogmák szöges ellentétének tartja. Szerinte a sofőrnek nem egy kényelmes fotelből, passzívan kellene bámulnia az utat, hanem sokkal aktívabb, fizikai szerepet kellene vállalnia a vezetésben.

Persze a készítők nem egy az egyben másolták le a motoros testhelyzetet. A mérnökök egyfajta arany középutat kerestek a hagyományos autósülés és a sportmotorokon megszokott, szinte teljesen vízszintes hasalás között.
„Teljesen eggyé válsz az autóval. Ez nem az a megszokott élmény, amikor csak ülsz a kocsiban, mintha a kanapén heverészve popcornt majszolnál és filmet néznél. Itt egy aktív, agresszív testtartást veszel fel, ami rákényszerít, hogy minden idegszáladdal a pillanatban élj” – magyarázta Santiago Sánchez az Autocar magazinnak adott interjújában.
Érdekesség, hogy a formabontó dizájn ellenére a jármű irányítása meglepően hagyományos maradt. A sofőr egy klasszikus kormánykereket és pedálokat használ, amelyek közvetlen, fizikai összeköttetésben állnak a kerekekkel – semmi trükkös, elektronikus steer-by-wire vezérlés, csak a nyers mechanika.
Hogy ez a nyakatekert testhelyzet mennyire lesz kényelmes, és ami még fontosabb, hatékony extrém tempónál, azt majd a kőkemény tesztek döntik el.
Hogyan küzdenek meg az iszonyatos túlterheléssel?

A rendhagyó pozíció persze komoly mérnöki fejfájást is okoz. A tempós kanyarokban a hiperautókban brutális oldalirányú G-erők hatnak, és mivel a Sanrivatti sofőrje egészen máshogy fekszik a fülkében, mint egy megszokott sportkocsiban, ezeket a hatásokat is máshogy kell kezelni.
A vállalat emiatt egy egyedi, GNS (G-force Neutralising System, azaz „G-erőt semlegesítő rendszer”) nevű technológián dolgozik, aminek a célja, hogy megkímélje a vezetőt a letaglózó túlterheléstől. Sánchez egyfajta aktív, dönthető mechanizmusként írta le a megoldást, amely a fellépő erők függvényében dinamikusan finomhangolja a sofőr testhelyzetét. A pontos részleteket egyelőre hét lakat alatt őrzik, hiszen a fejlesztés még javában zajlik.

És ha ez nem lenne elég, akad itt egy másik bökkenő is. Míg egy átlagos sportautóban a pilóta a padlóhoz közel, középen ül, a Sanrivatti One-ban jóval feljebb és az első tengelyhez közelebb helyezkedik el. Emiatt az egész autó súlyelosztását, felfüggesztését és kormányzását az alapoktól kellett újragondolni. A mérnököknek lényegében újra kellett matekozniuk a teljes menetdinamikát, hozzácsapva a mozgó GNS rendszert is, ami kanyarodás közben is folyamatosan áthelyezi a súlypont egy részét.
Nem csoda, hogy a leendő vásárlóknak egy speciális vezetéstechnikai tréninget is kötelezővé tesznek. Egy ilyen szörnyeteg megzabolázása jóval nagyobb falat, mint egy átlagos szupersportautóé, így a Sanrivattinál nem nyomják csak úgy a tulajdonosok kezébe a kulcsot. Szakértők segítenek majd nekik lépésről lépésre hozzászokni a fekvő pozícióhoz és a gép brutális reakcióihoz.
800 lóerős, üvöltő V10-es szívómotor

A fülke mögé egy 800 lóerős, szívó, tízhengeres Judd motort passzíroztak be. A V10-es erőforrásra azért esett a választás, mert semmi sem érhet fel azzal a hátborzongató versenyautós hanggal és borotvaéles gázreakcióval, amit egy ilyen blokk nyújt. Sánchez szerint a csapatot a régi Forma–1-es motorok ihlették meg, amik a puszta erejük mellett az elementáris hangjukkal is libabőrössé tették a rajongókat.
Az autó megcélzott száraz tömege mindössze 1100 kilogramm. Ha a fejlesztőknek tényleg sikerül ezt a pehelysúlyt tartaniuk, akkor a Sanrivatti One súly-lóerő aránya egyenesen letaglózó lesz.
A becsült végsebességet 330 km/h-ra lőtték be, de a készítők sietve hozzátették: számukra nem a papíron jól mutató, rekorddöntögető számok, hanem a színtiszta, zsigeri vezetési élmény a legfontosabb.
Kik állnak az őrült projekt mögött?

A Sanrivattit Santiago Sánchez alapította, akinek régi, dédelgetett álma volt egy saját hiperautó megépítése. Persze nem egyedül vágott bele: a fejlesztésbe bevonta azt a Paul Arkesdent is, aki korábban a legendás McLaren P1 mérnöki munkálatait irányította. Arkesden emellett részt vett a McLaren Special Operations részleg méregdrága, egyedi autóinak megalkotásában is, később pedig vezető pozíciót töltött be a Porsche 911-esek zseniális újraépítéséről híres Singer cégnél. Szóval a szakértelem adott.

A Sanrivattinál egyébként nem tartják kizártnak, hogy a jövőben az Apex Position nevű elrendezést utcai, rendszámos autókban is alkalmazzák. Egyelőre azonban minden erejükkel a One-ra fókuszálnak, így más modellekről még korai lenne pletykálni.
Mikor pattanhatunk (vagyis inkább fekhetünk) a volán mögé?

A kizárólag versenypályára szánt Sanrivatti One jelenleg még csak prototípus formájában létezik. A vállalat javában nyúzza a technikát, finomhangolják az aerodinamikát, és tesztelik, hogyan viselkedik az autó éles körülmények között. Emellett gőzerővel dolgoznak a biztonsági kérdéseken és a sofőr szokatlan elhelyezkedéséből fakadó kihívásokon is.
A tervek szerint a modell 2030-ban debütálhat a piacon. Addig a mérnököknek még bőven lesz dolguk azzal, hogy tökéletesen összehangolják ezt a teljesen formabontó testhelyzetet a brutális G-erőkkel és a hagyományos járműirányítással.


