Világűr és csillagászat

Mi történne, ha egy atombombát az űrbe küldenénk, és ott robbantanánk fel? Első ránézésre a helyszín megfelelőnek tűnik: a közelben nincsenek városok, a Föld felszíne több száz kilométerre van, körülötte pedig szinte teljes az üresség.

A Naprendszer bármely térképén a bolygók szinte egy síkban sorakoznak a Nap körül.

A világűrben a fegyver első pillantásra teljesen feleslegesnek tűnik. Nincs kire lőni, a lövés hangját pedig a vákuumban úgysem hallaná senki. A szovjet kozmonauták mégis valódi pisztolyt kaptak felszerelésként, ráadásul egy kifejezetten az extrém körülményekre tervezett, különleges modellt.

Amikor az éjszakai égbolton a teliholdat nézzük, minden egyszerűnek tűnik: a Föld természetes kísérője, amely millió évek óta kering bolygónk körül. Ám ha mélyebbre ásunk, a kép megváltozik. Évek óta tanulmányozom a Holdról szóló anyagokat, és egyre inkább úgy érzem, valami nincs rendben vele.

A mérnökök mindössze fél órányi működést garantáltak az űrszondának. Az egység mégis két órán és hét percen keresztül közvetített adatokat – egészen elképzelhetetlen körülmények között: +462 °C-os hőségben és 89 atmoszférás nyomás alatt.

Egyik olvasónk a következő izgalmas kérdést tette fel:

A csillagászok első alkalommal fogtak olyan rádiójelet, amely közvetlenül egy exobolygóról érkezik. Földön kívüli életre továbbra sincs bizonyíték, a tudósok azonban tovább kutatnak és elemzik az adatokat abban a reményben, hogy kiderül: egyedül vagyunk-e a világegyetemben.

Az emberiség már két eszközt is eljuttatott a csillagközi térbe. A Voyager–1 2012-ben hagyta el a Napot körülvevő buborékot, hat évvel később pedig követte a Voyager–2. Úgy tűnhet, már csak egy nagyobb űrhajót kell építeni, embereket ültetni bele, és útnak indítani a legközelebbi csillag felé.

Sergey Ivliev osztrák kutató új tanulmánya meglepő választ kínál a híres Fermi-paradoxonra. Az 1950-es években Enrico Fermi fizikus egy egyszerű kérdést tett fel egy Los Alamos-i ebéd közben: „Hol van mindenki?”

Egy 1977. augusztusi estén Ohio államban Jerry Ehman professzor egy erős, keskenysávú kozmikus rádiójelet rögzített, amely megfelelt a földönkívüli eredetű jelek jellemzőinek.

A legtöbb műholdat igyekeznek telezsúfolni elektronikával: kamerákkal, antennákkal, számítógépekkel, napelemtáblákkal. Az Egyesült Államok által még 1976-ban pályára állított LAGEOS-1 fedélzetén szinte semmi sincs ezekből. Nem készít felvételeket a Földről, nem fogad parancsokat, nem sugároz rádiójeleket, és még áramforrással sem rendelkezik.

2004. január 25-én a NASA Opportunity marsjárója sikeresen landolt a Vörös Bolygó felszínén. Működésének teljes ideje alatt az Opportunity több mint 47 kilométert tett meg a Mars felszínén, miközben energiáját kizárólag a beépített napelemeiből nyerte. A marsjáró meglehetősen lassan haladt, sík terepen a maximális sebessége nem haladta meg az óránk…