Hogyan töltötte Krisztus élete utolsó óráit a kereszten? Halálának körülményeit Truman Davis amerikai professzor írta le, aki a modern orvostudomány szemszögéből vizsgálta a keresztre feszítést.
A keresztre feszítés az emberiség által valaha kitalált legfájdalmasabb kivégzési mód volt. A kereszthalált szégyenteljes és megalázó kínzásnak tekintették.
Ezt a fajta büntetést a legveszedelmesebb bűnözőkön hajtották végre. A Római Birodalomban a keresztre feszítést szökött rabszolgák, dezertőrök, hadifoglyok és államellenes bűnözők megbüntetésére alkalmazták.
A keresztre feszítés hosszú és gyötrelmes halált jelentett.
Az emberi test helyzete a kereszten anatómiailag rendellenes volt: a lábak egy fatámaszra támaszkodva negyvenöt fokos szögben hajlottak, így a teljes testsúly a combizmokra nehezedett. Néhány percnyi ilyen testhelyzet után a lábak teljes hosszában görcsök jelentkeztek.
Jézus vállai már néhány perccel azután kificamodtak, hogy felkerült a keresztre. Ezt követően a csuklói és a könyökei is kificamodtak.
Jézus Krisztus mellkasa maximális belégzési állapotban feszült. A kilégzéshez a szögekkel átütött lábaira kellett támaszkodnia, hogy feljebb emelje megfeszített testét.
Ahhoz, hogy időről időre lélegezni tudjon, a testnek nagyjából harminc centimétert kellett fel-le mozognia a kereszten. Ez nemcsak elviselhetetlen kínnal járt, hanem fulladásérzetet is okozott.
Idővel a testmozgások egyre ritkábbá váltak, az ereje pedig egyre jobban fogyatkozott. Ahhoz viszont, hogy ne haljon meg fulladásban, minden belégzéshez erőfeszítésre volt szüksége.
Jézust teljesen elborította a verejték és a vér. A keresztre feszítés előtt még egy büntetésnek vetették alá: megostorozták. Az ostorba ólomgolyókat és hegyes csontszilánkokat fontak. Jézusra 98 ostorcsapást mértek. A hátán gyakorlatilag az egész bőrt lenyúzták.
Az ostorozás után Jézusra ismét feladták a ruháit, és arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet. A kereszt súlya meghaladta az 50 kg-ot. Egy ekkora terhet még egy egészséges embernek is nehéz volt cipelnie, a megostorozottnak pedig teljesen elviselhetetlen volt. Krisztus útja a Golgotáig több mint fél kilométert tett ki.
A kereszten Jézus vérzett az ostorozás következtében, a bántalmazás és az elesések során szerzett rengeteg seb miatt, valamint a lábaiba vert szögek nyomán. Jézus fején töviskorona volt. Ennek a növénynek az akár nyolc centiméteres, erős tövisei átszúrták a bőrt,
belefúródtak a húsba, és szó szerint felkarcolták a koponyát.
A vér oxigénszintjének csökkenése miatt Jézusnál hipoxia alakult ki, a légzőmozgások korlátozottsága pedig a vér szén-dioxid-szintjének emelkedéséhez (hiperkapnia) vezetett.
Emiatt a szív egyre hevesebben vert. Tachycardia lépett fel. A pulzusszám elérhette a percenkénti 220-as értéket is.
Jézus teste teljesen kiszáradt. Több mint 15 órán át semmit sem ivott.
A vérnyomás a kritikus minimumra esett vissza. Ezt az állapotot folyamatos hányinger, szédülés és ájulások kísérték.
Jézus Krisztus általános állapota elsőfokú sokknak tekinthető. Hipovolémia (csökkent vértérfogat), tachycardia (szapora szívverés), tachypnoe (túlzottan szapora légzés) és hiperhidrózis (túlzott izzadás) jellemezte.
Jézusnál szív- és légzési elégtelenség alakult ki. Fokozatosan fulladni kezdett, a vérkeringése pedig összeomlott.
A vér összegyűlt a szívben, és túlfeszítette azt. Végül szívrepedés következett be: mondhatni, elpattant a szíve. Ez lett a halál oka.
Mire a katonák odaléptek Krisztushoz, hogy eltörjék a lábszárait (ezt a halál meggyorsítására tették), ő már halott volt.
A kereszten az emberek napokig haldokoltak (a gyötrelmek akár kilenc napig is eltarthattak), Jézus halála azonban már hat órával a keresztre feszítés után bekövetkezett.
Amikor Krisztus kilehelte a lelkét, abban a szempillantásban elsötétült az ég, a jeruzsálemi templom kárpitja pedig kettéhasadt. Így ért véget a Megváltó földi útja.
Harmadnapon Jézus Krisztus feltámadt.
