Hirdetés
Hirdetés
bitpork

Csak egy ember nyugszik a Holdon. Ki ő, és hogyan került oda?

28 gramm. Nagyjából ennyit nyom Eugene Shoemaker geológus hamva, amelyet elküldtek a Holdra. A NASA az egyetlen olyan emberként említi őt, akit egy másik égitesten temettek el.

Csak egy ember nyugszik a Holdon. Ki ő, és hogyan került oda?

Életében Shoemaker arról álmodott, hogy maga jut el oda: geológuskalapáccsal járja be a krátereket, és a kőzeteket nem távcsövön keresztül, hanem a talpa alatt vizsgálja meg. Egészségi állapota miatt azonban nem vették fel az űrhajóskötelékbe. Két évvel a halála után mégis eljutott a Holdra – egy apró kapszulában a Lunar Prospector tudományos űrszonda fedélzetén.

Aztán ezt az űreszközt szándékosan egy holdi kráterbe vezették.

Az ember, aki megtanult olvasni a kráterekből

Arizonában található egy szinte tökéletesen kerek, mintegy 1,2 kilométer átmérőjű mélyedés – a Meteorit-kráter. A 20. század elején még a geológusok is vitatkoztak azon, mi hozta létre: egy kozmikus test becsapódása vagy földi folyamatok.

Csak egy ember nyugszik a Holdon. Ki ő, és hogyan került oda?

Shoemaker váratlan oldalról közelítette meg a problémát. Az 1950-es években a nevadai nukleáris tesztek után maradt krátereket vizsgálta, és az arizonai kráterben egy hatalmas erejű becsapódás ismerős nyomait fedezte fel. Később Edward Chao mineralógus a Shoemaker által küldött mintákban koeszitet talált – a kvarc egy olyan változatát, amely rendkívül nagy nyomás hatására keletkezik.

Koeszit
Koeszit

Innentől már csak egy lépés választotta el a Holdtól. Ha egy becsapódás felismerhető nyomokat hagy a földi kőzetekben, akkor ugyanezzel a módszerrel más világok történetét is olvasni lehet. Shoemaker az amerikai asztrogeológia egyik megalapítója lett, geológiai térképeket készített a Holdról, és az Apollo-program űrhajósait oktatta a geológia finomságaira.

Ő maga is arra számított, hogy köztük lehet.

A diagnózis, amely elzárta az utat a Hold felé

Shoemakernél Addison-kórt diagnosztizáltak: a mellékvesék túl kevés hormont termelnek, köztük kortizolt is. Megfelelő kezeléssel a beteg hétköznapi életet élhet, az űrhajósokkal szemben támasztott követelmények azonban rendkívül szigorúak.

Eugene Shoemaker
Eugene Shoemaker

Így a Földön maradt, és inkább azok felkészítésére összpontosított, akik helyette repültek.

1972 decemberében végül mégis eljutott egy hivatásos geológus a Holdra – Harrison Schmitt, az Apollo–17 legénységének tagja. Miközben ő mintákat gyűjtött, Shoemaker egy televíziós stúdióban ült Walter Cronkite mellett, és elmagyarázta a nézőknek, pontosan mit tartanak a kezükben az űrhajósok.

Később Gene a feleségével, Carolynnal üstökösök és aszteroidák kutatásába kezdett. Leghíresebb felfedezésük a Shoemaker–Levy 9 üstökös volt, amelyet David Levyvel közösen találtak meg. 1994-ben a darabjai egymás után csapódtak be a Jupiterbe; a NASA úgy jellemzi ezt, mint az első alkalmat, amikor az emberiség szinte valós időben figyelhetett meg egy ilyen ütközést.

A Hold mindeközben egy pillanatra sem tűnt el az életéből.

Hogyan kerültek a hamvak az űrszondába?

1997. július 18-án Shoemaker autóbalesetben életét vesztette az ausztrál sivatagban. 69 éves volt. Éppen ismét terepmunkát végzett – ősi becsapódási struktúrákat kutatott. Felesége, Carolyn mellette ült, és túlélte a balesetet.

A hamvak egy részének Holdra juttatását Carolyn Porco bolygókutató, Shoemaker egykori tanítványa vetette fel. Az időzítés szinte tökéletesnek bizonyult: a NASA éppen a Lunar Prospector küldetését készítette elő, amely egy kisméretű, a Hold vizsgálatára szánt űreszköz volt. A feladatai végeztével amúgy is a pályáról való letérítését tervezték.

A kapszulába egy uncia hamvat helyeztek – körülbelül 28 grammot. A sárgaréz burkolatra a Meteorit-kráter és a Hale–Bopp-üstökös képét, valamint a „Rómeó és Júlia” soraiból származó idézetet gravíroztak.

1998 januárjában a Lunar Prospector elindult a Cape Canaveralről, és poláris pályára állt. A szonda csaknem 19 hónapon át térképezte fel a felszín összetételét, és vízjég nyomait kereste a sarkvidékeken.

És éppen a víz utáni kutatás döntötte el, hol ér véget a küldetése.

Miért csapták be szándékosan a Lunar Prospectort?

A holdi sarkvidékeken léteznek olyan kráterek, amelyek mélyére soha nem jut el a napfény. Ezeken a helyeken a hőmérséklet milliárd éveken át rendkívül alacsony maradhat, így a jég is képes megőrződni.

A Lunar Prospector (kép forrása: NASA)
A Lunar Prospector (kép forrása: NASA)

A Lunar Prospector neutronspektrométere hidrogéntöbbletet észlelt a sarkvidéki talajban. Ez jól illeszkedett a víz jelenlétéről szóló hipotézisbe, ám a műszer a hidrogént mutatta ki, nem magát a H₂O molekulát.

Amikor az eszköz működési ideje a végéhez ért, a tudósok egy utolsó kísérletet javasoltak: becsapni a déli sarkvidék egyik állandóan árnyékos kráterébe. A becsapódás kőzetfelhőt vert volna fel, a földi távcsövek pedig megkíséreltek volna vízgőzt kimutatni belőle. A NASA a becsapódás előtt kevesebb mint 10%-ra becsülte a siker valószínűségét.

1999. július 31-én a Lunar Prospector mintegy 1,7 kilométer per másodperces sebességgel csapódott a kráterbe. A távcsövek nem észleltek vizet. Ez jelenthette azt, hogy a szonda száraz területet talált el, vagy azt, hogy a felvert felhő túl kicsi volt.

Tíz évvel később mégis találtak itt vizet.

Hamvai elkeveredtek a holdi talajjal

Az emlékkapszula nem élhette túl a becsapódást ekkora sebességnél. A Lunar Prospectorral együtt megsemmisült, a hamvak pedig elkeveredtek a holdi talajjal.

A helyszín meglepően méltónak bizonyult. Az ember, aki egész életében a becsapódási krátereket kutatta, és arról álmodott, hogy geológusként vizsgálja a Holdat, végül az egyik ilyen kráter belsejében talált örök nyugalmat. A déli sarkvidéken található krátert később Shoemaker-kráternek nevezték el.

A Hold felszínén egyelőre ő az egyetlen. Ám akad valaki, akinek a maradványai ennél jóval messzebbre jutottak.

Űrtemetések pénzért

Kereskedelmi modul „űrtemetésekkel” (kép forrása: NASA)
Kereskedelmi modul „űrtemetésekkel” (kép forrása: NASA)

2024 januárjában megpróbáltak újabb „lakókat” juttatni a Holdra. A Peregrine magánmodul hamvakat és DNS-mintákat tartalmazó emlékkapszulákat szállított, ám egy meghibásodás miatt nem jutott el a Holdig. Az űreszközt visszairányították a Föld felé, ahol a légkörbe lépve irányítottan elégett.

Az ügyfeleknek 13 ezer dollárért kínálták az „űrtemetés” szolgáltatását, ám egyetlen kapszula sem érkezett meg a céljához.

A hamvak Plútóra juttatása sem sikerült. Clyde Tombaugh 1930-ban fedezte fel a Plútót. Halála után hamvainak egy részét a New Horizons űrszonda belsejében rögzítették, amely elhaladt a Plútó mellett, majd továbbment a Kuiper-öv felé. Tombaugh hamvai mindmáig az űrszondával együtt haladnak.

Ezért az állás egyelőre változatlan: a Holdon egyetlen ember van eltemetve – Eugene Shoemaker.

Arról álmodott, hogy geológuskalapáccsal a kezében jut el oda. Helyette 28 gramm hamv érkezett a Holdra – egy olyan szondán, amely azt kereste, amiért manapság új expedíciók készülnek a déli sarkvidékre: a vizet.

Hirdetés
0
0online
Beszélgetés indítása
Ezek is érdekelhetnek