Miután az első űrhajósok a Hold felszínére léptek, az égi kísérőnk kutatása azonnal megkezdődött.
A szeizmikus műszerek voltak az elsők között, amelyekkel technikailag adatokat kezdtek mérni. Ez nem véletlen, hiszen már a Holdra szállás előtt is voltak olyan feltételezések, hogy a Hold belseje üreges lehet.
Miután az űrhajósok elindultak a Holdról, és a felszállófokozatot ledobták, a műszerek egy terjedő zajt észleltek a Hold felszínén, ami a becsapódó egységtől eredt.
A hang olyan volt, mintha a Hold felszíne alatt egy óriási barlang vagy üreg lenne. A hang nagyon erősen kezdődött, majd fokozatosan elhalkult. Ilyesmi nem történik meg, ha vastag talajréteg van alattad.
Persze a tudósok megnyugtattak minket, elmagyarázva, hogy ez csupán égi kísérőnk egyik geodéziai sajátossága.
Ugyanakkor más adatok és tények is alátámasztják, hogy a Hold belseje üreges lehet.
Ilyenek például az azonos átmérőjű kráterek, amelyeknél nem valószínű, hogy meteoritbecsapódás hozta létre őket, mivel túl simák és szabályosak. A Hold Föld körüli keringése rendkívül pontosan stabilizált, mégis közben cikkcakkban halad.
A kozmoszban nincs még egy objektum, amely hasonlóan, azaz ilyen pontossággal keringene. Pedig a Holdnak elvileg sokkal gyorsabban kellene forognia. A Hold tökéletes geometriai alakja sem hasonlít más égitestekére.
A Hold gravitációs ereje nagyon kicsi, ami ellentmond a szilárd kőzetekből álló égitestek jellemzőinek.
Az utóbbi időben a tudósok egyre többet beszélnek a Hold belsejében lévő valódi üregekről, amelyek a Földön ismert cenotékra hasonlíthatnak. A Holdon rengeteg barlang és hasadék található. Azt azonban, hogy mi biztosítja a Hold stabilitását és védi meg attól, hogy szétessen, eddig még senki sem tudta bizonyítani.
